Ismét Hungarikum Fesztivált rendeznek Szegeden




Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre. Elekes Zoltán fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: 2008-ban azzal a szándékkal hívták életre a rendezvényt, hogy bemutassák, milyen történelmi hagyományai, értékei vannak a magyarságnak.
A Széchenyi tér árnyas platánfái alatt négy napon át mintegy száz kiállító kínálja - a szervezők által gondosan megválogatott - minőségi termékeit. A vendégek kóstolhatnak borokat, pálinkákat, minőségi hentesárukat, mézet, kézzel készített édességeket, tartósítószermentes lekvárokat és szörpöket. A látogatók vásárolhatnak szegedi fűszerpaprikát és gyógynövényeket is.
A szervezők gondoskodtak arról, hogy az ehető is iható termékek mellett a vendégek találkozhassanak a népi kézművesség és iparművészet remekeivel, lesz a téren ékszerkészítő, bőrműves, fafaragó, fazekas, csipkeverő, csuhéfonó, citerakészítő, tojásíró és késes is. A gyerekek pedig interaktív programok keretében ismerkedhetnek meg azzal, hogyan életek, mit ettek, ittak egykor dédanyáink, dédapáink.
A fesztivál kiemelt vendége az észak-magyarországi turisztikai régió a Tisza-tóval, jóvoltukból kilátó és mászófal várja a vállalkozó szellemű vendégeket, a látogatók a matyó hagyományokkal is találkozhatnak.
A vasárnapig tartó rendezvényen néptáncelőadások, népzenei és könnyűzenei koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket, de lesz solymászbemutató, pénteken és szombaton pedig a Dél-Alföld legszebb oldtimer autóiban is gyönyörködhetnek a vendégek - közölte a fesztiváligazgató.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés