Tokaji, hegyközi barangolások télvíz idején




Kopár, havas képet mutatnak decemberben a tokaji lejtők, csak az őzek és a rókák barangolnak némi ennivalót keresve, ám a turista ilyenkor sem unatkozhat. Világörökségünk valamint Sátoraljaújhely és Hegyköz téli látnivalóinak bemutatását tűzte célul az MT. Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága, karöltve a helyi turisztikai és kulturális egyesületekkel, amikor újságírói study tourt szervezett. Számos tokaji borpince csalogat ilyenkor is kóstolókkal, igaz, előre be kell jelentkezni, de ez főszezonban is így van. A Sátoraljaújhely melletti dombon lévő Ungvár pincesoron a Szilágyi család, Tokajban a Hímesudvar pincészet mutatta be jófajta nedűit. A Hotel Hunor közvetlen szomszédságába ilyenkor kimerészkednek az őzek és a rókák, utóbbi „vendégeket” a szálloda melletti hajnali disznóölés illata csalogat oda. Amint Huszág Márk, a szálloda igazgatója elmondta, gyakran rendeznek itt nagyobb társaságoknak disznóölést, a svédasztalos reggelit ilyenkor hagymás vér egészíti ki.
Ha disznótor, akkor Mikóháza: a 600 lelkes falu autentikus, igazi disznótoros lakomát rendez itt több száz, sőt ezer turistának, ahol más helyi finomságokat is meg lehet kóstolni. Sétahajózni elsősorban nyáron érdemes a Tisza és a Bodrog találkozásánál, de amíg be nem fagy a folyó, mindenképpen érdemes vízre szállni, igaz, ezúttal különjárat szállította a vendégeket.
A nemrég nyílt és a soft openingen éppen túljutott Hotel Kelep puritán minimal stílusú négycsillagos szállodája mellett a Gróf Degenfeld kastély romantikus luxussal kényeztet. Amint Visztenvelt Pál igazgató elmondta, készülnek a dombon lévő régi kápolna felújítására, ez lesz a birtok következő fejlesztési projektje, amelyet megpályáztak. A tállyai Oroszlános Borvendéglő a megszokott ötcsillagos szintet hozza.
A környék legnépszerűbb bevásárló helye a Tokaj-Hegyalja Piac, ahol a legzordabb hidegben is szinte minden elfogy: házi túró, mézek, ecetek, sütemények, jófajta sonka, kolbász, de kézműves termékek, karácsonyi ajándéknak valók is.
A háromnapos borkóstolókban gazdag túra egyik kiemelkedő állomása volt az Angyal borászatban tett látogatás, fiatal szakemberek által menedzselt profi üzem, amelynek már kész a pályázati pénzből épült panziója, hogy tavasztól komplex szolgáltatás várja a borturistákat.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés