Számottevő pénzügyi nehézségei miatt követhetett el öngyilkosságot a három Michelin-csillagos éttermet vezető Benoit Violier francia–svájci mesterszakács.

Forrás: MTI

A Crissier-i l'Hotel de Ville éttermet vezető negyvennégy éves férfit január 31-én találták holtan a lakásán, mint a rendőrség megállapította, halálát tűzfegyver okozta. Az ügyben folyik a nyomozás, a hatóságok szerint Violier önkezével vetett véget életének, a férfi nem hagyott hátra semmilyen búcsúlevelet családjának

Violier jól ismert a gasztronómia világában, nemrég az általa vezetett három Michelin-csillagos étterem első lett a világ ezer legjobb éttermét felvonultató, a francia külügyminisztérium kezdeményezésére létrehozott La Liste elnevezésű rangsorban.

A Bilan című svájci pénzügyi hetilap szerint Violier egy hatalmas méretű pénzügyi csalás áldozatává vált, amelyet egy Sionban működő svájci borkereskedő cég, a Private Finance Partners agyalt ki.

A ritka borokkal kereskedő cég 2015-ben több százezer frank értékben adott el drága borokat tucatnyi étteremnek, ám nem szállította le az árut. Ugyanazokat a 20-40 ezer frank közötti áron eladott palackokat háromszor-négyszer is értékesítették a gyanútlan vevőknek, áldozataik között Violier mellett olyan más neves szakácsok találhatók, mint Frédy Girardet vagy Philip Rochat.

A Bilan szerint Violier étterme 800 ezer és kétmillió svájci frank értékben károsodhatott. A Private Finance Partners cég múlt év november végén csődbe ment, egyik brókerét még októberben őrizetbe vették.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés