Időpont: 2013. december 13-14.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra megrendezésre kerül Miskolcon a Szezonnyitó Böllérfesztivál.
A helyszín ebben az évben is a Búza téri Vásárcsarnok lesz, az időpont pedig advent idejére esik, 2013. december 13-14-én fenhetik a késeiket a versenyző kedvű böllérek.
A gasztronómiai programok fókuszpontjai a gasztronómiai versenyek, amelyből kettő is lesz:
II. Borsodi Tepertősütő Verseny
II. Abaúji Forralt Italok és Meleg Ételek Hétvégéje.

Egy hagyományos magyar (alföldi) disznótor

Hótakaró alatt szunnyad az ősszel földbe vetett mag, kihalt, néptelen a táj, téli álmát alussza a természet. De figyeljünk csak, a hajnali ködben mintha fénycsíkok bodorodnának az ég felé, s embereket látnánk a szabad tűz körül tevékenykedni. Csak a táj alszik, az emberek számára ezekben a kemény téli hetekben jött el az ideje az év egyik legnagyobb és legszínesebb - a szó szoros értelmében - élvezetekben leggazdagabb eseményének: a disznótornak

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra megrendezésre kerül Miskolcon a Szezonnyitó Böllérfesztivált.
A helyszín ebben az évben is a Búza téri Vásárcsarnok lesz, az időpont pedig advent idejére esik, 2013. december 13-14-én fenhetik a késeiket a versenyző kedvű böllérek.

A gasztronómiai programok fókuszpontjai a gasztronómiai versenyek, amelyből kettő is lesz:
II. Borsodi Tepertősütő Verseny
II. Abaúji Forralt Italok és Meleg Ételek Hétvégéje

Disznóvágás, hurkatöltés, toros káposzta, ezek a miskolci böllérfesztivál közösségi disznótorának legfontosabb elemei.
A fesztivál ideje alatt zajlik majd a II. Zempléni Kézműves és Szivárvány Vásár is, ahol kézművesek portékái között keresgélhetünk karácsonyi ajándékokat.
A miskolci fesztivál szórakoztató programjai között koncertek, népzenei és néptáncbemutatók, gyermekprogramok szerepelnek.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 2 Ratings )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés