A XVIII. Magyar Borok Útja Rallye keretében 2013. augusztus 30 - szeptember 1. között körülbelül 75 autó indul kalandos útjára Budapestről, hogy felfedezzék hazánk szebbnél szebb tájait, pincészeteit, pálinkafőzdéit és ételkülönlegességeit. Az egyes állomásokon nemcsak kóstolásra és vásárlásra van lehetőség, hanem megismerkedhetnek a helyi szokásokkal, körbejárhatják a birtokokat, pincerendszereket, beszélgethetnek hazánk kiemelkedő borászaival, pálinkakészítőivel. Az autós túra mezőnye 2,5 napja alatt kb. 12-15 pincészetet látogat meg.

A rallye pontos útvonalát ez évben is Ferjáncz Attila örökös magyar rally bajnokunk tervezi meg, aki egyben a verseny sportszakmai igazgatója is. A tervek szerint Etyek-Budai, Balatonboglári, Badacsonyi, Balatonfüredi-Csopaki, majd a Győri illetve Pannonhalmi Borvidéket járják be a hosszúhétvége alatt. Első este Zamárdiban a Hotel Wellamarin, második este a győri Hotel ETO Park lesz a vendéglátó, ahol a vacsora után további programok várják a versenyzőket. Győr különösen fontos helyszíne lesz az idei versenynek, hiszen ez évben eredményhirdetést is itt tartják. A programok és az ünnepélyes díjkiosztó után már az önfeledt szórakozásé lesz a főszerep és vasárnap már versenyen kívül látogatják meg a csodálatos Pannonhalmi térséget és egy kellemes ebéddel zárják a túrát.

A tájékozódásban egy itiner áll a versenyzők rendelkezésére, mely nem csak az állomásokhoz mutatja meg a helyes utat, hanem időellenőrző check point-okon is átvezet. Az útvonalról való letérést, az ellenőrző pontok kihagyását, vagy a túl gyors haladást a versenybírók pontlevonással sújtják. A pontvesztést ügyességi játékokkal lehet ellensúlyozni; ez évben a zsámbéki Driving Camp tanpályáján értékes pontokért bizonyíthatják vezetéstechnikai tudásukat, a pincészeteknél célba dobással, íjászattal, hordógurítással, talicskatolással vagy épp a tesztlap helyes kitöltésével növelhetik esélyüket, hogy az ünnepélyes díjátadó gálán a dobogó felső fokára állhassanak.

A verseny exkluzivitását bizonyítja, hogy az esemény két fővédnökének dr. Pintér Sándor belügyminisztert és dr.Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert kérték fel.

A Regő Kft.által szervezett autós túra jótékony célokat is szolgál. Az ünnepélyes díjátadó gálán tombolasorsolást és borárverést tartanak, amelynek bevételéből a Gyermekrák Alapítványon keresztül a rákos gyermekek gyógyulását valamint az Afrikai - Magyar Egyesület munkáját segíti.

Kalandra fel, még van pár szabad hely a rajtrácson!




A rallye-ról és a jelentkezés módjáról bővebb információt a www.regokft.hu oldalon találhat vagy érdeklődhet a +36 1 326-0536-os telefonszámon.

Pin It
Rating:
( 0 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés