Szent István napi kulturális rendezvények, Bor- és Pálinkafesztivál 2014-ben Hódmezővásárhelyen. Magyarország minden tájáról képviseltetik magukat pincészetek. A látogatók a szekszárdi és villányi vörösboroktól a tokaji borkülönlegességekig, számos kiváló bort ízlelhetnek meg.

Programok

 2014. augusztus 15. péntek

 Kossuth tér

17.00  Térzene

Közreműködik: A MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara, vezényel: Kovács István őrnagy

17.30  Ünnepi zászlófelvonás

Közreműködik: A MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara (vezényel: Kovács István őrnagy), valamint az Árendás Néptánccsoport

Borfesztivál színpad

(Dr. Rapcsák András út)

18.00  A X. Bor- és Pálinkafesztivál megnyitója, az Árendás Néptáncegyüttes előadása

A X. Bor- és Pálinkafesztivált megnyitja: Almási István polgármester

Közreműködik: A MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara (vezényel: Kovács István őrnagy), valamint az Árendás Néptánccsoport

Az Árendás Néptáncegyüttes 2001-ben alakult Paulik Erika és Hegyi István vezetésével. Az együttesben egyetemisták és pályakezdő fiatalok táncolnak, akik alázatos lendülettel őrzik hagyományaikat. Számos hazai és nemzetközi siker, elismerés birtokosai, így 2010-ben Budapesten elnyerték a MINŐSÜLT címet is. Legfontosabb céljuk a történelmi magyar néptánc igényes ápolása, és a műfaj széles közönséggel való megismertetése.

18.30  Baranta bemutató

A baranta a IX. század és a XIX. század között élt magyarság népi kultúrájára és katonai harci kiképzési formáira épülő fegyveres és pusztakezes harcművészeti irányzat. A legfontosabb fegyverei a történelmi magyar íjak, szablyák, kardok, fokosok, a rövid és a hosszú bot, a bárd, a pajzs, a kés és a puszta kéz. A bemutatón részt vesz a Zrínyi Miklós Baranta Hagyományos Magyar Harcművészeti Sportegyesület, a Napsólyombaranta Egyesület és a Hód Baranta csapat.

19.30  Black Five

A Black Five zenekar 2011 nyarán alakult azzal a szándékkal, hogy magas színvonalú, igényes zenével szórakoztassa a közönségét. Mindemellett repertoárja a tagok zenei ízlését is tükrözi. A zene gyermekkoruk óta meghatározza a Black Five tagjainak életét, éppen ezért fontosnak tartják, hogy a közönség minden koncerten, illetve rendezvényen átélje az élő zene varázsát.

A zenekar tagjai: Szabó Csaba, Szabó Erika, Kormos Zoltán, Szamosközi Gergő, Tömösi Tamás, Mika László

22.00  Nagy Feró és a Beatrice

A Beatrice magyar rockegyüttes 1969-ben alakult lányzenekarként, akik főleg feldolgozásokat játszottak. 1971-ben csatlakozott Nagy Feró a zenekarhoz frontemberként. Többszöri újraszerveződésekkel a rendszerváltás légkörében lett sikercsapat. Azóta országszerte telt házas koncerteket adnak, jelenleg Nagy Feró és a Beatrice néven. 2010. július 31-én az MTV Icon műsor keretében kortárs zenekarok és előadók értelmezték újra a Beatrice dalait, tisztelegve a zenekar munkássága előtt. A zenekar 2013. március 16-án ünnepelte 35. születésnapját a Petőfi Csarnokban.

 2014. augusztus 16. szombat

Kossuth téri nagyszínpad

17.15  Dumaszínház: Beliczai Balázs

Magyarország egyik piacvezető stand up-komikusa. Mindig ügyfélorientált, közönség-centrikus. A szektor legdinamikusabban fejlődő szereplőjeként a prémium minőség élharcosa. Tavaly az utolsó negyedévben már 88%-kal volt poénosabb! Előadóművészi portfóliójában viccek, paródiák, zenés gegek szerepelnek.

18.30  PopArt

A PopArt együttes 2013-ban alakult Hódmezővásárhelyen. A névválasztás indokoltsága kettős: három ismert vásárhelyi képzőművész is játszik a zenekarban, illetve a repertoár túlnyomó többségét a 60-as, 70-es, 80-as évek nagy slágerei alkotják.

20.30  New Balance

A New Balance zenekar 2014 áprilisában alakult zenekedvelő fiatalokból. Először csak egy este miatt állt össze a banda, de mivel nagy sikert aratott, úgy döntöttek, folytatják a közös zenélést. Az elsődleges és legfontosabb céljuk az örömzenélés, saját maguk és a közönség szórakoztatása. Feldolgozásokat játszanak igen változatos repertoárral, amelyben mindenki talál ízlésének megfelelő számokat.

22.00  Rockefeller

A 2000 óta létező Rockefeller repertoárján magyar és külföldi rock dalok feldolgozásai szerepelnek. A zenekar az elmúlt évben sok változáson ment át, csatlakozott egy új énekesnő, új gitáros és új billentyűs is a csapathoz. A vásárhelyi publikumnak már ismerős lehet a csapat, hiszen az elmúlt években városi napokon, környékbeli fesztiválokon, valamint klub koncerteken is találkozhattak a Rockefeller nevével. Az együttes idén több magyarországi rendezvényen és egy lengyelországi fesztiválon is fellépett.

Borfesztivál színpad

(Dr. Rapcsák András út)

 

09.00–18.00 Gyereksarok az Almáskertben

Az Ortodox templom melletti Almáskertben egész nap népi játszótér és ugrálóvár várja a gyermekeket.

09.00  A Három kívánság

Közreműködik a Léghajó Meseszínház

A Léghajó Meseszínház bemutatja a Három kívánság című meséjét, amelyben az élhetetlen főhős orrára egy szép szál kolbász nő, ami végül a gyerekek és némi tündéri segítséggel bizony a megfelelő helyre, vagyis a serpenyőbe kerül!

 

16.00  Dodgem

A Dodgem 2007-ben alakult. Elsősorban pop és funky slágereket, rock, jazz-rock feldolgozásokat játszik, de jazz standard-ek is szerepelnek műsorukon, természetesen a saját számok mellett. A formáció sok "nagyszínpados" szereplésen van már túl, ezek között voltak már fesztiválok (borfesztiválok, Művészetek völgye, VOLT, stb.), külföldi (Németország, Szerbia) koncertek és többnapos turnék is.

19.30  PIRAMIS Team és Pótári Ági

A zenekar a rocktörténeti 1960-as évek második felében alakult Hódmezővásárhelyen PIRAMIS együttes néven, és az 1970 - es évek első felében a Fekete Sas (akkor: Béke Szálló) emeleti nagytermében játszott rendszeresen minden vasárnap délután az „Ötórai Tea” elnevezésű városi ifjúsági táncos rendezvényen 5–600 fős törzsközönség előtt. A zenekari név felvétele még bizonyítottan a budapesti PIRAMIS együttes 1975. évi megalakulása előtt történt.

21.00  Crazy Blues Band

A zenekar 1992 decemberében alakult, amikor az együttes vezetője, Krámli István (Pityesz) több éves külföldi vendégszereplésről (Norvégia, Svédország, Ausztria, Németország) hazatért, és létrehozta a csapatot. A Petőfi Művelődési Ház saját zenekaraként jó néhány teltházas koncertet adott a Mozaik Kamarateremben, illetve az épületben működő II. emeleti helyiségben, amely akkor már országos hírű koncerthely volt. A továbbiakban az évek során számos városban, klubban, színházteremben, fesztiválon nagy sikerű koncertet adott az együttes. A zenekar repertoárját a blues-rock zene világának legkiemelkedőbb darabjai alkotják.

23.00  Vidóczy Electric Project

A Vidóczy Electric Project egy szokatlan stílusú, viszont annál energikusabb és egyedibb zenéket játszó együttes, amelynek zenéje és dallamvilága jelentősen eltér a mainstream zenei irányzatoktól. Az együttes stílusa első sorban az electro műfajába sorolható, de akad köztük ambient, new age synth pop és IDM hangulatú zeneszámok is, sőt néhány szerzeményben dubstep elemek is előfordulnak. Az együttes frontembere Vidóczy-Lövey János, aki billentyűs hangszereken játszik, Szegény István, aki a dob szólamokat adja, Csordás Mónika billentyűn működik közre és vokális zeneszámokban énekel, valamint Erdész Viktor a billentyűsöket és a gitárt használja.

2014. augusztus 17. vasárnap

Kossuth téri nagyszínpad

17.00  A Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar és a Városi Fúvószenekar közös koncertje

Vezényel: Kovács István őrnagy és Vágó János karnagy

Közreműködik: Hód- Kristály Mazsorett Csoport

A klasszikus fúvószenén át az operetten keresztül a könnyűzenéig egy órányi felejthetetlen fúvószenekari koncerttel kedveskedik a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar és a Városi Fúvószenekar, a Hód- Kristály Mazsorett Csoport immár hagyományos közreműködésével.

19.00  Hobo Blues Band

Földes László Hobo Kossuth-díjas magyar blues énekes, dalszerző, előadóművész, és a Hobo Blues Band alapító tagja és énekese volt, jelenleg pedig Hobo és bandájaként koncertezik szerte az országban.

A Kossuth-díj mellett Artisjus-, EMeRTON- és MAHASZ-életmű díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét és tisztikeresztjét is megkapta.

2013-tól a Nemzeti Színház tagja.

21.30  Anna & the Barbies

Az Anna & the Barbies zenekar rendkívül sikeres évet zárt 2013-ban. A 2012 őszén megjelent ÁNEM! című albumukat a közönség mellett a szakma is elismerte, tavaly nyáron Fonogram Díjjal jutalmazott, mint az év legjobb rockzenei albuma.

Az Anna & the Barbies az ország egyik legtöbbet koncertező zenekarává nőtte ki magát, nagy sikerrel léptek fel szinte az összes hazai fesztiválon. Márti dala című szerzeményük országos sláger lett, a dal hónapokig vezette a rádiók játszási listáit és a slágerlistákat. Az Anna & the Barbies koncerteken olyan energiák szabadulnak fel a színpadon, amelyek mellett az sem tud ülve maradni, aki először hallja a nem csak fergeteges színpadi elemekkel tarkított, hanem mélyebb szövegvilággal is átszőtt produkciót.

 

 Borfesztivál színpad

(Dr. Rapcsák András út)

09.00–18.00 Gyereksarok az Almáskertben

Az Ortodox templom melletti Almáskertben egész nap népi játszótér és ugrálóvár várja a gyermekeket.

 

09.00  Közismert gyermekdalok

Közreműködik a Mesetár Meseszínház.

A Mesetár Gyermekszínház 2005-ben alakult, ebben a felállásban 2012 óta működik.

A formáció zenés, interaktív gyerekműsorokkal foglalkozik, gyerekdalok, rajz-és mesefilm zenék, népdalok szólalnak meg a repertoárjukban. Fontos szerep jut a közös éneklésnek, táncnak, a gyerekek aktivitásának. Több éves zenei és előadói tapasztalattal látogatják az óvodákat, iskolákat országszerte, fellépnek városi és falunapi rendezvényeken.

16.00  Dumaszínház: Aranyosi Péter

Tankmániás légpuska-tulajdonos, aki volt már akasztott ember is, persze csak viccből. Elszánt Diósgyőr-szurkoló, közönségszervező, a Rádiókabaré munkatársa, az Esti Showder dizájncenter-felelőse, poén-gyáros, a Wekerle-telep egyetlen rúdtánc-idomárja. Borostás tanárember, noha csak hallgatóként látott katedrát. Komolytalan családapa. A számítógépes stratégiai játékok és a stand-up fellépések olykor napokra is elszólítják a gyermekei mellől.

 

18.00  BOR- Brass On the Road

A Brass On the Road Show Brass Band dányi, budapesti, csongrádi és szegedi zenészekből álló formáció. A zenekar összetétele legfőképpen a fúvós hangszerekre épül: 1 tuba, 2 harsona, 2 szaxofon, 4 trombita, de helyet kap benne egy szólógitár, egy basszusgitár és egy dob. A zenekar saját műfajának a Show Brass Band kategóriát jelölte meg, ezzel is utalva a zenekar összetételére, valamint a show jellegű előadásmódra. A formáció repertoárjában a közismert filmek zenéitől, a latin, illetve szamba ritmusokon át a mindenki által ismert könnyűzenei nótákig számos zeneszám megtalálható.

A Brass On the Road Show Brass Band koncertjein garantált a szenzációs hangulat az idősebb és fiatalabb generáció számára egyaránt!

 

20.30  Pumpkins Trió

Pumpkins, akik örökzöld rockabilly slágereket játszanak.

A Pumpkins Trió repertoárján Rock and Roll, rockabilly, country, oldies, folk dalok szerepelnek „minimál” felfogásban, autentikus felállásban, kizárólag élőben.  A trió Buddy Holly, Elvis Presley, az Everly Brothers, Johnny Cash, Simon & Garfunkel dalait szólaltatja meg 10 húron és dobon.

23.00  Gypo Circus

2011 őszén öt, gyökeresen eltérő zenei és társadalmi háttérrel rendelkező muzsikus létrehozta a Gypo Circus-t. A tagok régi álma volt egy olyan zenekar, ahol a balkáni ethno, a gipsy, valamint a punk műfajok találkoznak, ezzel bár stílust nem teremtve, Magyarországon eddig nem hallott hangzást felépítve. Emlegetik a zenekart a magyar Gogol Bordelloként is, ami a srácok előadásmódját és annak vehemenciáját illetőleg még igaz is lehet. A koncertjeinken gyakori a cipőbe rakott vonóval való hegedülés és a basszusgitáron cimbalmozás is.

Tagok: Hegyesi András (gitár, ének), Velcsev Dejanov Kosta (gitár, vokál), Sanyi Kecskeméti (basszusgitár, vokál), Muhel Zoltán (dobok, vokál), Szabó János Bence (hegedű).

 

2014. augusztus 18. hétfő

Kossuth téri nagyszínpad

16.00  Szabó Balázs Band

Szabó Balázs igazi modern polihisztor: dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. Miközben gyerekkori álmát váltja valóra, rendszeresen és hivatásszerűen él két másik szenvedélyének: a táncháznak, illetve a bábszínészetnek. 2014-ig bezárólag a magyar népzene, a rock, a blues és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandája két albummal, a Megcsalogatóval és a dupla Átjárókkal jelentkezett. Három év után idén márciusban a zenekar egy teljesen új dalokból álló nagylemezt adott ki, Élet elvitelre címmel.

18.00  Álomkép - Bereczki Zoltán koncertje (vendég: Veres Mónika Nika)

Bereczki Zoltán óriási sikert arató Álomkép című lemeze még 2010-ben jelent meg. A színész és énekes lemezbemutató turnéján az ország számos pontján adta elő a Kerek egész című dalt, vagy a Szállj velem slágert. Azóta számtalan műsorban láthatta a közönség, legutóbb a Sztárban sztár című műsort nyerte meg, melynek hamarosan a zsűritagjai között láthatjuk viszont.

A közel két órás koncertműsorban elhangzanak Bereczki legnagyobb slágerei, visszautaztatja a nézőket a nyolcvanas-kilencvenes évekbe, rengeteg meglepetéssel készül. A koncertre vendéget is hívott Bereczki Zoltán, Veres Mónika, Nika személyében, akit a nézők a Voice és a Sztárban sztár című televíziós műsorból már ismerhetnek.

21.30  Rúzsa Magdi

Artisjus-díjas, vajdasági származású énekesnő a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsor harmadik szériájának győzteseként vált ismertté. Magdi kiskorától énekel, 2006-ban nyerte megy a tehetségkutatót, és 2007-ben már ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon az Aprócska blues című dalával. A versenyen kilencedik helyezést ért el, és emellett zeneszerzői díjat kapott.

A koncerten az elmúlt évek legjobb dalait hallhatják a hódmezővásárhelyiek, amelyet ötfős zenekar kíséretében ad elő.

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színházterme

 

19.00  Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Márai Sándor egyik legnépszerűbb regénye az „Eszter hagyatéka”. A mű most először került Budapesten színpadra, Pataki Éva átiratában, az újvidéki Lénárd Róbert rendezésében. Ezt a produkciót láthatja most a hódmezővásárhelyi. színházkedvelő közönség. Szereposztás: Eszter - Huszárik Kata; Nunu, családi rokon - Zsurzs Kati; Lajos, Eszter sógora - Király Attila; Éva, Lajos lánya - Sipos Vera; Tibor, a család barátja - Dózsa Zoltán; Endre, közjegyző - Perjés János; Olga, elvált nő - Vásári Mónika.

 Borfesztivál színpad

(Dr. Rapcsák András út)

09.00–18.00 Gyereksarok az Almáskertben

Az Ortodox templom melletti Almáskertben egész nap népi játszótér, ugrálóvár várja a gyermekeket.

 

17.00  Pribojszki Mátyás Band

A Pribojszki Mátyás Band zenéje újrapozícionálja a szájharmonikát mint hangszert és a szájharmonikázásról alkotott sztereotípiákat. Megmutatja, hogy ez a különlegesen intim szólóhangszer a tradicionális blues műfaján túl is nyújt zenei felfedezésekre váró új ízeket, korosztálytól függetlenül.

A csapat tagjai olyan kiváló jazz/blues muzsikusok, akiket a saját hangszerükön az itthoni legjobbak között tartanak számon: Pribojszki Mátyás (szájharmonika, ének), Kovács Erik (zongora), Molnár Dániel (dob), Szász Ferenc (gitár), Eckert Ervin (basszusgitár).

Vendég: Almási Attila (pozan, bariton szaxofon)

20.30  Babos-Nika Project

Babos mellett a legtehetségesebb, ma már befutott fiatal muzsikusok játszanak, a Voice-ban nagy sikerrel bemutatkozó énekes csoda, Nika oldalán. A koncert zenei anyaga a lovári hagyományoktól a saját darabokon keresztül akár Whitney Houston nagy slágerei megszólaltatásáig terjed, mindez saját felfogásban. Kardos Norbert, Balogh László, Fonay Tibor ragyogó tehetsége méltó környezet Babos és Nika zenei kalandjaihoz.

A formáció tagjai: Veres Mónika Nika (ének), Babos Gyula (gitár), Kardos Norbert (zongora), Fonay Tibor (basszusgitár), Balogh László (dob).

 

22.30  Ökrös Tibor és népi zenekara

Ökrös Tibor 1970-ben született Budapesten, híres zenész család tagjaként. 8 éves korában kezdett hegedűt tanulni, 1984-ben felvették a világhírű Rajkó zenekarba, majd 1987-ben a Magyar Honvédség Honvéd Együttes népi zenekarába. 1995-től más zenekarokkal is koncertezett, mint például a 100 tagú Cigányzenekarral, Állami Népi Együttes zenekarával, Berki László Liszt-díjas prímás és Oláh Jenő prímás zenekarával. Saját zenekarát a régi „rajkós” társaiból és barátaiból állította össze, Európa szinte minden országában koncerteztek már.

2014. augusztus 19. kedd

Kossuth téri nagyszínpad

 

18.00  New Level Empire

A vokálos, modern dance stíluson nyugvó New Level Empire egy live act formáció, mely hangszeres megoldásokkal, így gitárral, billentyűvel és elektromos dobbal hivatott életre kelteni az elektronikus zenét. Első közös stúdiómunkájuk eredménye a The Last One, amelyet rögtön a megjelenés után az országos és nagyobb rádiók kiemelt rotációba helyeztek. A banda óriási népszerűségre tett szert „A DAL 2014” című műsornak köszönhetően, ahol egészen a döntőig meneteltek a srácok, és az egyik legerősebb szavazó-, illetve közönségbázisra tettek szert.

20.30  Magna Cum Laude

„Kilencszázkilencvenkilenc, mezőtúri nyár, itt kezdődött el minden …” – emlékezik meg az indulásról a 999 című dal. 2014 egy igen fontos éve a MAGNA CUM LAUDE zenekarnak. Az idén 15 éves banda több fontos dologgal is készül a jeles esemény kapcsán, az év végére tervezett nagyszabású jubileumi koncertje előtt.

10+5 év, rengeteg küzdelem, tagcserék, nagylemezek, klipek és koncertek százai nyomán jutott el a Mező Misi-, Szabó Tibi-, Kara Misa- alkotta, máig eredeti formáció gyulai próbaterméből a nagyszínpadokig. Minden állomás, Átkozott nők, Színezd újra, Túl későn, Visszhang, Főnököm, Pálinka dal, Vidéki sanzon, vagy a Köszönet - hogy csak néhányat említsünk a zenekar megannyi sikerdala közül.

23.00  Depresszió

A 2000-ben történt megalakulás óta a zenekar 6 lemezt, 15 videó klipet, 3 DVD-t, 1 kislemezt és 1 válogatáslemezt készített. Az 5 tagú formációt számtalan közönségdíjjal jutalmazták, és több mint 600 koncertet adott. Az egyik legnépszerűbb hazai rock zenekarnak számító csapat több kiadványával is vezette a hazai lemezeladási listákat.

Több teltházas, önálló turné, és PeCsa nagykoncert mellett, a zenekar évek óta a hazai fesztiválok egyik kiemelt produkciójaként lép színpadra. Pályafutása során olyan világsztárokkal játszott együtt a Depresszió, mint például a Korn, Marilyn Manson, Slayer, Deftones, Motorhead, Soulfly, Apocalyptica, Bloodhound Gang, Machine Head, Ignite, Clawfinger, Anthrax, Fear Factory, Kosheen, Within Temptation, Manu Chao.

 

 Borfesztivál színpad

(Dr. Rapcsák András út)

 

09.00–18.00 Gyereksarok az Almáskertben

Az Ortodox templom melletti Almáskertben egész nap népi játszótér, ugrálóvár várja a gyermekeket. 16.00–18.00 között Panka bohóc is a helyszínre látogat.

 

17.00  Indigó utca

A 2007-ben alapított zenekar nevét a székesfehérvári együttes, az Eleven Hold egy dalának címéből kölcsönözték. Stílusuk akusztikus jellegű, szövegcentrikus gitárzene, néhol hip-hop elemekkel. Legfontosabb előképüknek a Hiperkarmát és a brit gitárpopot tartják. Első publikus szerzeményük a 2007-ben online közzétett Varázsló című dal volt. A zenekar Pont, pont, pont és Kital-Álom című dalaik társelőadója az ugyancsak székesfehérvári rapper, Fluor, aki a zenekar-alapító középiskolai osztálytársa volt, s akivel már korábban is készítettek közös felvételt.

Vendég: Fluor Tomi

18.15  Borverseny eredményhirdetése – a Vásárhely Bora cím átadása

A díjakat átadja: Dr. Kószó Péter alpolgármester, Hálóné Tápai Anna, a társadalmi zsűri elnöke, valamint Kis-Ari István, a szakmai zsűri elnöke.

19.00  Halott pénz

A pécsi Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult Halott Pénz mára hétfős élőzenekar, a hazai hip-hop színtér üde színfoltjából egyre inkább a legjobb élőzenés klubok és fesztiválszínpadok állandó vendégévé vált. A fekete napszemüveg mögé bújtatott laza humor, a mindenki által ismert, dalban mégis ritkán megfogalmazott érzelmek a megbánt szakítástól, az egyik legformásabb női testrész diszkrét dicséretéről szólnak. A 2013-ban megjelent Szólj anyunak, hogy a városban vagyok lemez sikere, többek közt olyan felvételeknek köszönhető, mint az Ugyanúgy hallasz, a Farkasok dala és a koncerteken közönség kedvenc Minden szobába kell álom.

21.45  T-34

A T-34-et két évvel ezelőtt alapította Benyhe Kis László, Blaskovics Kristóf és Monori Attila Hódmezővásárhelyen. A zenekar alapvető célja már a megalakuláskor is az volt, hogy magyar nyelven, saját számokat írjon. Stílusára leginkább a klasszikus rock hangzás, azon belül is egyfajta ösztönös, energikus zenei megközelítés jellemző. A trió az elmúlt két évben számos koncertet adott, rendszeresen léptek fel fesztiválokon, klubokban, motoros találkozókon. 2014 januárjában jelent meg első nagylemezük szerzői kiadásban Idegen a hely címmel. A keményebb műfaj kedvelői a Depresszió koncertje előtt meghallgathatják a stílusban hozzá közel álló vásárhelyi triót, a T-34-et.

2014. augusztus 20. szerda

Szent István tér

9.00    Ünnepi Szentmise a Szent István templomban

A misét celebrálja: Dr. Kiss- Rigó László,a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke

10.00  Városi Ünnepség Szent István király tiszteletére, kenyérszentelés és áldás, honosítási ünnepség

Ünnepi beszédet tart: Almási István polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő

Az új kenyeret megszenteli: Dr. Kiss- Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke

Áldást mond: Bán Csaba ótemplomi református lelkész

Közreműködik:

a Muzsikás együttes és Petrás Mária népdalénekes, Danis Lídia színművésznő, a Városi Vegyeskar és a Fandante Kamarakórus Búza András vezényletével,

valamint a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara Kovács István őrnagy vezényletével.

Kossuth téri nagyszínpad

 

18.30  Kálmán Imre: Marica grófnő

Operett két részben – szabadtéri fesztivál előadás

Szereplők: Bordás Barbara, Boncsér Gergely, Dancs Annamari, Kerényi Miklós Máté, Lehoczky Zsuzsa, Földes Tamás, Dézsy Szabó Gábor, Marik Péter, Rikker Mária

Közreműködik: a színház ének- és zenekara, valamint balettkara,

Továbbá: Szajkó József, Surányi Krisztián, Lipics Barna

Szólót táncol: Ottlik Laura, Gallai Zsolt

Vezényel: Makláry László

Koreográfus: Lőcsei Jenő

Rendező: KERO®

22.00  Tűzijáték

Borfesztivál színpad

(Dr. Rapcsák András út)

 

09.00–18.00 Gyereksarok az Almáskertben

Az Ortodox templom melletti Almáskertben egész nap népi játszótér és ugrálóvár várja a gyermekeket. 16.00–18.00 között Panka bohóc is a helyszínre látogat, valamint 14.00–19.00 között az Ortodox templom is látogatható a nemzeti ünnep alkalmából.

09.00  A kiskondás - zenés bábjáték

Közreműködik a Cibere Meseszínház.

“Pille, pille, aranypille, szállj az égbe fütyörészve!”

Nincs nagyobb boldogság e kerek világon, mint a gyerekekkel együtt belépni a mese világába. Ott jókat játszani, bújócskázni, enni-inni, táncra perdülni és nagyokat kacagni. És csak ekkor lesz a mese kerek, a királylány boldog, a legény király. A magyar népi hagyományokat a legszebb aranyfonállal szövi bele a meséinkbe, a dalokba és a jelmezekbe a Cibere Bábszínház.

15.00  Kankalin Néptáncegyüttes

A Kankalin Néptáncegyüttes 1962-ben alakult Hódmezővásárhelyen, B. Szűcs Istvánné Sárika néni irányításával. Jelenleg egyesületi formában működik, amelynek célja a magyar néptánc művelése, népszerűsítése, a magyar nyelvterületen élők hagyományainak őrzése, ápolása, továbbadása, ismertetése minél szélesebb körben, a Hódmezővásárhelyen és környékén található népművelő szervezetek munkájának segítése, valamint az erkölcsi és esztétikai értékek tudatosítása. Az együttes számos hazai és nemzetközi fesztiválon bizonyított, kapott elismeréseket, valamint kiérdemelte a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat is.

16.30  A Muzsikás

A megalakulásának 40. évfordulóját a közelmúltban ünneplő Muzsikás együttes idehaza és külföldön egyaránt ismert és közkedvelt. Sokoldalúságukra jellemző, hogy otthonosan mozognak mind a folk, népzenei és világzenei fesztiválokon, mind a komolyzenei, alternatív zenei, jazz, kelta zenét kedvelő, vagy zsidó zenei rendezvényeken. Számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Kossuth-díj, a Magyar Művészetért-díj, a Liszt Ferenc-díj, a Magyar Örökség Díj és a Prima Primissima-díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték.

22.30  Blues Bell

A Blues Bell zenekart 1993-ban Hrabovszky Tamás és Török Péter hívta életre, elsősorban az improvizatív örömzenélés közös szeretete okán. Repertoárjukban a blues kereteit kitágítva funky-s, rock ’n’ roll-os, jazz-es színek is megjelennek. A zenekar erőssége a kimondottan igényes, de táncolható, igazi buli hangulatot varázsoló széleskörű, de karakteres zenei felhozatal. A Blues Bell 2010 decemberében Bluesban úszol címmel megjelentette első önálló CD-jét, amelyet a szakma és a közönség is elismeréssel fogadott.

A zenekar jelenlegi felállása: Hrabovszky Tamás (ének, szájharmonika), Török Péter (gitár), Wilhelm Gábor (basszusgitár), Szabó Csaba (dob).

Forrás: http://hodmezovasarhely.hu




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés