Nincs veszélyben a Gömböc

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Pin It

Nincs veszélyben a Gömböc

A Gömböc nevű találmány az első olyan homogén test, amelynek csupán egy stabil és egy instabil (összesen 2) egyensúlyi helyzete van.
További információk: www.gomboc.eu/

Április óta nem fizet a sanghaji világkiállítás magyar megjelenéséért felelős fővállalkozó Genexpo 2010 Kft.-nek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a követelés júniusig meghaladta a 300 millió forintot, a zömében kínai alvállalkozók már jelezték aggodalmukat – adta közre értesülését legfrissebb számában a HVG. A magyar pavilon illetékesei azonban nem aggódnak a csúszás miatt.
A Genexpóval még az előző kormány kötött szerződést havonkénti elszámolásról, az áprilisi teljesítésigazolást e szerint még a Bajnai-kabinet Miniszterelnöki Hivatala fogadta el, a kormányváltás után pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak kellett volna fizetnie. A lap úgy tudja, a szaktárca nem emelt hivatalos kifogást, sem az áprilist, sem a rá következő két hónapot illetően sem, „csak” a teljesítés maradt el. A HVG írása szerint a Genexpónál amiatt is aggódnak, hogy pénz hiányában gondok lehetnek az augusztus 22-ei sanghaji magyar kulturális nappal, mert a fellépők díjazására sem utaltak a cégnek.
A HVG-cikk nyomán a Turizmus Panoráma Bulletin megpróbált utánajárni annak, hogy az országimázs szempontból igen jelentős sanghaji megjelenésünk nem kerülhet-e emiatt veszélybe? Galambos Iván, a Genexpo 2010 Kft. ügyvezető igazgatója szerint azonban aggodalomra semmi ok. Bár a kormányzati átadás-átvétel folyamata valóban okoz csúszást a teljesítésben, azonban ez nem érinti a magyar pavilon bérleti díjának rendezését, amit a fővállalkozó projektcég előfinanszírozással old meg. Van ugyan egy minimális késedelem az üzemeltetést, valamint a kulturális-mûvészeti programok szervezését végző alvállalkozással szemben, ezek azonban sem az augusztus 22-én a Sanghaji Expo területén sorra kerülő magyar nemzeti nap, sem az utána következő közel kéthetes, Sanghaj legfrekventáltabb belvárosi helyszíneire tervezett Magyar Mûvészeti Fórum eseménysorozatát nem érintik, melynek programjairól hamarosan részletes tájékoztatást adnak a sajtónak.
Galambos Iván elárulta: a Gömböcöt középpontjába állító magyar pavilon látogatottsága minden előzetes várakozást felülmúló. A látogatók száma már most meghaladta a 2,5 milliót, holott előzetesen a féléves nyitva tartás egészére prognosztizáltak 1,5 milliót.

Pin It
©2019 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés