A szeptember 11-13. között zajló kulturális és gasztronómiai programcsokor keretében a legkülönfélébb műfajok mutatkoznak be a hajdúszoboszlói Szent István Parkban. Az első nap délutánján kerül sor a bioétkek és nedűk megszentelésére, majd koncertek és táncos vigadalom kezdődik, három napon át.

Forrás: turizmus.com

A 2014-es Év Borászával, Dúzsi Tamással szervezett beszélgetés bizonyára sok érdeklőt vonz. A táncháztól az ismeretterjesztő előadásig, a gyerekprogramoktól a latin ritmusokig mindent bevetnek a szervezők, hogy felhívják a figyelmet a háromnapos rendezvénysorozat fő témájára.

A boros események közül kiemelkedik a borfelismerő verseny, amelyet Domján Zsuzsanna vezet. Másnap délben kerül sor a Bioételek anno... című beszélgetésre a középkori ízvilágról.  A borélvezet alapja a címe a kezdőknek és haladóknak szóló előadásnak.

Mindhárom napon lesz ételkóstoló, bio termelők bemutatkozása, tradicionális magyar borvidékek seregszemléje, korabeli látványkonyha és főzőverseny, kézműves és kreatív gyermekfoglalkozások, és kinyit a Magyar Vöröskereszt segítségnyújtó, felvilágosító sátra is.




Pin It
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés