Üzletemberek és szakmai közönség előtt mutatkozott be a Külgazdasági és Külügyminisztérium idei borkínálata hétfőn és kedden Sanghajban, komoly sikert aratva a kínaiak körében.

Forrás: MTI

A nyolcféle, habzó-, fehér-, vörös- és desszertbort is felvonultató kínálatot Gál Helga, a Külgazdasági és Külügyminisztérium bor- és gasztronómiai tanácsadója, az első magyar női sommelier mutatta be a sanghaji magyar főkonzulátus szervezésében.

A hétfőn a főkonzulátus épületében, kedden pedig az Ease Scent Wine Education sommelier iskolában megrendezett események telt házzal zajlottak, s a résztvevők részéről egyöntetűen pozitív visszajelzést kaptak.

A szakértő a borkínálat és neves borászatok bemutatása céljából 2001 óta járja a világot, a kormányzati ciklusokon átnyúló, Carton Hungaricum nevű program a minisztérium országimázs-építő programjának is része. A borokon keresztül Magyarországot, a magyar kultúrát is közelebb hozza az érdeklődő külföldiekhez, emellett pedig oktatási célja is van – mondta Gál Helga.

A cél az, hogy a külföldiek, diplomaták és borászati szakemberek Magyarországot a minőségi borral azonosítsák. A borkóstolókon Gál Helga nem csupán az italokat ismerteti, hanem a magyar szőlő- és bortermelés történetébe, sajátosságaiba, magyar szokásokba is bevezeti a megjelenteket.

A külképviseletekre és a Balassi Intézetekbe kijutó borok listáját évente tízfős szakmai bizottság állítja össze, amelyet jelenleg Mészáros Gabriella vezet. Ez a bizottság három „borcsomagot" állít össze, ezek közül Sanghajban a superior mutatkozott be.

A két sanghaji eseményt megelőzően Gál Helga Tokióban, a Foodex nemzetközi étel- és italkiállításon prezentálta a borokat, s az ottani nagykövetségen egy mesterkurzust is tartott a szakma japán képviselőinek.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés