1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Pin It




Budai Levesfesztivál 2013




Időpont: 2013. április 26-28.

Lesz itt krokodil leves, meg persze kenguru is, de húsleves is, csak éppen sokféle, új és régi értelmezésben. Manapság a leves reneszánszát éli, egyre-másra nyílnak a levesbárok, ezért is remélik a szervezők, hogy sokan látogatnak el az első Budai Levesfesztiválra, április 26-28. között, a Mammut II. felszíni parkolójába.

Több mint nyolcvan kiállító, majd százféle készítményét kóstolhatják meg az érdeklődők. A háromnapos rendezvényen a szervezők színes programokkal, többek között leveskészítő kurzussal várják a kilátogatókat.
A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség égisze alatt szervezett fesztiválon felvonulnak a legjobb hazai és nemzetközi levesek, összesen mintegy százféle különböző recept szerint megfőzve. A Budapesti Halfesztivál sikerére való tekintettel újabb igényes és élvezhető gasztronómiai eseményt tervezünk, ez alkalommal egy jelenleg nagyon divatos és reneszánszát élő téma köré. Célunk, hogy a Budapesti Halfesztivál után, melyen több mint 60 ezer látogató vett részt, ismét egy új és hagyományteremtő fesztivált hozzunk létre.



Pin It

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Pin It

Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál 2013

Időpont: 2013 április 27 - 28.

2013-ban is megkóstolhatják Gyomaendrődön a magyar és nemzetközi sajt -és túrókülönlegességeket az érdeklődők.

Április 26. péntek
Műsorvezető: Hunya Jolán
16-18 óra SAJTKÉSZÍTŐK MESTERKURZUSA     
Helyszín: Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény
19.00 GYOMAENDRŐD SZERETLEK  
Gyomaendrődiek műsora Gyomaendrődieknek
Scattered Light együttes koncertje
20.00 A TÁNCOK ESTÉJE
Gyomaendrődi táncosok bemutatkozása
21.30    Fáklyás felvonulás a Színfolt Mazsorett Csoport vezetésével
22.00    A Körös Kajak Sportegyesület lampionos vízi bemutatója
22.10   Lézer show (látvány, látvány, látvány)

Április 27. szombat
Műsorvezető: Hunya Jolán
09.00 Fesztivál megnyitó
A Fesztivált megnyitják: Erdős Norbert Kormánymegbízott
Kiss Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium Osztályvezetője
Várfi András Gyomaendrőd Város Polgármestere
10.30 Selyem úti Óvoda táncbemutatója
11.00 Pinokkió tánc a csárdaszállási óvoda közreműködésével
11.30 Torna bemutató a Százszorszép óvoda közreműködésével
12.00 Városi Alapfokú Művészeti Iskola műsora
12.45 Sajtos ételkészítő bemutató, kóstoló Tímár Attila Mesterszakács közreműködésével
13.15 Kondorosi Citerazenekar műsora
14.00 Sajtmustra avagy a közönség dönt
15.00 Kangoo bemutató
15.15 Zumba bemutató                              
15.30 Farkas Sándor musical dalokat énekel
16.00 EREDMÉNYHIRDETÉS
17.00 Körös Fénye Samira Hastánc bemutató
17.30 Kner Tánc Egyesület műsora
18.00 Zenebarátok Kamarakórus előadása
18.30 Tűzmenedék Együttes műsora
19.00 Suttyomba Zenekar és Körösmenti Táncház
20.00 Keresztes Ildikó és az Abrakazabra Együttes műsora

A Gyermeksziget programja (helyszín: Kner Imre Gimnázium udvara)  

Egész nap: népi játékok, lövész verseny
10.00 – 13.00  Selyem úti óvoda kézműves foglalkozása
13.00 – 16.00  Szivárvány óvoda kézműves foglalkozása
15.00-15.45     Családi labda sorjátékok (Lakatos Tibor testnevelő tanár közreműködésével)
15.45-16.00    Kangoo bemutató

Április 28. vasárnap
Műsorvezető: Csaba Csilla
A Gyermeksziget programja

11.00-16.00   Népi Játékok Fesztiválja
Mintegy 80-100 játék kerül bemutatásra és nyújt lehetőséget a kipróbálásra kicsiknek, nagyoknak
Egész napos belépő: 400 Ft/fő

Színpad

10.00 Margaréta óvoda bemutatója    
10.30 Fél Fecó bohóc gyermekműsor    
11.30 Gyoma Gráciái Hastánc Csoport bemutató
12.00 Nyugdíjas Népdalkör előadása
12.30 Nosztalgiazene Puj Ferenc és Puj Éva közreműködésével
13.15 Megyesi Hajni és Megyesi Zsolt énekel  
14.00 Rumba TSE bemutató
14.30 JUDO bemutató
15.00 Színfolt Mazsorett Csoport előadása
16.00 Kávészünet – megzenésített versek előadása
17.00 Szomszéd néni produkció - Stand-up Kabaré
17.30 Tree-Show zenekar műsora

A rendezvény fő médiatámogatója: Rádió Sun
A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!
A rendezvény látogatása térítésmentes.

Pin It

Csokoládé Kiállítás és Vásár Kecskemét - 5.0 out of 5 based on 1 vote
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
Pin It

Csokoládé Kiállítás és Vásár Kecskemét

Időpont: 2013. április 20.

Csokoládé kedvelők figyelem! Olyan fergeteges napban lehet részünk április 20.-án Kecskeméten amilyenben még nem volt. Ha csak egy kicsit is szereted az finom Ízeket és a Csokoládét akkor itt a helyed. 16 órakor Bon-Bon koncert. Szakmai bemutatókat olimpiai és világbajnok mestercukrászok biztosítják.

Pin It

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Pin It

Medvehagyma Fesztivál  Orfű 2013

Időpont: 2013. április 13 - 14.

Az „Egészséges életmód fesztiválja” idén 10. alkalommal kerekít egy csodás gasztronómiai rendezvényt a medvehagyma köré. A népszerű gasztronómiai eseményen a csábító illatú medvehagyma és medvehagymás ételek kóstolása mellett gyerekprogramok, vásár, kézművesek, zene, előadások és versenyek várják az odalátogatókat.

X. Medvehagyma Fesztivál programja 2013

2013 . ÁPRILIS 13. (SZOMBAT)
10:00: Megnyitó ünnepség a Medvehagyma szobornál utána vidám felvonulás a Széchenyi téren.
Érdekes előadások a medvehagymáról (hagyományőrző, méhész, növény szakértő)
Díszvendég: Benke László (Laci bácsi) olimpiai bajnok, mesterszakács, mestercukrász
Délben ebéd, vásári hangulatban. Medvehagymás ételekkel várja vendégeit Nőth Lenke mesterszakács.

A nap folyamán:
kis vonatozás a "Medvehagyma erdőbe" - körutazás a Pécsi-tó körül medvehagyma szedési lehetőséggel.
Ingyenes egészségügyi szűrések-tanácsadás, véradási lehetőség (vérnyomásmérés, vércukorszint ellenőrzés stb.)
Akik vért adnak, visszakapják a belépődíjat!
Kézművesek és helyi termelők kínálják portékáikat, medvehagymás méz és sajt, ételkóstoltatás lesz.
Nagy Bandó András dedikál
gyermekeknek: trambulin, óriás jenga, csillám tetoválás, ...
A Muskátli Vendéglő medvehagymás ételek nagy választékával várja vendégeit!


2013. ÁPRILIS 14. (VASÁRNAP)
10:00 Előadók a gyógynövényekről, a Nordic Walkingról, a medvehagyma mézről beszélnek.
12:00 Diákszakács párbajok követik egymást a színpadon, Goják Csaba Európa- és Világbajnoki ezüstérmes mesterszakács közreműködésével.
Medvehagymás ételek főzésével megmérkőznek a Sásdi Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulói.
RIBIZLI BOHÓC műsora gyermekeknek

A nap folyamán:
reggeltől kis vonatozás - medvehagyma szedési lehetőséggel
kézműves vásár
főzési bemutatók
Nagy Bandó András dedikál
Medvehagymás ételek és kemencés péksütemények bő választékát kínáljuk
Zene mindkét napon STONI BLUES BAND és  PMD BLUES BAND

Pin It

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Pin It

Pécsi Toros Pálinkafesztivál 2013

Időpont: 2013. április 4 - 7.

Másodjára már nem foghat ki rajtunk a hó és a fagy: 2013-ban április hónapban kerül megrendezésre a Toros Pálinkafesztivál Pécsett! Habár az időpont változik, a lényeg változatlan: Toros ételek, házias ízek, jó fajta pálinkák és szép magyar borok Pécs központjában. Természetesen a böllérverseny sem maradhat el – pécsi csapatok, ki száll ismét ringbe?! A csapatok és a kiállítók az office kukac tiszaexpo.hu címen jelentkezhetnek!

PROGRAMOK ELŐZETES

ÁPRILIS 4. | CSÜTÖRTÖK | TORKOSKODÓ CSÜTÖRTÖK
Minden disznóság féláron a pecsenyesütőknél
18:00    Tettye tánczenekar


ÁPRILIS 5. | PÉNTEK | PÁLINKA KÜLÖNLEGESSÉGEK NAPJA
16:00    Toros Olimpia
17:300   Juice zenekar
19:00    Pál Dénes a 2012-es év hangja
20:00    Juice zenekar


ÁPRILIS 6. | SZOMBAT | DISZNÓSÁGOK NAPJA
11:00    Detki Kölyök Olimpia
14:00    Toros Olimpia
16:00    Toros tálak sorsolása
19:00    Oláh Gergő a 2012-es X-Faktor győztese
20:00    Hanga Banda


ÁPRILIS 7. | VASÁRNAP | CSALÁDOK NAPJA
11:00    Detki Kölyök Olimpia
14:00    Toros Olimpia
16:00    Toros tálak sorsolása
17:00    Hanga Banda

Pin It
©2024 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés