A Magyar Tudományos Akadémia minősített borversenyén tudósok és borászok 54 magyar pincészet és borászat 147 bora közül választották ki azt a hetet, amely egy éven keresztül viselheti Az MTA Bora 2014 elismerő címet.

A borrégiókat tekintve idén is  a Tokaji borvidékről érkezett a legtöbb nevezés, a borok közel egyharmada innen származott. Népszerűek voltak a rozék, ebben az évben a bormesterek a tavalyihoz képest kétszer annyit, 21 tételt neveztek be. A bizottság szerint megfigyelhető, hogy mind a fehér-, mind a vörösborok esetében egyre magasabb az alkoholtartalom. A desszertborok és a felső kategóriás vörösborok mezőnye kiemelkedőnek bizonyult: a zsűri az előbbiben öt, az utóbbiban három bort minősített aranyérmesnek, vagyis értékelt 90-nél magasabb átlagpontszámra.

A borászok felső, illetve középkategóriában nevezhettek legjobb produktumaikkal. Mindkét kategóriában a csoporton belül legmagasabb pontszámot elért bor viselheti 2014-ben a Magyar Tudományos Akadémia Bora 2014 címet. Emellett a Magyar Tudományos Akadémia Borversenye 2014 arany díjat kaptak a 90 feletti pontszámra értékelt, felső kategóriás borok.

A bírálóbizottság  - amelynek elnöke idén is Pálinkás József, az MTA elnöke volt - tudósokból és borszakértőkből állt. Hajós György akadémikus, a bírálóbizottság alelnöke hozzátette: amikor a magyar tudomány fellegvára a nevét adja egy-egy borhoz, fontos tudománydiplomáciai küldetést teljesít.

A felső kategóriás fehérborok legjobbja a Tornai Pincészet 2011-es évjáratú TOP Selection Apátsági Furmintja lett. Vörösborban a villányi Bock Borászat zászlós bora, a 2009-es évjáratú Bock Cuvée bizonyult a legjobbnak. A felső kategória desszertborai közül a Patricius Borház 2003-as 6 puttonyos Tokaji Aszúját ítélte legjobbnak a zsűri, amely így ugyancsak elnyerte az MTA Bora 2014 címet.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés