Kiemelt fejlesztési térséggé nyilvánította a Tokaji Borvidéket a kormány, a döntéssel támogatja a Bor-Vidék Tokaj Hegyalja Nemzeti Program gyakorlati végrehajtását, amelynek megvalósítására a kabinet mintegy 33 milliárd forintot szán.

Forrás: MTI | 2014. február 4. kedd 17:16

Tombor András, a Tokaj Kereskedőház Zrt. felügyelőbizottságának elnöke kedden az MTI-nek elmondta, ezt az összeget a későbbiekben további források bevonása követheti. Mindez kulcsfontosságú a borvidék komplex gazdasági térségként történő felemeléséhez, és ennek részeként a minőségi bortermelés feltételeinek megteremtéséhez, a tokaji bor hazai és nemzetközi elismertségének megerősítéséhez - magyarázta az elnök.

Hozzátette: a döntés azt jelenti, hogy az állami források elosztásánál a Tokaj-hegyalja régióból beérkező pályázatokat súlyozottan veszik majd figyelembe.
A program egyszerre járul hozzá a vállalkozási környezet javításához, a foglalkoztatási lehetőségek bővüléséhez, a munkaképes korú lakosság elvándorlásának megállításához, valamint a tokaji bor régi hírnevének helyreállításához - sorolta Tombor András.
A hosszú távú programok közül az egyik legfontosabb a Tokaji Életpályaprogram elindítása. Ennek célja a térség borásztársadalmának a megtartása, a magasan szakképzett minőségi munkaerő kiáramlásának a megállítása, a negatív demográfiai folyamatok (elöregedés, elvándorlás) megfordítása. Ugyanakkor a tokaji modellhez kapcsolódóan, egy a borrégióra specializált közmunkaprogram keretében, 500 alacsony végzettségű, vagy piacképes szaktudással nem rendelkező, hátrányos helyzetű, tartósan munkanélküli személyt is bekapcsolnának a szőlészeti tevékenységbe és átképzésükről is gondoskodnak.
Kitért arra is, hogy ugyancsak a program része az újonnan felálló Tokaji Állami Földalap, amely a minőségi szőlőtermesztésre hajlandó, de tőkehiánnyal küszködő gazdálkodókat jó minőségű szőlőparcellákhoz juttathatja.
A nevesített beruházási célok között számos, a turizmus és az infrastruktúra fejlesztését célzó, illetve energetikai projektet is előirányoztak, így a program céljai közé tartozik a borvidéken átmenő nehéz tehergépjármű-forgalom korlátozása, valamint a borvidéki dűlőúthálózat átfogó korszerűsítése - jegyezte meg.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy hete jelentette be, hogy a kormány 2014 és 2020 között körülbelül 100 milliárd forintot szán Tokaj-Hegyalja fejlesztésére. A fejlesztési programon keresztül elérhető forráshoz a történelmi borvidék 27 önkormányzata, valamint az itt élő és gazdálkodó szőlészettel és borászattal foglalkozó szakemberek férhetnek hozzá. A program első lépéseként hazai forrásból az idén 5 milliárd forintos keretösszeget biztosítanak a települések infrastrukturális feltételeinek javítására, ebből 1,5 milliárd forintot osztanak fel azonnal az önkormányzatok között. A pénz első része februárban már az érintett önkormányzatok rendelkezésére fog állni.
Az államtitkár elmondta: a második lépésben a Miniszterelnökség kiemelt turisztikai programot hirdet a települések számára még a 2007-2013-as fejlesztési ciklusból megmaradt pénz segítségével. A 27 településnek 2 milliárd forintot fognak biztosítani, ezt a Széchenyi Programirodán keresztül a helyhatóságok és a civil szervezetek vehetik igénybe.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés