Április 27-én tartotta idei első szakmai napját a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, amelynek első felében az élelmiszerkönyvi védettséget kapott Esterházy-torta mintaszerű készítését ismerték meg a résztvevők a Horváth cukrászda bemutatójából.

Forrás: Vendéglátás

Horváth Ferenc, az ipartestület szakmai elnökének útmutatásával készült torta gluténmentesnek is nevezhető, mert szórólisztként is rizs-, illetve kukoricalisztet használnak az újpesti cukrászüzemben, ám ezt a megjelölést csak ott használhatják, ahol elkülönítik a gluténmentes gyártást.

Ezt követően a Caleidoscope pályázat keretében olaszországi tanulmányúton járt cukrászok tartottak beszámolót, a helyszínen megsütötték a süteményeket, és megadták a receptúrát is. Mint kiderült, Toszkánában a Panettone tradicionális elkészítését tanulmányozhatta a csapat Roberto Catinari műhelyében, az amalfi partvidéken pedig a Pegoraro család cukrászatában az egyszerű olasz sütemények készítését sajátították el. Látogatást tettek a családi vállalkozásban működő Gustor oktatási központban, ahol civileknek is tartanak tanfolyamokat.

Az utazást szervező Vojtek Éva nemcsak a recepteket ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, hanem azt a mentalitást, szakmatiszteletet és alázatot is, amivel az olaszok évszázadok óta készítik tradicionális édességeiket. Nyitottságuk is követendő, és erre rímelt Horváth Ferenc, aki meginvitálta a szakma képviselőit az újpesti üzembe. A tanulmányúthoz Selmeczi László ügyvezető azt tette hozzá, hogy Olaszországban minden ételnek van valamilyen sztorija, ami szemmel láthatóan jót tesz az értékesítésnek – érdemes lenne ezt itthon is kipróbálni.




Pin It
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés