Izsák, 2013. szeptember 26 - 29.
Falunap, városnap; Vigalom, karnevál, sokadalom; Lovas; Sör, bor, gasztronómia

A helyi speciális szőlőfajtáról elnevezett Sárfehér Napok, Izsák város szellemi, termelési kultúrájának bemutatása, egy 3 napos színes programsorozat keretében. A városnapot először 1936-ban rendezték meg, hasonló céllal. 1993. óta évente kerül sor a programra, az idei a 29. a sorban. Az elmúlt időszakban a térség egyik legkiemelkedőbb őszi fesztivál eseményévé vált az Izsáki Sárfehér Napok, sőt egyre távolabbi településekről és külföldről is érkeznek szép számban érdeklődők. A rendezvény keretében zárul minden esztendőben a Fogathajtó Magyar Bajnokság versenysorozata, idén a Sárfehér Napok alkalmából Izsák ad otthont a VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságnak. A három nap alatt kiállítások, könnyű- és komolyzenei hangversenyek, néptánc-bemutatók, sportversenyek, szőlészeti szakmai előadások, népművészeti kiállítások, borudvar, és más hasonló jellegű programok sora várja az érdeklődőket.

Program:
SZEPTEMBER 26. CSÜTÖRTÖK
16.00
Fogathajtó pálya - A VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitója - közben lovas show és a Kecskemét Néptánc Együttes műsora
21.00 Vino pince - Horse party

SZEPTEMBER 27. PÉNTEK
09.00
Fogathajtó pálya - VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság - Díjhajtás
10.00 Városközpont - Kiállítások megnyitása
14.00 Sportpálya - Sárfehér Kupa Gyermek és Női Futballtorna
15.00 Sárfehér óvoda - A felújított óvoda ünnepélyes átadása
16.00 Szegedi-szülőház - Szegedi Sándor izsáki szőlőnemesítő emléktáblájának avatása
17.00 Művelődési ház - a XV. Izsáki Nyári Alkotótábor festményeiből rendezett kiállítás megnyitója
19.00 Katolikus templom - Terebessy Éva operaénekes és a Városi Vegyeskar hangversenye
19.00 Szabadtéri színpad – Zacc együttes (Szabadszállás) funky-folk koncert
20.00 Szabadtéri színpad - Mad Gun koncert
20.00 Vino sátor - Kilele Swing Cats koncert
21.00 Fogathajtó pálya - Hooligans élő koncert
21.00 Vino pince - Maxisun koncert
22.00 Vino sátor - World best music by Pénzes
23.00 Fogathajtó pálya - Adrenalin Music Night: Metzker Viktória
(Music Fm Dj) Házigazda: Dj L-Gee, FeelharmonX (gitár & szaxofon show), táncos lányok

SZEPTEMBER 28. SZOMBAT
09.00
Fogathajtó pálya - VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság - Maratonhajtás
09.00 Csatornapart - Országos motoros találkozó
09.00-18.00 Sportcsarnok - Sárfehér Röplabda Kupa
09.00-15.00 Katolikus templom parkja - Családi gyermekprogramok
– bábszínház, játszóház, kézműves foglalkozások, gyermekek megáldása
10.00 Gazdakör - Balassi-kard borseregszemle, Arany sárfehér borok versenye, Borrendi avató
11.00 Vino sátor - Elszármazott izsákiak találkozója
14.00 Szabadtéri színpad - A Golddance Tánciskola műsora
14.30 Kossuth-Rákóczi út - Országos motoros felvonulás
15.00 Szabadtéri színpad - A Schooldance táncosainak bemutatója
16.00 Szabadtéri színpad - A Sárfehér Néptánc Egyesület műsora
17.00 Szabadtéri színpad - Ünnepköszöntő, a VIII. Négyesfogathajtó EB. első két napi versenyeinek díjátadó ünnepsége, a városi kitüntető címek átadása, a IX. Balassi-kard borseregszemle eredményhirdetése, a XI. Hungarikum borok és pezsgők országos versenyének díjátadása, a kerékpárút avatása
18.00 Szabadtéri színpad - A békéscsabai Ramaty Néptánc Együttes és a Suttyomba zenekar folklór műsora
20.00 Fogathajtó pálya - Lovas show
20.30 Szabadtéri színpad - Geszti Péter és a Gringó Sztár élő koncert
22.00 Vinó sátor - Ferenczi György és a Rackajam
21.30 Vino pince - Ritmo Flamenco qartett
21.30 Fogathajtó pálya - Royalsekt Star's Night: Dolly Roll, Galambos Lajos és zenekara, Charlie, Csepregi Éva, Pataky Attila

SZEPTEMBER 29. VASÁRNAP
09.00
Fogathajtó pálya - VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság - Akadályhajtás
10.00 Katolikus templom - Érseki terményhálaadó szentmise, terményáldás
10.00 Református templom - Ünnepi istentisztelet
12.00 Vino sátor - Szól a nóta - az izsáki származású Látó Imre vezető prímás és zenekara, valamint Molnár László, Juhász Margaréta, Kovács János, Kökényesi Gabriella, Galambszegi Márta közreműködésével
15.00 Fogathajtó pálya - VIII. Négyesfogathajtó EB. - Európabajnok-avató
16.00 Kossuth utca - A VIII. Négyesfogathajtó EB. versenyző fogatainak ünnepélyes felvonulása (a Kovács Aladár és a Batthyány utca közötti szakaszon)
16.30 Szabadtéri színpad - A Városi Mazsorett Csoport,  a Flash Tánccsoport és a DLC7 műsora
17.30 Szabadtéri színpad - Szóka Júlia műsora - musical, operett és nótaslágerek
20.00 Szabadtéri színpad - Magna Cum Laude élő koncert
21.30 Itthon vagy - Magyarország szeretlek! - a közmédia Magyarországról szóló tematikus hétvégéjének vidéki záróeseménye - Szent Mihály-napi országos tűzgyújtás
22.00 Programzáró tűzijáték


 
Pontos helyszín:
több helyszínen (lásd programnál)
 
Belépő:
VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra:
szeptember 26. - 16.00 Ünnepélyes megnyitó ingyenes
szeptember 27. - 09.00 Díjhajtás ingyenes
szeptember 28. - 09.00 Maraton állóhely 1000 Ft/fő, ülőhelyek az állójeggyel igénybe vehetők
szeptember 29. - 09.00 Akadályhajtás állóhely 1000 Ft/fő, ülőhely 2000 Ft/fő
Jegyértékesítés: www.tex.hu

A Sárfehér Napok programjai INGYENESEK!
 
Információ:
Izsák Város Kulturális Szolgáltató Központja
76/375-900
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
Honlap: www.izsak.hu
 
Plakát: 




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés