Szegeden, a borértők városában, a Fogadalmi templom árnyékában több mint 60 neves borász kínálja munkájának gyümölcseit. A gasztronómiai eseményen a borok mellé kitűnő muzsika és finom ételek is párosulnak.
Ezelőtt 100-120 évvel Szeged város belterületét félkörívben szőlőskertek övezték, melyek elnevezései mára egy-két kivételtől eltekintve teljesen eltűntek a szóhasználatból. Jelentősek voltak egykoron a Tarjányi, Szilléri, Makkosházi, Francia-högyi, Jerikói, Római, Kálvária-högyi és a Ballagi-tavi szőlők. A Bor tér nyitányaként hat egykori szegedi szőlőkertből indul zenés-táncos, lovas szekeres felvonulás, melynek végén a Dóm téren találkoznak a régi ültetvényeket jelképező óriás szőlőszemek.
A felvonulás szeptember 17-én, 17.30-tól az alábbi helyszínekről indul:
EURÓPAI AUTÓMENTES NAP
2014. szeptember 19-20.
Dugonics tér
Az esemény egyik fő célja a közösségi közlekedés népszerűsítése, valamint a környezetvédelmet szem előtt tartva a gyerekek, – mint egyik fő célcsoport – sétára, futásra, kerékpározásra buzdítása. Egész napos színpadi programok, vetélkedők, ügyességi versenyek, kerékpáros bemutatók és még számos érdekes program várja a kilátogatókat.
2014. szeptember 19-20. napján Szeged helyi, menetrend szerinti, közösségi közlekedési járművein, egy személygépkocsi érvényes forgalmi engedélyének felmutatásával a családok (max. két felnőtt és három gyermek) ingyenesen utazhatnak.
BALESETI SZIMULÁCIÓ
2014. szeptember 19. 11.00
Napfény Park
Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete
KÓSTOLJON ÖN IS ÜVEGPOHÁRBÓL, MELY MEGVÁSÁROLHATÓ AZ INFORMÁCIÓS FAHÁZBAN, VALAMINT A BOROS STANDOKON.
SZEGED CÍMERES, visszaváltható pohár (21 cl) 300 Ft
BOR TÉR 2014 feliratú, nem visszaváltható pohár (41 cl) 500 Ft
JÁTÉK!
Válassza a Bor tér feliratú emlékpoharat, melynek megvásárlásakor tombola szelvényt adunk ajándékba. A vasárnapi sorsolás
fődíjának nyertese eltölthet egy kétszemélyes hétvégét a tokaji Andrássy Rezidencián. A szállást és autót a BMW C-Mobil Kft. biztosítja. Sorsolás: szeptember 21-én, 18.45- kor a BMW C-Mobil színpadon.
Őszi Nyílt Napok a Szent István téri víztoronyban
2014. szeptember 19-21.
A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a Szent István téri víztoronyban hagyományos Őszi Nyílt Napokon várjuk az érdeklődőket. A belépés ingyenes!
A Szent István téri víztorony nyitva tartása:
Szeptember 19. (péntek) 9:00-17:00 óráig
Szeptember 20. (szombat) 10:00-17:00 óráig
Szeptember 21. (vasárnap) 10:00-17:00 óráig
SZEGEDI VÍZMŰ ZRT. – A víz az élet forrása
www.szegedivizmu.hu
7 Présház | 83. |
Agancsos Pincészet | 60. |
Antal Pincészet | 82. |
Árpád-hegy Pince, Tokaj | 90. |
Áts Károly, Tarcal | 3. |
Babiczki Wine, Mátra | 41. |
Babits Pincészet, Tokaji Borvidék | 56. |
Badacsonyi Fröccsterasz | 66. |
Balla Géza, Ménes | 5. |
Bárdos és Fia Pincészet | 2. |
Béla Borászat | 85. |
Bezerics Borház | 78. |
Birkás Bor-És Pálinkaház, Izsák | 94. |
Borbély Családi Pincészet, Badacsony | 55. |
Bortrió Pincészet | 76. |
Brunyai Családi Pincészet | 59. |
Csányi Pincészet | 25. |
Dalmácia Konoba Borpince | 89. |
Daróczi Nagy Szőlőbirtok és Borászat | 53. |
Disznókő Szőlőbirtok | 71. |
Dula Pincészet | 62. |
Dúzsi Borászat | 88. |
Echo Pince, Dörgicse - Tihany | 15. |
Eszterbauer Pincészet | 70. |
Fáncsi Hegyi Pince, Kötcse | 100. |
Fekete Borpince, Szekszárd | 72. |
Fekete Pince, Somló-Hegy | 61. |
Frittmann Borászat | 67. |
Gere Tamás & Zsolt | 22. |
Gregorián Pince, Szentgyörgyhegyi és Badacsonyi Borok | 96. |
Heinemann Testvérek Kft. | 34. |
Hetényi Pince, Szekszárd | 79. |
Hollókői Mihály Pincészete | 36. |
Imre Pincészet, Badacsony | 39. |
Júlia Pincészet, Tokaj-Hegyalja Tállya | 103. |
Kiss Krisztina Pincészete, Eger | 102. |
Koch Borászat | 49. |
Kontyos Borház | 81. |
Konyári Pinc, Balatonlelle | 104. |
Kovács Borház, Hajós | 40. |
Kunvin Borászati Kft., Jánoshalma | 57. |
Lajvér Borház, Szekszárd | 86. |
Légli Ottó, Balatonboglár | 105. |
Lelovits Tamás, Villány | 64. |
Levendula Pince | 50. |
Linbrunn Pincészet, Villány | 48. |
Maczkó Róbert Pincészete, Villány | 84. |
Mádi Borház Kft.,Tokaj Hegyaljai Kézműves Borok | 101. |
Mayer Pince, Villány | 17. |
Neiner Családi Pince, Szekszárd | 91. |
Németh János, Szekszárd | 4. |
Ősi Pincészet, Villány | 68. |
Pannon Tokaj Pincészet | 52. |
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft. | 10. |
Petrény Pincészet | 75. |
Polgár Pincészet | 69. |
Polyák Borászat, Szent Vince Picészet | 51. |
Ráspi | 33. |
Remete Bor, Szekszárd | 6. |
Royal Tokaji Borászat | 21. |
Sauska | 35. |
Sidewayz | 16. |
Sike Borászat, Eger | 20. |
Skizó Bor, Badacsonytomaj | 74. |
Soma Borpince, Nivegy-Völgy | 47. |
Soma Borpince, Zánka, Szentantalfa | 19. |
Spirit Of Wine-Nemzetközi Borválogatás | 14. |
Szeleshát Szőlőbirtok | 58. |
Szende Pince, Villány | 65. |
Szentpéteri Borpince | 42. |
Takler Pince, Szekszárd | 73. |
Tokaj Hétszőlő | 87. |
Tokaji Borok, Budányi Pincészet | 92. |
Tokaji Borok, Hollókői József Pincészete | 7. |
Tokajicum Borház, Tarcal | 98. |
Tringa Borpince, Szekszárd | 97. |
Ujvári Pincészet, Szeged | 43. |
Varga Pincészet | 9. |
Varsányi Lajos Pincészete | 99. |
Vesztergombi Pince | 80. |
Vinatus Pince | 93. |
Vineum Borház, Tállya | 32. |
Virághegyi Bor, Szekszárd | 54. |
Vylyan Pincészet | 37. |