Szabadtéri musicalekkel, hagyományőrző programokkal, gasztronómiai fesztivállal és főként a fiataloknak szóló látványos zenei eseménnyel várja látogatóit a siklósi vár nyáron.
Forrás: MTI
A Siklósi Nyár elnevezésű programsorozat célja, hogy a híres vár szabadtéri programhelyszínként ismét beírja magát a régió jelentősebb turisztikai célpontjai közé.
A rendezvénysorozat május 29-én a siklósi gyereknappal indul, amelynek résztvevőit koncertekkel, dúdoldával, vidámparkkal és ugrálóvárakkal várják.
Június 17-én az Indul a bakterház című előadást játssza a várudvaron a Kaposvári Roxínház, 22-én innen indul útjára a huszár katonai hagyományőrző emléktúra, a Tenkes Hadjárat. Június 24-én, sötétedés után a várudvarban jelképes tűzzel és az Adagio együttes műsorával tartanak Szent Iván-éji programot.
Június 25-26-án rendezik meg a Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivált, amelyen ismét több ország művészei fogják benépesíteni a várat. Július 16-17-én ismét hagyományőrző programra, ezúttal lovagi tornára várják majd a Siklósra érkezőket. A Grease című musical július 29-én lesz látható a főbb szerepekben Vastag Csabával, Görgényi Fruzsinával, Vastag Tamással és Hujber Ferenccel. Augusztus 6-án a Dzsungel Könyvével vendégszerepel Siklóson Kaposvári Roxínház. Augusztus 13-14-én a siklósi vár törököktől történt visszafoglalását élhetik újra át a látogatók várjáték keretében. Augusztus 19-én a Nemzeti Lovas Színház tavaly debütált musicaljét, a Gladiátort mutatják be, amelynek ez lesz az első szabadtéri előadása. Augusztus 26-27-én tartják meg a Szüreti Csirkepaprikás Fesztivált, amelyen főzőversennyel, valamint számos más programmal, köztük a Wellhello és a Kowalsky meg a Vega koncertjével várják a közönséget. Nyárzáró programként pedig Color Night címmel rendeznek estet a Mary PopKids zenekar és lemezlovasok részvételével.
A várat évente mintegy 70 ezer ember látogatja, túlnyomó részük a nyári időszakban érkezik. A szervezők a nyári programsorozat esetében 30-35 ezer látogató részvételével lennének elégedettek.