A szervezők büszkén jelentik be, hogy a jövő évi fesztivál egyik díszvendége az Örkény Színház lesz. A budapesti teátrum teljes társulatával vendégeskedik a Katlanban, ahová több előadást és remélhetőleg egy-két koncertet is hoznak. Az idei Hrabal Vurstlit pedig Örkény Vurstli követi majd. Évek óta jelen van a kaposvári Csiky Gergely Színház és a legjobb független társulatok – így lesz ez 2015-ben is. Díszvendégként találkozhatunk a Katlanban a nagyszerű zenésszel, Dresch Mihállyal is, aki több formációban is fellép. Igazi zenei és színházi csemege lesz a beremendi Megbékélés Kápolna előtt a Dinyés Dániel zenei felügyelete alatt elhangzó Debussy-Bartók nagykoncert. Az elhangzó művekhez – Egy faun délutánja, Concerto - Horváth Csaba és a Forte Társulat mozgásszínházi előadása kapcsolódik, melyet a 8. Ördögkatlanra készít a társulat.

Info:
7822 Nagyharsány , Kisharsány, Palkonya, Beremend és a Vylyan Terasz

GPS: 45.8479194641113 | 18.3923149108887

A négy kis baranyai faluban 2015-ben is lesz Ördögkatlan Fesztivál!

Idén augusztusban nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. A szervezők célja, 2015. augusztus 4-8. között ötnapos mulatságra hívni a négy katlanfaluba a művészeti ágak legjobbjait és a közönséget. A katlanozók már tudják, mire számíthatnak: igényes színházi és táncelőadásokra, koncertekre minden műfajból a könnyűzenétől a jazzen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, civil kezdeményezések, esélyegyenlőségi programok bemutatására, kiállításokra és kézműves vásárokra. Mindezt a csodaszép Villányi-hegység közepén, békében, nyugalomban öt napon át.

2015-ben augusztus 4–8. között is forr majd a katlan.

Az összes program időrendben
kedd (augusztus 4.)

NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
15:00 AZT MESÉLD EL, PISTA!
Díszvendégünk direktorának monodarabja a nagyharsányi tornaterem színpadán! "Mi lenne, ha Örkény István egy nap újra megjelenne, egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, mesélni kezdené - olykor felállna - az életét, azután megint eltűnne? Ezen az estén az író a színész testét ölti magára." - Bereményi Géza. (SZÍNHÁZ)
Aug 4. (kedd)
NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
20:00 ÖRKÉNY ISTVÁN: TÓTÉK
Tót Lajos községi tűzoltó a kies Mátraszentannán. Háza tiszta, kertje napfényben fürdik. Ha a fia nem szolgálna az orosz fronton, Tót Lajos csak a rádióból tudná, hogy háború van. Amikor a fia parancsnoka egy szép napon megjelenik, hogy Tótéknál pihenje ki a háború megrázkódtatásait, Tót Lajos és családja mindent megtesz azért, hogy az őrnagy jól érezze magát. (SZÍNHÁZ) A budapesti Örkény Színház előadása.
Aug 4. (kedd)
NAGYHARSÁNY - PORT.HU SZÍNPAD - FOCIPÁLYA
23:00 QUIMBY
Nyithatnánk-e mással, mint Kiss Tibiékkel? (KONCERT)

szerda (augusztus 5.)
PALKONYA - MOKOS PINCE
11:00 BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: CSILLAGOKKAL TÁNCOLÓ KOJOT
A Bozsik Yvette Társulat új, gyerekeknek szóló előadása Észak-amerikai indián népmeséket dolgoz fel. (SZÍNHÁZ) (CSALÁDI)
Aug 5. (szerda)
PALKONYA - FALUHÁZ
13:00 GARETH ARMSTRONG: SHYLOCK
Egy darab, egy kor, egy színész. Hunyadkürti György ezúttal Shakespeare A velencei kalmár mellékszereplőjének, Tubálnak a bőrébe bújik, hogy meséljen a mellőzöttségről, a felemelkedésről, a zsidóság sorsáról és a darab születésének koráról. (SZÍNHÁZ)
Aug 5. (szerda)
NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
15:00 AZT MESÉLD EL, PISTA!
Díszvendégünk direktorának monodarabja a nagyharsányi tornaterem színpadán! "Mi lenne, ha Örkény István egy nap újra megjelenne, egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, mesélni kezdené - olykor felállna - az életét, azután megint eltűnne? Ezen az estén az író a színész testét ölti magára." - Bereményi Géza. (SZÍNHÁZ)
Aug 5. (szerda)
PALKONYA - MOKOS PINCE
15:00 BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: CSILLAGOKKAL TÁNCOLÓ KOJOT
A Bozsik Yvette Társulat új, gyerekeknek szóló előadása Észak-amerikai indián népmeséket dolgoz fel. (SZÍNHÁZ) (CSALÁDI)
Aug 5. (szerda)
PALKONYA - FALUHÁZ
16:30 GARETH ARMSTRONG: SHYLOCK
Egy darab, egy kor, egy színész. Hunyadkürti György ezúttal Shakespeare A velencei kalmár mellékszereplőjének, Tubálnak a bőrébe bújik, hogy meséljen a mellőzöttségről, a felemelkedésről, a zsidóság sorsáról és a darab születésének koráról. (SZÍNHÁZ)
Aug 5. (szerda)
NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
20:00 ÖRKÉNY ISTVÁN: TÓTÉK
Tót Lajos községi tűzoltó a kies Mátraszentannán. Háza tiszta, kertje napfényben fürdik. Ha a fia nem szolgálna az orosz fronton, Tót Lajos csak a rádióból tudná, hogy háború van. Amikor a fia parancsnoka egy szép napon megjelenik, hogy Tótéknál pihenje ki a háború megrázkódtatásait, Tót Lajos és családja mindent megtesz azért, hogy az őrnagy jól érezze magát. (SZÍNHÁZ) A budapesti Örkény Színház előadása.
Aug 5. (szerda)
NAGYHARSÁNY - FOCIPÁLYA
22:00 SZABÓ BENEDEK ÉS A GALAXISOK
Nagy- és kisvárosi éjszakák, házibulik, egyéjszakások, másnaposságok, egy kis melankólia, alkalmi szétcsúszások - a hol finoman csilingelő, hol zaklatottan hullámzó számok. (KONCERT)
Aug 5. (szerda)
NAGYHARSÁNY - FOCIPÁLYA
23:00 30Y
Beck Zoliék idén ünneplik a 15. születésnapjukat... mi is szeretnénk rájuk/velük koccintani, hát meghívtuk őket, hogy együtt énekeljük: "az életnek előre, háttal a halálnak". (KONCERT)

csütörtök (augusztus 6.)
PALKONYA - FALUHÁZ
11:00 HOPPART TÁRSULAT BEMUTATJA: IBUSÁR ÁLLOMÁS
Az Ibusár, Parti Nagy Lajos egyik leghíresebb és legnépszerűbb színdarabja. Zenés-táncos huszerett. (SZÍNHÁZ)
Aug 6. (csütörtök)
NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
15:00 SZÉKELY CSABA: BÁNYAVAKSÁG
„Az igazi kihívás ez: frenetikus humorral, a szánandó hősök szeretetével sikerül-e a tragikum felemelő erejét bizonyítani. Vajon sikerül-e az elesett, elbukott, de szánandó és szeretnivaló embert felmutatni, sikerül-e a jót, de legalább annak vágyát felzengetni akkor, amikor körülöttünk és bennünk tarol a rossz.” (Bérczes László, rendező) (SZÍNHÁZ) A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója.
Aug 6. (csütörtök)
PALKONYA - FALUHÁZ
15:00 HOPPART TÁRSULAT BEMUTATJA: IBUSÁR ÁLLOMÁS
Az Ibusár, Parti Nagy Lajos egyik leghíresebb és legnépszerűbb színdarabja. Zenés-táncos huszerett. (SZÍNHÁZ)
Aug 6. (csütörtök)
PALKONYA - MOKOS PINCE
17:00 ANYÁM TYÚKJA
Mit csinál Edward király, angol király? Mihez ne fogjon senki könnyelműen? Mi történik őszi éjjel a galagonyával? A válaszokat egyformán tudjuk. Ha valamiben, ebben egyek vagyunk. De jó! (SZÍNHÁZ) A budapesti Örkény Színház előadása.
Aug 6. (csütörtök)
NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
20:00 SZÉKELY CSABA: BÁNYAVAKSÁG
„Az igazi kihívás ez: frenetikus humorral, a szánandó hősök szeretetével sikerül-e a tragikum felemelő erejét bizonyítani. Vajon sikerül-e az elesett, elbukott, de szánandó és szeretnivaló embert felmutatni, sikerül-e a jót, de legalább annak vágyát felzengetni akkor, amikor körülöttünk és bennünk tarol a rossz.” (Bérczes László, rendező) (SZÍNHÁZ) A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója.
Aug 6. (csütörtök)
NAGYHARSÁNY - NARANCSLIGET
21:00 IVA BITTOVÁ
Bittova világhírű cseh hegedűművész, zeneszerző, nagyfeszültségű előadó, akinek kisujjában van a színpadi mesterségek minden csínja-bínja. Ima és irónia, klasszikus és punk, ária és kocsmanóta ugyanolyan hiteles megszólaltatója. (KONCERT)
Aug 6. (csütörtök)
NAGYHARSÁNY - FOCIPÁLYA
23:00 BUDAPEST BÁR - VENDÉG: BANGÓ MARGIT
A Budapest Bár ezúttal egy Kossuth-díjas művésznővel, Bangó Margittal érkezik a Katlanba! (KONCERT)

péntek (augusztus 7.)
PALKONYA - FALUHÁZ
11:00 NÉZŐMŰVÉSZETI KFT: A KÉZMOSÁS FONTOSSÁGÁRÓL
Semmelweis munkássága óta ismert, hogy a kórházi eredetű fertőzések megelőzésében a kéz megfelelő fertőtlenítésének kiemelkedő szerepe van. A mai rohanó világban egyre jobban megfeledkezünk a kézmosásról, pedig általa számos betegség megelőzhető lenne. Katona László, Molnár Gusztáv és Scherer Péter előadása. (SZÍNHÁZ)
Aug 7. (péntek)
PALKONYA - MOKOS PINCE
14:00 PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: A SOHA VISSZA NEM TÉRŐ
Szinte kimondható: nincsen Katlan Pintér Béláék nékül... azaz ők a Mindig Visszatérők! (SZÍNHÁZ)
Aug 7. (péntek)
PALKONYA - FALUHÁZ
14:30 NÉZŐMŰVÉSZETI KFT: A KÉZMOSÁS FONTOSSÁGÁRÓL
Semmelweis munkássága óta ismert, hogy a kórházi eredetű fertőzések megelőzésében a kéz megfelelő fertőtlenítésének kiemelkedő szerepe van. A mai rohanó világban egyre jobban megfeledkezünk a kézmosásról, pedig általa számos betegség megelőzhető lenne. Katona László, Molnár Gusztáv és Scherer Péter előadása. (SZÍNHÁZ)
Aug 7. (péntek)
NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
15:00 SZÉKELY CSABA: BÁNYAVAKSÁG
„Az igazi kihívás ez: frenetikus humorral, a szánandó hősök szeretetével sikerül-e a tragikum felemelő erejét bizonyítani. Vajon sikerül-e az elesett, elbukott, de szánandó és szeretnivaló embert felmutatni, sikerül-e a jót, de legalább annak vágyát felzengetni akkor, amikor körülöttünk és bennünk tarol a rossz.” (Bérczes László, rendező) (SZÍNHÁZ) A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója.
Aug 7. (péntek)
PALKONYA - MOKOS PINCE
17:00 PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: A SOHA VISSZA NEM TÉRŐ
Szinte kimondható: nincsen Katlan Pintér Béláék nékül... azaz ők a Mindig Visszatérők! (SZÍNHÁZ)
Aug 7. (péntek)
PALKONYA - MALOMPARK
18:00 ÖRKÉNY ESZTRÁD
Díszvendégünk, az Örkény Színház társulata rendhagyó koncerttel is várja majd a Katlanozókat. (KONCERT)
Aug 7. (péntek)
NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
20:00 SZÉKELY CSABA: BÁNYAVAKSÁG
„Az igazi kihívás ez: frenetikus humorral, a szánandó hősök szeretetével sikerül-e a tragikum felemelő erejét bizonyítani. Vajon sikerül-e az elesett, elbukott, de szánandó és szeretnivaló embert felmutatni, sikerül-e a jót, de legalább annak vágyát felzengetni akkor, amikor körülöttünk és bennünk tarol a rossz.” (Bérczes László, rendező) (SZÍNHÁZ) A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója.
Aug 7. (péntek)
NAGYHARSÁNY - FOCIPÁLYA
22:00 WOMBO ORCHESTRA
Be kell e mutatni az őrült franciákat, akik idén immár harmadik alkalommal töltik velünk a teljes fesztiválidőt. (KONCERT)
Aug 7. (péntek)
NAGYHARSÁNY - FOCIPÁLYA
23:00 Besh o droM
A Besh o droM hallgatása közben az a valószínűtlen és megmagyarázhatatlan gondolat merül fel, hogy esetleg élni mégis csak jó. (KONCERT)

szombat (augusztus 8.)
PALKONYA - FALUHÁZ
11:00 VAN VALAMI BEJELENTENIVALÓJA?
A vajdasági Szerbhorváth György szövege, ami a Szabadkai Népszínház válságos félévében „tiltólistán” volt – annál nagyobb sikerrel csakazértis játszotta Csernik Árpád. (SZÍNHÁZ)
Aug 8. (szombat)
PALKONYA - MOKOS PINCE
14:00 HAROLD PINTER: A GONDNOK
A Nézőművészeti triója (alias Kapa - Pepe - Katona Laci) újra a Katlanban!! (SZÍNHÁZ)
Aug 8. (szombat)
PALKONYA - FALUHÁZ
14:30 VAN VALAMI BEJELENTENIVALÓJA?
A vajdasági Szerbhorváth György szövege, ami a Szabadkai Népszínház válságos félévében „tiltólistán” volt – annál nagyobb sikerrel csakazértis játszotta Csernik Árpád. (SZÍNHÁZ)
Aug 8. (szombat)
PALKONYA - MOKOS PINCE
17:00 HAROLD PINTER: A GONDNOK
A Nézőművészeti triója (alias Kapa - Pepe - Katona Laci) újra a Katlanban!! (SZÍNHÁZ)
Aug 8. (szombat)
PALKONYA - MALOMPARK
18:00 PALYA BEA
PALYA BEA életében kislánya születése után az anyaság egy új életszakasz kezdetét jelenti, amihez új dalok és új zenészek és egy új album is társulnak. PALYA BEA először a Katlanban! (KONCERT)
Aug 8. (szombat)
NAGYHARSÁNY - TORNATEREM
20:00 PAUL FOSTER: I. ERZSÉBET
VÁDLI ALKALMI SZÍNHÁZI TÁRSULÁS - Egy többszörösen díjazott előadással tér hozzánk vissza Szikszai Rémusz és csapata. (SZÍNHÁZ)
Aug 8. (szombat)
NAGYHARSÁNY - FOCIPÁLYA
23:00 KISCSILLAG
Kivel mással kiáltanánk 8-án éjjel a hagyománnyá vált "Nem vagyunk normálisak!" fesztiválzáró mondatunkat, mint Lovasi Bandival és a KISCSILLAG zenekarral? (KONCERT)




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés