MILOTAI DIÓ

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Pin It

Milotai 10, Tiszacsécsi 2 és Tiszacsécsi 83 klónfajták
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tiszahát
dió
termőhelye elsősorban a Tisza ár- és hullámtere, ahol korábban elegyesen szilva-, alma- és körtefákkal sűrű, galéria jellegű gyümölcsösöket alkotott.

A Milotai 10 a közönséges dió (Juglans regia L.) szortiment egyik legtermékenyebb és kiváló minőségű fajtája. Gyümölcse nagy, gömb alakú, világos színű, könnyen törhető és tisztítható, 47-52%25-os béltartalommal. Érési ideje szeptember 21-28. között van.
A Tiszacsécsi 2 kiváló minősége és termékenysége ellensúlyozza a kisebb gyümölcsméretet és a vastagabb héjból adódó alacsonyabb bélszázalékot. Viszonylag gyengébb talaj- és termőhelyi viszonyok között is kielégítő növekedésű és áruértékű. A Milotai 10 és a Tiszacsécsi 83 főfajtákkal kölcsönösen jól porozzák egymást. Az ismert diófajták között a legalkalmasabb faiskolai alany, és erdészeti célú telepítésre is kiválóan megfelel. Gyümölcse középnagy, 42-45%25 béltartalommal. Érési ideje október eleje.
A Tiszacsécsi 83 gyenge növekedésű, korán termőre forduló, bőtermő. Optimális termőhelyen a legnagyobb terméshozamú fajta. Gyümölcse közepes vagy nagy, kissé dudoros felületű. Könnyen törhető és tisztítható, béltartalma 48-52%. Érési ideje szeptember vége, október eleje.
Őshonos, vadon termő, száraz gyümölcseink közt talán a diót kedvelte legjobban a magyarság, hiszen ezeket a fákat már a középkorban szinte mindenütt "elkertelték". Terjedése főleg a véletlennek köszönhető, hiszen a patakok vize és az állatok (főleg a csókák és a varjak) által elhullatott magokból kikelt fák szolgáltatták a termést. A néphit szerint azok a legjobb fák, amelyeket a varjak "ültetnek", mert ezek a madarak főként a közepes nagyságúnál nagyobb és a könnyen törhető diókat kedvelik, és ilyeneket potyogtatnak el.
Valamikor Szatmárban, a Tiszaháton a parasztok jelentős jövedelemforrása volt a dió. Már a XVI. századból vannak adataink 8 köböl dió Krakkóba történő szállításáról, és ismeretes, hogy a XVIII. században a Szamoson és a Tiszán tutajozó sajkások vízi úton szállítottak sok gyümölcsöt, köztük diót is Tokaj, Szolnok, Szeged piacaira. Általában október 8., azaz a kölcsei nagyvásár előtt verték le hosszú póznákkal, rudakkal a fákról, hiszen a vásárra seregestül jöttek érte a kereskedők az ország legtávolabbi részeiről is, és az eladók az értékesített dióból vásárolták meg a téli ruházkodásukhoz szükséges holmikat.
A tudatosabb diótermesztés csak a századforduló idejétől fokozódott, miután a jól értékesíthető termék fontos jövedelemforrásnak mutatkozott. A diótermesztés ökológiai szempontjait tekintve a Tiszahát a Kárpát-medence legkedvezőbb termőtája. Itt a dió ősidők óta jelen van, a fűzfához és a nyárfához hasonlóan természetes úton szaporodik, terjed. Ivartalan szaporítási módszer hiányában az értékesebb fák magvetésével és az ún. "fejszés szelekcióval" (termőre fordulás után az értéktelenebbek kivágásával) folyamatosan javították a termőtáj változatos fajtaösszetételét. Az oltványhasználat általánossá válását megelőző időkben elterjedt volt az ismert, értékesebb diófák magcsemetéiről történő szaporítás a tiszaháti termőtájban. Nagy megtiszteltetés volt és a gazda tekintélyét növelte, ha a községben valaki az ő fáját választotta újabb diósa anyafájául. Ebben a népi dióállomány-feljavításban a tiszacsécsei és a milotai termesztők érték el a legjobb eredményeket. A klónfajta használatának általános bevezetésével az általuk szelektált állományokból kerültek ki a legértékesebb fajták.
A tiszaháti termőtájban a termés értékesítésének két változata alakult ki. A termés egy részét a dió betakarítását követő néhány napos szárítás után viszonylag alacsonyabb áron értékesítették az olyankor rendszeresen megjelenő és egymásra licitáló cukrászok és kereskedők részére. A termés nagyobb részét tárolható állapotba hozták, és az év során folyamatosan, a tetszetősebb változatokat héjas dióként, az apróbb szemű vagy sötétebb héjszínű fajtákat pedig dióbél formában árusították. Termését főleg kelt tészták töltelékeként, főtt tészta ízesítőjeként ("diós laska") vagy kimagvazott szilva magja helyébe dugva, aszalt szilvában használták fel csemegeként. Zöld, éretlen formájában feldarabolták, pálinkát töltöttek rá, ezt nevezték diópálinkának. A diófa bútor valamikor a jólét, a gazdagság jele volt. Napjainkban elsősorban ízesítőként használják édes és főtt tésztákhoz. Magolaja keresett kozmetikai alapanyag, fája értékes bútoranyag. A zöld termésből különleges befőttet készítenek. A diólikőr igazi különlegességnek számít.
&filetext9=Korábban a szükséges térállást a 14 x 14 m-es tenyészterületben határozták meg, melyet többnyire sűrűbb telepítéssel és a termőre fordulás utáni fokozatos, fajtaszelekcióval egybekötött ritkítással hoztak létre. Az állományok művelése csak a legyepesedett talaj kaszálására és a beteg, száraz fák vagy ágak eltávolítására korlátozódott. A termést bottal verték le a fákról. A dió burokrészét késsel eltávolították, és cserényeken egy rétegben, időközönkénti forgatással napon szárították. Éjszakára zsákokba gyűjtötték. A napon szárítás folyamata addig tartott, amíg estétől reggelig "megizzadt" a dió (a nedvesebb bél víztartalmától a héj ismét átnedvesedett). Ezt követte a fedett, száraz, szellős helyen, vastagabb rétegben való teljes beszárítás. A kézi diótöréshez korábban fakalapácsot használtak, és a dió hát-hasi (a varratával, illetve a karimájával átellenes) oldalát megütve törték, mivel így lehet a legnagyobb arányban ép dióbeleket nyerni.
A tiszaháti diótermesztés centruma négy település - Milota, Tiszabecs, Tiszacsécse és Tiszakóród - területén helyezkedik el. A szórvány állományok kitermelését megelőző időszakban a termőtáj összesen 18 076 db diófát számlált, amelyből 13 095 db volt termő, 7003 db volt a házi kertben megtalálható, 9013 db pedig szórványban, és csak 2060 db-ból állt az árugyümölcs.

Pin It
©2019 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés