Immár negyedszer került sor Badacsony bemutatkozására a leghíresebb magyar kávéházban. Ezúttal az illatos fajták prezentációján és az előszezoni turisztikai vonzerőkön volt a hangsúly.

Forrás: turizmus.com

Váli Péter, a badacsonyi borászok nevében azt hangsúlyozat, hogy korai fajtákról lévén szó, és ezek még nehéz évjáratban is nagy biztonsággal termeszthetők. No meg, ezeket a fajtákat mindenki szereti, ráadásul az ételekhez is kiválóan társíthatók, például távol-keleti, indiai, kínai fogásokhoz is.

Békássy János, az eseményt szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnöke kiemelte, hogy a badacsonyi borok bemutatása mellett a rendezvény fő küldetése felhívni a figyelmet arra, hogy Badacsony és a Balaton régió a főszezonon kívül is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes odautazni. A Balatoni Regionális TDM Szövetség és tagszervezetei a tavalyi akciók sikerein felbuzdulva a május 1. és 11. közötti időszakban újra meghirdetik a Nyitott Balaton akciót, melyhez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület is csatlakozott.

Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke szakmai, tudományos megközelítésből szólt a badacsonyi borokról, kiemelve az ásványos, vulkáni nedűk kellemes élvezeti és jótékony egészségügyi hatását, persze mértékkel fogyasztva.

Krisztin N. László, Badacsonytomaj polgármester hozzátette, azért dolgoznak, hogy minél többen látogassanak el a Badacsony környéki településekre, minél több embert érintsen meg az egyedülálló badacsonyi táj, és az itt élők vendégszeretete.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés