Szeptember 11-13 közt immár 10. alkalommal rendezik meg a Főzdefesztet, ismét a fesztivál történetének eddigi legjobb helyszínén, a városligeti Olof Palme sétányon.

Forrás: Vendéglátás

A szervezők 5 évvel ezelőtt azért hozták létre a Főzdefesztet, hogy megtörjék a nagyüzemi sör hegemóniáját, és elérhetővé tegyék a jó magyar kézműves sört. 4 és fél évnek és 9 fesztiválnak kellett lezajlania ahhoz, hogy az ügy hivatalos megerősítést nyerjen: 2015 augusztusában a Gazdasági Versenyhivatal kimondta, hogy a magyar sörkultúra a kizárólagos nagyüzemi szerződések igájában senyved, melyeknek versenykorlátozó hatásuk van. Egyben kötelezte a nagy sörgyárakat arra, hogy 2 év alatt 20%-kal kevesebb sört adjanak el efféle szerződések keretében.

Ez a rendelkezés újabb lendületet adhat a magyar kézműves sör terjedésének, melynek már így is számos látványos jele van. Az őszi fesztivál legnagyobb szenzációja az, hogy körképet adhat a magyar egyházi sörkultúra meglepetésszerű feltámadásáról. Pár évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy a magyar kolostorok és egyházak sörkészítésbe fognak, idén mégis három vadonatúj vallásos lelkületű sörbrand mutatkozik be a Főzdefeszten.

A Zirci Ciszterci Apátságban felépült Magyarország első valódi apátsági sörfőzdéje a kolostor pincéjében – a 18. századi zirci főzde szellemi örököseként. A történelmi környezetbe helyezett modern főzde mai felfogásban főzött sör-szortimenttel mutatkozik be a Főzdefeszten. A Bakonybéli Szt. Mauriciusz kolostor 3 fajta sört főzet a Bors Serfőzdével, a Székesfehérvári Püspökség pedig újrateremtette a legendás Szt. István Portert, amit ismét Kőbányán, a Monyó Sörfőzdében főznek.

De nemcsak szerzetesek és püspökök kongregációját láthatjuk majd, hiszen az egyházon túl is egyre többen fogják fel a jó sörben rejlő kommunikációs lehetőségeket. Így tanúi lehetünk a Freak Fusion Cabaret Tripla Leszúrt Rittenberger nevű füstös „freak" lágerének bemutatójához készült rögtönzött hátborzongató cirkuszi mutatványnak.

A már megszokott klasszikus felhozatalon túl ismét számos premierrel és újdonsággal készülnek, ráadásul most először külföldről is hívtak kézműves sörfőzőket, hiszen Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés Európa talán legnagyobb kézműves sörfesztiválja, a Főzdefeszt iránt.

Az ételkínálatot is felfrissítették, a bevált slágerek – mint Befaló Bill, Zing Burger, Vörös Homár és társai – mellett új street-food standok is megjelennek, és maguk a sörfőzők is készülnek étellel.

A júniusi tapasztalatok alapján egyre okosabban használják majd a sétány tereit és a nagy forgalmú főutak mellett számos intim kis sörkertet hoznak létre. Vasárnap kora délután pedig kiosztják az Év Kedvenc Söre, az Év Sörfőzdéje és az Év Legjobb sörcímkéje díjakat.




 

Pin It
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés