Negyedik alkalommal várják szerdától őszi bormustrára a szegedieket a Dóm téren, ahol öt napon keresztül nyolcvan termelő mutatja be borait. A különleges nedűk mellett sajt, pálinka, kürtöskalács, lepény és számtalan egyéb finomság is kóstolható lesz. A fesztivál két színpadán pedig koncertek és a humor nagyágyúi szórakoztatják a közönséget.

Szerdától őszi bormustra kezdődik a Dóm téren

A szegedi fesztiválszezont záró, a kulturált borfogyasztást népszerűsítő, immár negyedik alkalommal megszervezett rendezvény, a Bor tér egyre kedveltebb a termelők között, idén csaknem kétszeres volt a túljelentkezés – közölte Licsicsányi Ilona, a szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezetője hétfőn a helyszínen.

Az idei Bor tér a 19. századi hagyományokat felelevenítve egy nagyszabású szüreti felvonulással indul a város hat korábbi szőlőskertjéből szeptember 17-én délután fél 6-kor. A csoportok este 6 órakor a Széchenyi téren találkoznak és vonulnak át a Kárász utca – Dugonics tér – Árpád tér – Apáthy utca – Dóm tér útvonalon. A felvonulást szekerek, táncosok és zenészek, a borrendek, az Algyői Lovasklub és a Szeged-Gyálaréti Borostyán Birtok lovasai kísérik. A rendezvényt este fél 7-kor szüreti bál nyitja meg a Dóm téren.

A téren felállított faházaknál a borok mellett sajt, pálinka, kürtőskalács, lepény és számtalan egyéb finomság kóstolható. Az egyik faházban egy, a száz esztendeje kirobbant első világháborúhoz kapcsolódó kiállítást is berendeztek. A harctéri kantin korabeli használati tárgyak, fényképek és képeslapok segítségével megidézi, miként próbálták a katonák egy-egy lopott pillanatra elfelejteni a háború szörnyűségeit néhány pohár bor és jó barátok társaságában.

A fesztivál színpadain koncertek és humoristák szórakoztatják majd a közönséget. A Fogadalmi templom árnyékában az idén is két színpadon zajlanak a programok. A helyi zenészek és a fiatal tehetségek mellett több ismert név is felbukkan a fellépők között. Koncertezik zenekarával Veres Mónika, fellép többek között Mohamed Fatima, Malek Andrea és a Szomszédnéni Produkció, lesz Cseh Tamás emlékest és prímás találkozó, az ötnapos fesztivált Charlie koncert zárja.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés