Időpont: 2015 október 22 - 25.




Forrás: http://www.csabaikolbaszfesztival.hu

A békéscsabai Kolbászfesztivál

Töltsük együtt a Csabai Kolbászfesztivált 2015. október 22-25. között. A fesztivál Magyarország és Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb, jelentős turisztikai vonzerővel bíró gasztrokulturális rendezvénye, ezáltal Békéscsaba legértékesebb turisztikai terméke, amely a városimázsát is meghatározza 1997 óta. A büszkeséget tovább fokozza, hogy 2013-ban a csabai kolbász hungarikum lett.

Az igazi, hamisítatlan Csabai Kolbászfesztivál idén is a hagyományok újracsomagolt élményével és számtalan újdonsággal ünnepli 19. születésnapját. A közel két évtizedes stabil alapokon nyugvó rendezvény a Kárpát-medence legnagyobb gasztrokulturális fesztiválja, ahol a több mint százezer látogató minden évben azt kapja, amire egész évben igazán várt. Sőt! Igyekszünk mindezt évről-évre túlszárnyalni az igényeknek és a kor követelményeinek megfelelő újdonságokkal, gazdag programkínálattal.

Természetesen idén is lesz hagyományos „nagy szombati” kolbászgyúrás, aminek egyre nehezebb helyet találni a minden várakozást felülmúló élénk érdeklődésnek köszönhetően. A nemrég bevezetett foglalási és fizetési rendszer jelentősen megkönnyíti a versenyben részt venni szándékozó vendégek dolgát, hiszen saját maguk tudják kiválasztani, melyik helyszínen szeretnék gyúrni és tölteni az igazi csabai vastagkolbászt. A fesztivál első napján, október 22-én csütörtökön kerül sor a négy éve indított, azóta is töretlen sikernek örvendő ifjúsági kolbászkészítő versenyre, ahol 250 csapat számára biztosítunk ingyenes lehetőséget, hogy megtanulják és megszeressék a kolbászkészítés folyamatát, ezzel továbbörökítve a város és a térség évszázados szokásait és különlegességeit. Pénteken, az Idősek Nemzetközi Világnapja alkalmából rendezett kolbászkészítő versenyre nyugdíjas egyesületek és hátrányos helyzetű civil szervezetek nevezhetnek. A vasárnapi töltött káposztafőző versenyen pedig a sátrak előtti szabadtéren nyílik lehetőség autentikus zenei aláfestéssel. Szakmailag is nagy jelentőséggel bír a nemzetközi szárazkolbászok versenye, melyre személyesen is be lehet nevezni száraz kolbászokat a fesztivál előtti napokban. Az igazi szakemberek és hentesmesterek ötödik alkalommal mérhetik össze tudásukat a Krajcsó Pál és a kolbászkészítés nagyjainak számító békéscsabai hentesmesterek tiszteletére rendezett kolbászgyúró emlékversenyen, ami a tapasztalatok alapján egyre népszerűbb esemény a szakmában. Aki csak kóstolna, illetve betárazna otthon a kamrába, természetesen lesz lehetősége körbenézni és csabai kolbászt vásárolni a kistermelői kolbászsátorokban, ahol helyi kistermelők és kézművesek árusítják majd termékeiket.

Meglepetésekkel teli gazdag zenei és kulturális programkínálatvárja a vendégeket minden este, sőt napközben is. Fellép a fesztiválon a Balassi Néptáncegyüttes, a környékről származó hírességek közül Varga Viktor és a Varga Banda, a Magna Cum Laude, valamint Hevesi Imre és zenekara, és biztos, hogy ott lesz a kolbász ünnepén a Balkan Fanatik, Korda György és Balázs Klári, Nótár Mary és közel kétórás koncertet ad csütörtökön a Tankcsapda is. A fiatalok részéről felfokozott várakozás előzi meg a Sausage Party programsorozatot, ami idén csütörtökön, pénteken és szombaton is a legmenőbb mai zenekarokat hozza el a fesztiválra. Így a fiatalok és a fesztivál hangulatában megfiatalodó közönség az Ocho Macho, az Ivan and the Parazol vagy éppen a Brains legújabb slágereire csápolhat.

A gyermekek és szüleik a fesztivál ideje alatt minden nap találnak számukra megfelelő programot. Számos báb- és színházi, foglalkoztató előadás várja a családokat, továbbá vasárnap a csarnokban nyitástól zárásig látogatható a Csodák Palotája, továbbá érdekfeszítő kísérletekkel tarkított „fizikaórákat” tart Öveges Professzor. A Családi Nap most is a fesztivál zárónapján, október 25-én vasárnap lesz, amikor is a fesztivál vendéglátóhelyei egész nap 50%-os kedvezménnyel árusítják a sült kolbászt, hurkát és cigánykát.

Fellépők:

• Magna Cum Laude
• Boban Markovic vendég: Palya Bea
• Csík zenekar vendég:  Presser Gábor
• Tankcsapda
• Balkán Fanatic
• Nótár Mary
• Parno Graszt
Sausage  Party  Sound
• Punnany Massif
• Wellhello
• Paddy and Rats
• Kis Grofo
• Korda György és Balázs Klári
• Ocho Macho 
• Varga Viktor
• Ivan & The Parasol

Gasztronómia:

• Csabai vendéglők disznótoros kínálata
• Kolbászkészítő versenyek
• Szárazkolbász versenyek
• Nyugdíjas és civil szervezetek kolbászkészítő versenye
• Krajcsó Pál kolbászkészítő emlékverseny
• Ifjúsági kolbászkészítő verseny (eddig a szombati kolbászkészítő verseny volt a fesztivál csúcspontja, szeretnénk a csütörtöki Ifjúsági versenyt is ilyen magas szintre emelni.)
• Bográcsos töltött káposzta-főző verseny
• Kolbász és ételkészítési bemutatók
• Disznóvágás bemutatók
• Jótékonysági kolbászárverés

Kulturális programok:

• Népzene, néptánc programok
• Szórakoztató zenei programok
• Külföldi vendég-együttesek
• Kreatív gyermekprogramok
• Kulturális családi nap, báb- és színpadi előadásokkal, gyermekjátszókkal
• Kádár Ferkó Fotószínház
• „Vendégváros ízei” kulturális és gasztronómiai bemutatók

Kiállítások és vásárok:

• Hungarikumokat bemutató, kóstoltató és árusító sátor
• Csabagyöngye borsátor,
• Élelmiszeripari kiállítás és vásár,
• Helyi termékek vására,
• Kolbászvásár,
• Népművészeti és kézműves, helyi kistermelők és kirakodóvásár,
• Pálinkák vására

Kapcsolódó szakmai és civil programok:

• Civil, hátrányos helyzetű és jótékonysági programok,
• Környezetvédelemmel, életmóddal kapcsolatos programok,
• Kapcsolódó, partnerszervezetek által rendezett és koordinált programok,
• A városi kulturális intézmények eseményei,
• Szakmai kamarák rendszeres nemzetközi és országos konferenciái,
• Egyéb szervezetek által a fesztivál idejére szervezett workshopok,
• Sportegyesületek által a fesztivál idejére szervezett kézilabda, vívó, labdarúgó, billiárd, sakk stb. tornák, mérkőzések.

Fesztivál nyitva tartása:

Csütörtök: 09.00-02.00
Péntek:      09.00-02.00
Szombat:   08.00-02.00
Vasárnap:  09.00-20.00

Részletes program:

2015. október 22. csütörtök

Mokry Sámuel Sátor
10.00-12.00 Ifjúsági kolbászkészítő verseny 250 csapat ingyenes részvételével
                      Színpadon kolbászgyúró bemutató
10.00-15.00 Mediterrán zenekar
15.00-16.00 Ifjúsági gyúrás eredményhirdetése
16.00-16.30 Rapsozii Zarandului román népzene - Arad
16.45-17.45 Balassi Táncegyüttes
18.00 A Fesztivál ünnepélyes megnyitója: A Nemzetközi Szárazkolbász verseny eredményhirdetése
19.00-21.00 Balkán Fanatik
21.00-23.00 Tankcsapda
24.00-02.00 Retro Disco Dj. Hlasznyik / Dj. Dandee

Csarnok
10.00-17.00 Bábika játszóház  nagymamáink titkai - közös száraztészta készítés  - kézműves bemutatók,
                      népi játszóház
                      Öveges Labor bemutatója: Látványos fizikai, kémiai kísérletek, kalandozás a mikrovilágában
                     - Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, Békéscsaba
13.00 János vitéz hiteles története képekben elbeszélve - Boka Gábor
18.00-02.00 SAUSAGE PARTY 1. keretein belül:
          19.00 Ivan and The Parasol
          21.00 Brains

Csabagyöngye Borsátor
11.00-15.00 Nemzetközi Szárazkolbász verseny
15.00-02-00 Silver zenekar
20.00-21.00 Hevesi Happy Band
22.00-02.00 Silver

Disznótoros helyszín
12.00 Disznóvágás bemutató
14.00 Disznóvágás bemutató

Szabadtéri színpad
10.00-18.00 Amatőr zenekarok és művészeti csoportok, zenés gyermek- és bábműsorok

2015. október 23. péntek

Mokry Sámuel Sátor - Budapest Bank színpad
10.00-17.00 Nemzetközi Idősek Világnapja
11.00-13.00 Kolbászkészítő verseny nyugdíjas egyesületek és hátrányos helyzetű civil szervezetek részvételével
09.00-19.00 Antovszki Band zenekar
15.00 Mario & The Teatchers - Arad
16.00-17.00 A nyugdíjas kolbászkészítő verseny eredményhirdetése
20.00-22.00 Boban Markovic, vendég: Palya Bea
22.30-24.00 Punnany Massif
24.00-02.00 Dj. Naksi

Csarnok
10.00-16.00 Bábika játszóház Malacfigurák textilből, csutka és toboz állatok, óriásjátékok, népi játszóház
16.00 Jancsi és Juliska Tánc mese- Kamarabalett
18.00-02.00 SAUSAGE PARTY 2. keretein belül:
          19.00 Over 3
          20.00-21.30 WellHello
          22.00-23.30 Maxisun zenekar
          23.30-02.00 Mokry sátorban Dj. Naksi

Csabagyöngye Borsátor - Hír6 Színpad
09.00-17.00 Mediterrán zenekar
17.00-17.30 Csabai Kolbászklub tombolasorsolása
18.00-02.00 Hír6.hu születésnapi programja: Az est házigazdája: Tóth Roland (Bodolai)
18.00 A Békéscsabai Jókai Színház Társulatának és Színi-tanházának műsora
19.30 Vastag Tamás
21.00 Fekete Zoltán és zenekara: Nótaest
22.00 Deme Trió zenekar

Disznótoros helyszín
10.00 Disznóvágás
13.00 Disznóvágás

Szabadtéri színpad
10.00-18.00 Amatőr zenekarok és művészeti csoportok, zenés gyermek műsorok- és báb előadások

2015. október 24. szombat

Mokry Sámuel Sátor – Aldi Színpad
09.00-20.00 Silver zenekar
10.00-12.00 Kolbászkészítő verseny több, mint 600 csapat részvételével
17.00 Tihanyi Musical Stúdió
18.00-19.00 Kolbászkészítő verseny eredményhirdetése
20.00 Majka & Curtis
22.00-24.00 Magna Cum Laude
24.00-02.00 Retro Disco Dj Hlasznyik / Dj Dandee

Csarnok
09.00-18.00 Bibuczi zenekar
10.00-12.00 Kolbászkészítő verseny több, mint 600 csapat részvételével
17.30 Tihanyi Ifjúsági Kamara Néptáncegyüttes
18.00 Kolbászkészítő verseny eredményhirdetése
19.00-02.00 SAUSAGE PARTY 3. keretein belül:
20.00 Varga Viktor  és a Varga Banda
22.00 Ocho Macho
24.00 Mokry sátorban Retro Disco  DJ Hlasznyik / DJ Dandee

Csabagyöngye Borsátor
09.00-02.00 Mediterrán
10.00-12.00 Kolbászkészítő verseny több, mint 600 csapat részvételével
17.00 Tihanyi Asszonykórus
18.00 Kolbászkészítő verseny eredményhirdetése
21.00-22.00 Korda György és Balázs Klári
22.00-02.00 Mediterrán

Disznótoros helyszín
10.00 Disznóvágás bemutató
13.00 Disznóvágás bemutató  Echo Citerabanda kiemelt Nívódíjas - Tihany

Szabadtéri színpad
10.00-18.00 Amatőr zenekarok és művészeti csoportok, zenés gyermek és bábműsorok
11.00 Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Katona Zenekar
12.00 X-STYLE - Arad

2015. október 25. vasárnap

10.00-től 20.00 óráig
50%-os kedvezménnyel kapható a hurka, kolbász és a cigánka a Fesztivál vendéglőiben.

Csarnok
10.00 Bábika játszóház  nagymamáink titkai - őszi termésekből állatfigurák készítése, csuhézás, kukoricamorzsoló, bábfigurák készítése, népi játszóház
10.00-18.00 Csodák Palotája - 12 órától Öveges professzor fizikai kisérletei óránként

Mokry Sámuel Sátor
10.00-17.00 Silver zenekar
11.00-13.00 V. Krajcsó Pál kolbászkészítő emlékverseny
17.00-17.30 V. Krajcsó Pál emlékverseny eredményhirdetése
18.00 Csík zenekar, vendég: Presser Gábor

Csabagyöngye Borsátor
10.00-14.30 Bibuczi zenekar
14.00-14.30 Csabai Kolbászklub tombolasorsolása
16.00-17.30 Kis Grofó
18.00-19.00 Nótár Mary

Disznótoros helyszín
12.00-13.00 Disznóvágás bemutató

Szabadtéri színpad, gyermekprogramok
10.00-13.00 Töltött Káposzta-főző verseny, a talpalávalót a
10.00-18.00 Parno Graszt biztosítja
10.30 Mesék a "malaclopó" tarisznyából. Gulyás László Vándormuzsikus interaktív meséje
12.00 Kurtalábú vitézek kolbászkardot rántnak
           (hórihorgas vitézkedés kolbász-karddal, gömböc-pajzzsal
           gyermekeknek, felnőtteknek a Langaléta Garabonciásokkal)
15.00 Kalap alá jó pálinka, konty alá az édes bor,
           Üres hasba parasztkóbász, hangulatunk ettől forr!
           Langaléta étvágygerjesztő estebédre...
16.00 Töltött Káposzta-főző verseny eredményhirdetése
16.30 „Böllér talányok” huncut találósok nem csak kolbászkirályoknak
           Tréfás talányok kolbász és pálinka díjakért... Gulyás László Vándormuzsikus

A fesztivál területén található:

- Kolbászgyúró versenyek
- Ingyenes Ifjúsági gyúróverseny, a nagypapák és unokák versenye
- Civil szervezetek, nyugdíjas klubok, nagycsaládosok és hátránnyal élők támogatott gyúróversenye
- Nemzetközi Szárazkolbász Verseny
- V. Bográcsos Töltött Káposzta-főző Verseny
- V. Krajcsó Pál Emlékverseny
- Kolbászok vására
- Vendégváros: Arad, Tihany
- Díszvendég: Balatonfüred - Csopak - Tihany Borvidék
- Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítás
- Csabagyöngye Borsátor
- Népzene, néptánc, népi játékok
- Club Gourmet
- Kádár Ferkó Fotószínháza
- Zenés gyermekműsorok
- Színházi és bábszínházi előadások
- Népi játszóház és népi tanoda és kézműves műhely
- Népművészeti, Kézműves vásár
- Csodák Palotája

A Csabai Rendezvényszervező Kft. a változtatás jogát fenntartja!

Belépő:

A fesztivál belépő díja: 1.500 Ft/fő/nap
A fesztivál 4 napos bérlete: 4.000 Ft/fő/4 nap
6 év alatti gyermekeknek a belépés ingyenes!

Fotógaléria

Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
Csabai Kolbász Fesztivál 2006
 

Mentés

Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés