Szeged, Széchenyi tér
A belépés ingyenes
A Mangalica Fesztivál 2008-óta, hét budapesti, öt debreceni, három székesfehérvári, két szegedi valamint két szombathelyi fesztivállal országos fesztiválsorozattá nőtt, márka lett a gasztronómiai rendezvények sorában.
A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A 20. Mangalica Fesztiválra készülve sem változtatunk az eddig bevált koncepción.
Szeged város örömmel fogadja a rendezvény megvalósulását 2014-ben is, a város fő sétálóutcájának (Kárász utca) kiszélesedésében lévő Széchenyi téren, a legforgalmasabb szegedi rendezvényhelyszínen.
A város központjában lévő, kifejezetten forgalmas tér kiváló helyszín a Karácsonyi vásárok és advent beköszönte előtt, egy újabb, sikeres rendezvény megtartására, összekötve a Márton-nappal, és a közelgő adventi időszakkal. A Szegedi rendezvényünk egyben az őszi rendezvényszezon záró és a téli rendezvények nyitó fesztiválja, amikor mindenki újra feltöltheti a kamráit a karácsony előtti időszakban.
A fesztiválok egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke-vörös- fecskehasú) 3-3 példány és egy koca malacokkal.
A 2012-es és 2013-as rendezvény kiemelkedő sikere után 2014-ben sem változtatunk a bevált helyszínen, a megfelelő szórakozásért egész napos színpadi műsorral készülünk, még több szakmai programot ( előadások a mangalicáról, beszélgetések, kolbász töltési tippek) és késő estig tartó zenei műsorokat kínálunk a kilátogatóknak. Napközben a fesztivál hangulatához illeszkedő népzenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók. Kora délutántól könnyűzenei koncertek. A rendezvény 09-22 óráig tart.
A tenyésztők, kistermelők mellett lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra, a rendezvényen belüli kézműves utcában.
2011-től a fesztivál szervezői felvállalták a hazai kistermelők (sajtkészítők, házi lekvár-szörp, méz, olaj, fűszer, stb.) támogatását, így szokássá vált minden rendezvényen, hogy kiemelt helyen termelői piacteret biztosítanak számukra, mely óriási sikert aratott a vásárlók, és az így lehetőséget kapott hazai kisgazdálkodók, családi vállalkozások között is.
Napközben a fesztivál hangulatához illeszkedő népzenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók. Kora délutántól könnyűzenei koncertek. A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak.
A rendezvény pénteken és szombaton 10-22 óráig, vasárnap 10-18 óráig tart.
Forrás: http://www.mangalicafesztival.hu/