A VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. 2014. szeptember 6-án rendezi meg a VIII. Országos Vadgasztronómiai Fesztivált, valamint a XXII. Fejér Megyei Vadásznapot a soponyai Sárvíz-Völgye Erdészeti-, Vadászati-, és Ökoturisztikai Központjában.

A szervezők célja egy olyan közösségi összefogással rendezett nemzetközi találkozó lebonyolítása, mely összekovácsolja a természet, az ökoturizmus, a nívós vadászati kultúra, a vadhús és borfogyasztás, a vadgasztronómia szerelmeseit.

A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, védnökei Fazekas Sándor Földművelésügyi miniszter és Jámbor László az Országos Magyar Vadászkamara elnöke.

Az immár hagyományos, kreatív „Vadételek Asztala” Vadgasztronómiai Nemzetközi Szakácstalálkozó nemcsak a résztvevő csapatok számára nyújt kiemelkedő gasztronómiai élményt, hanem a rendezvényre látogató nagyközönségnek is.

A koronglövész kupa, a nemzetközi retriever vadászkutyaverseny mellett, kisállat bemutató, erdei iskola, az Európa- és világbajnok preparátorok kiállítása marasztalja a kicsiket és nagyokat. A kulturális programot a vadászkürt-együttesek műsora nyitja meg. A délután már a nemzetközi folklór jegyében telik, a talpalávalóról a Kákics együttes, az abai fúvósok, a Bóbita Citera Együttes gondoskodik, a színpadon pedig a „Felszállott a Páva” döntős Alba-Regia táncegyüttes és a lengyel Zwierzyniec néptáncegyüttes is fellép.

A STIHL-Timbersports magyar favágó válogatott bemutatója mellett a terepjárók szerelmeseinek kialakított erdei akadálypálya, lovas fogatozás színesíti a baráti, családi hangulatú szombat délutánt.

A rendezvényre ez évben is több mint ötezer látogatót várnak az ország minden részéről.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés