A kampány markáns elemei közé tartozik egy kóstolóbusz, amely a pezsgőfogyasztást népszerűsíti, és plakátok az ország több pontján – hangzott el a Törley Pezsgőgyárban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Az utóbbi években jelentős mértékben nőtt a hazai pezsgőtermelés: 2011 első félévében 30 ezer hektoliter volt, 2014 hasonló időszakában már 57 ezer hektoliter. Közben előnyös módon változott a jövedéki törvény, és nőtt a kistermelők száma is, pedig a pezsgőkészítés technológiáját nem is olyan könnyű elsajátítani. Számottevő az export is, egyes országokban – főleg Skandináviában – a pezsgőfogyasztás jelentős része magyar importból származik.
Itthon azonban kiegyenlítetlen a forgalom, 80 százalékban év végére esik. A kampány egyik célja, hogy változtassunk a szokásainkon, és ne csak ünnepnapokon nyissunk pezsgőt. Mindemellett Magyarország pezsgő-nagyhatalom: világszerte a 4-5. helyet foglaljuk el gyártásban és fogyasztásban egyaránt.
Hogy a hazai fogyasztás miért nem nő még jobban, és miért kiegyenlítetlen, abban az áremelkedéseken túl az is szerepet játszhat, hogy a hazai vendéglátóhelyek sem szorgalmazzák-ajánlják a pezsgőt és a habzóbort a különböző fogásokhoz, no meg az utóbbi években divatossá váltak a buborékmentes italok, különösen a fiatalok körében.
Egyébként éppen rájuk épül a Boldogság Buborékai szlogent viselő kampány. Az üzenetet nemcsak óriásplakátokon és online médiahirdetéseken keresztül juttatják el a potenciális fogyasztóknak, hanem a közösségi média és rendezvények adta PR-eszközök széles skáláján is.
A kampány keretében tíz titkos helyszínen gerillaakciókat, váratlan pezsgőkóstolásokat szerveznek. A Bulifal címet viselő Facebook-alkalmazás pedig lehetővé teszi, hogy a fiatal fogyasztók magukról, vagy a pezsgős-habzóboros bulikról készített szelfiket helyezzenek el az oldalon.
Szerző: Elek Lenke