Forrás: turizmus.com

A 2015-ös lyon-iBocused’Or versenyző és csapata hetekkel ezelőtt megkezdte felkészülését a szakácsok világversenyére, a több hónapos tréning egészen január végéig tart.

A sikerért most minden hazai drukker tehet; elkezdődött a plakátverseny, amelynek közönségdíját a legtöbb szavazatot gyűjtő ország kapja.

A világ legrangosabb szakácsversenye előtti hónapokban a felkészülés fő terepe természetesen a konyha, de a Bocused’Or világdöntős országokra évről évre kreatív feladatok is várnak. Az első a versenyzőt bemutató plakát elkészítése, amely nemcsak Molnár Gábort, de egyben hazánkat is képviseli a 24 versengő nemzet között. A hazai szurkolótábor a Bocused’Or ’BestPosterPrize 2015’ Facebook aloldalon szavazva támogathatja a versenyzőt. Magyarország máris az esélyesek között van, de minden szavazat számít, míg január végén kiderül, sikerül-e a 2013-as győzelmet megismételni.

A plakátot a Bocused’Or Akadémia felkérésére a korábbi közönségdíjas Széll Tamás fotóját is jegyző HG360 Reklámügynökség és a Fotógyár csapata készítette. A kreatív koncepció a magyar kártya jellegzetes grafikáját cseréli részletgazdag fotóra. Az elszánt, egyben magabiztos tekintet azt is jelzi, hogy versenyzőnk igazán erős kártyát szeretne majd kijátszani Lyonban. Az elrendezésben olyan hozzávalók szerepelnek, mint a kápia paprika – Molnár Gábor kedvelt lecsó alapanyaga –, vagy a gyöngytyúk, amely a lyon-i döntő húsételének fő témája. Hajnal Péter szakmai vezető és Ruszthy Dávid art director irányítása alatt az elkészült képek Sárosi Zoltán munkái, a gyártásvezetői feladatokat Lantos Vica végezte.

Itt adhatja le szavazatát: http://on.fb.me/1t2oKCM

A legnagyobb megmérettetésre a világverseny második napján, január 28-án kerül majd sor, a magyar csapatban Molnár Gábor versenyző, Vomberg Frigyes edző, Pohner Ádám commis és Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke, mint zsűri képviseli az országot. Addig komoly munka vár rájuk és a felkészülést koordináló Akadémia tagjaira; a hazai találmányra, a Gömböcre építő koncepció és tál kialakításától a magyar kiállítói és VIP stand kínálatáig minden részletnek jelentősége van.

Céljuk nem kevesebb, mint hogy a lyon-i döntő helyszínén, a SIRHA nemzetközi élelmiszeripari, sütő- és cukrászipari, szálloda- és vendéglátóipari szakkiállításon hazánkra irányítsák a több mint 180 000 nemzetközi vendég és a gasztronómia legnagyobbjainak figyelmét. A 2016-os Bocused’Or európai döntőjének rendezési jogát tavasszal Magyarország nyerte el, ezért már most szeretnék a szakmát és a gasztronómia rajongóit Budapestre, a világ legnagyobb presztízsű szakácsversenyének következő helyszínére invitálni.

A felkészülést a Magyar Bocused’Or Akadémia weboldalán és Facebook oldalán követheti.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés