Időpont: 2014. augusztus 16.

A Nemzetközi Halfőző Verseny Gyomaendrődön igazi hagyományokkal rendelkezik. Ez a rendezvény nemcsak egy verseny, hanem a régi és a mai különleges halételek bemutatójával, illetve kóstolójával valódi gasztronómiai élmény a látogatók számára.

A rendezvényre idén 2014. augusztus 16-án kerül sor Gyomaendrődön az Endrődi Népligetben, melynek részletes programját az alábbiakban olvashatják.
A verseny részletes leírása és a nevezési lap a letölthető dokumentumoknál érhető el.

XVI. Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Verseny

Műsorvezető: Nagyné Bódi Katalin

9.00 Megnyitó
A rendezvényt megnyitja Várfi András Polgármester
A versenyzőket és a közönséget köszönti a zsűri elnöke és a rendezvény meghívott vendégei

9.30 „Mi rotyog a bográcsban?” – csapatverseny a legfinomabb halászlé címekért
„Halász és szerszámai” bemutató kiállítás

10.00 „Hagyományőrzés” – Kenyérlángos sütési bemutató sok kóstolóval

11.00 Szakács fortélyok, bemutató, információ és kóstoló
Vendégünk: Buday Péter televízióból ismert sztárszakács

12.00 „Jó ebédhez szól a nóta”
Botos János cigányzenekara előadásában

13.00 Halászlé mustra – Dönt a közönség
Vajon melyik csapat nyeri 2014. „Kedvenc halászleve” fődíjat?

13.15 „Szól a citera…”
A Zsombékos Citerazenekar műsora

14.30 „Szól a nóta”
Pohly Boglárka operett énekes előadásában

15.30 Fellép a Körösmenti Néptáncegyüttes

16.00 A halfőző verseny eredményhirdetése
Abszolút győztes fődíj + 20.000,-Ft
Kedvenc halászlevünk fődíj + 15.000,-Ft
I. díj 15.000 Ft
II. díj 12.500 Ft
III. díj 10.000 Ft
IV. díj 7.500 Ft
V. díj 5.000 Ft
Különdíjak

16.30 Fellép a Színfolt Mazsorett Csoport

17.00 Színpadon a Samira hastánc csoport

17.15 „Beugrom a nagybőgőbe”
Kedvelt dallamok, népszerű operett slágerek
Merényi Nicolette magánénekes és Kiszely Zoltán operett énekes előadásában

18.00 Mulatós slágerek, Utcabál
Puj Évi és Puj Ferenc közreműködésével

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Forrás: http://www.gyomaendre.hu





Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés