Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra, amely idén felülmúlta a várakozásokat: a tavalyinál is több csapat vett részt a kolbászkészítésben, közülük sokan érkeztek a szomszédos országokból, de jöttek távolabbról is.

Hégely Sándor fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, a vasárnap este zárult négynapos rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek vendégek és kolbászkészítők. Kiemelte, hogy a korábbinál jóval több kiállító és vendég jött Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból, valamint Lengyelországból.

Kiemelte, hogy a kolbászkészítő versenyen Thaiföldről, Afrikából és Ausztráliából érkezett csapatok is megmérettettek. Számos közéleti személyiség is részt vett a kolbászgyúró versenyen, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter például Vantara Gyulával, Békéscsaba polgármesterével közösen készítette el a hungarikummá nyilvánított csabai kolbászt.

A szárazkolbászok versenyében a 110 beadott kolbászból a Budai Péter vezette szakmai zsűri a békéscsabai Baczovszky Roland által készített finomságot találta a legjobbnak. A második helyezést Bobály Lajos mezőberényi kolbászmester nyerte el, a harmadikat pedig a békéscsabai Péli István.

A szombati kolbászgyúró versenyen három első helyezést osztott ki a zsűri: a Mokry Sámuel-sátorban versenyzők közül a mezőberényi Balázs Zoltán bizonyult a legjobbnak, a Csabagyöngye-sátorban a szarvasi Varga József készítette el a legjobb friss kolbászt, a sportcsarnokban gyúrók közül a budapesti Szőke László nyerte a versenyt. Vasárnap a híres kolbászkészítők emlékére rendeztek versenyt, a Krajcsó Pál-emlékversenyen az első helyezést egy orosházi csapat nyerte Kovács Imre vezetésével.

A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a négy napon át számos kísérőprogram várta az érdeklődőket, az esti koncertek idején a nagysátor minden alkalommal megtelt, 8-10 ezer ember hallgatta az előadókat, énekelt és táncolt a fellépőkkel együtt.

 

Csabai Kolbászfesztivál, Békéscsaba

A csabai kolbász története és receptje! Kattintson ide!

A békéscsabai kolbászfesztivál.
Ki ne hallott volna már a Csabai kolbászról?  És legalább ennyien ismerik ennek a remek hazai ételnek a legrangosabb ünnepét a Csabai Kolbászfesztivált, amit persze hol máshol, ha nem Békéscsabán - a Városi Sportcsarnokban - tartanak évről évre az éhes látogatók nagy örömére.

Békés megye főleg Békéscsaba nem fukarkodik ha 'ételes' rendezvényekről van szó és higyjük el a méltán népszerű Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé vagy a Lecsófesztivál  igen csak méltó (nagy)testvére a Kolbászfesztivál.

A Csabai Kolbászfesztivál az inycsiklandozó illatok és falatok meleltt  változatos kikapcsolódási lehetőséget is nyújt vendégeinek, miközben tíz ujjunkat nyalogatjuk két falat csabai kolbász között, kiállítások, szakmai konferenciák, szórakoztató és kulturális programok, kolbász - és borbemutatók, versenyek fokozzák a hangulatot étvágyunkat.

A Kolbászfesztiválhoz 2006 óta kapcsolódik a Borvigadalom, melynek keretein belül 30 pincészet és borászat mutatkozik be. Mivel a kolbászkavalkádhoz és a disznóhús ízeihez, a borhoz hasonlóan a pálinka is remekül illik, amit persze a fesztivál szervezői is jól tudnak, ezért pálinka faházak sora várja a markánsabb italok kedvelőit.

Kolbász, bor, pálinka és szórakozás a Csabai Kolbászfesztivál hitvallása, ha csak egy mód van rá mindenképp kolbászoljunk arra, hogy az csodás hazai ízek kavalkádjába merülve elismerjük, Békéscsaba hazánk gasztronómiai fővárosa.



- See more at: http://www.torzsasztal.com/boraszati-gasztronomiai-fesztivalok/csabai-kolbaszfesztival.html#sthash.eFDXljhV.dpuf




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés