A szervezők elsődleges célja, hogy a március 25. és április 24. között tartandó Budapesti Tavaszi Vásár kulturális programokkal, iparművészeti bemutatókkal, népzenei és néptánc műsorokkal minőségi szórakozást nyújtson mind a fővárosban élők, mind az ide látogatók számára.

Forrás: turizmus.com

.A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ által szervezett Vörösmarty téri tavaszi és karácsonyi vásár a turisták egyik kedvenc célpontja. Tavaly élénk sikert aratott a vendégek körében a tavaszi kertet ábrázoló installáció, ez idén sem marad el, ahogy a karácsonyi vásár közkedvelt kovácsműhelye is helyet kap a téren.

A kulturális programok mellett 72 alkotó, illetve műhely is bemutatkozási lehetőséget kap. A szakmai zsűri által kiválasztott népművészek, iparművészek, dizájnerek, innovatív kézműves alkotók, valamint kézműves élelmiszert készítők portékáit meg is lehet vásárolni a helyszínen.

Aki megéhezik a vásári forgatagban, színes kulináris kínálatból válogathat. Idén főként a polgári és a paraszti konyha kerül terítékre, a kenyérsütés pedig illatos-izgalmas látványosságnak ígérkezik.

Lehet majd nemezelni, gyöngyöt fűzni, üveget fújni, ékszert, hangszert vagy sajtot készíteni. A vállalkozó szelleműek kipróbálhatják a rakuzást, ami nem más, mint nagyméretű virágok mintázása kerámiából. A legkisebbek a Kézműves Játszóházban ismerkedhetnek meg a népi mesterségekkel. A gyerekprogramok minden hétvégén délelőtt 10:00-től és 11:30-tól kezdődnek.

Délutánonként változatos színpadi produkciók és koncertek szórakoztatják a látogatókat. Azok pedig, akik elpillednek a vásári kavalkádban, kitűnő pihenőhelyre lelhetnek a Kerengőben.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés