Kisvárdai rózsa
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
rendkívül tetszetős küllemű, friss asztali burgonyaként és feldolgozásra egyaránt alkalmas hazai burgonya.
A Kisvárdai burgonya gumója 5-7 cm átmérőjű, hengeres alakú, sima, egyenletes felszínű, rózsaszín héjú, fehér húsú. A bokor 65-70 cm magas, szára vastag, felálló, a levél lándzsa alakú, gyengén ráncolt, a levelek gyéren fedik egymást. Virága fehér.
A Dél-Amerikából Európába a XVI. században bekerült burgonya viszonylag lassan terjedt el: Nagy-Britanniában a XVII. század második felétől, Német- és Franciaországban, általában Nyugat-Európában a XVIII. század közepétől kezdődött diadalútja, Kelet-Európában pedig csak a XIX. században vált mindennapi táplálékká. Termesztése II. József idejében kezdődött meg az Alföldön. Szabolcs, Bihar, Arad és Pozsega megyében 1788-ban látták először virágozni. A Nyírségben a kedvező természeti adottságok folytán a XIX. század végén kezdtek jelentős mértékben burgonyát termelni. A termesztéssel azóta is állandóan foglalkoznak, és ha nem is rohamosan, de egyre jobban terjeszkedtek a burgonyaföldek. Az 1920-as évek végén már a Nyírség volt az ország legjelentősebb burgonyatermesztő vidéke, amely az ország teljes termésének 20%25-átadta. Erre az időszakra három fő termelési körzet alakult ki a megyében: a legnagyobb termesztők Kisvárda közelében, a Tisza mellékének 39 községében termeltek, mely az egész Nyírség termésének 29%25-átadta. Itt egyes községek földjük 25- 35%25-átvetették be burgonyával (Tornyospálca 39%25, Győröcske 37%25, Tiszamogyorós 35%25). Másik fontos vidék a Közép-Nyírség, harmadik Rakamaz és környéke volt. A Rétközben 1,5-1,6 tonna termést is elértek kat. holdanként. Az 1930-as években a burgonyaföldek területe a megyében még 57 300 hektár volt, az 1980-as évekre azonban a termőterület jelentősen visszaszorult, már csak 8300 hektárt foglalt el. Az észak-nyírségi burgonyatermelő körzetek egyik tradicionális központjában, Rakamazon és környékén már alig foglalkoznak burgonyatermeléssel. A termésátlag az 1930-as évektől az 1980-as évekig 6100 kg/ha-ról 13 107 kg/ha-ra emelkedett, de a megtermelt összes mennyiség 200 ezer, az 1950-60-as évekhez viszonyítva több mint 280 ezer tonnával csökkent.
A nyírségi burgonyatermesztés XIX. századi kiteljesedése a szesziparnak köszönhető. Az itteni környezet burgonyatermesztésre való alkalmasságát bizonyítja - mely a természeti adottságokon túl a több és jobb termés elérése érdekében állandóan új fajták keresésében, új termesztési eljárások elsajátításában is megmutatkozott -, hogy a termelők a távolság ellenére Budapest környékéről évtizedekig (1910-1950 között) a Nyírségbe jártak vetőburgonyát vásárolni. Nagyobb arányú nemesítési munkát Tornyospálcán 1917-ben Eszenyi Jenő kezdett el, de maradandó eredményt Teichmann Vilmos ért el. Nemesítő munkáját Tornyospálcán kezdte, majd élete végéig Kisvárdán dolgozott. Legkiemelkedőbb nemesítői sikerét a Gülbaba (1929), a Margit (1933), az Aranyalma (1936), a Boldogító (1955), a Kisvárdai rózsa (1955), a Lilla (1955), a Mindenes (1960), valamint fajtafenntartó nemesítéssel a Krüger gyöngye, a Woltman gyöngye és az Ella fajtákkal érte el. Eladásra ma is tonnaszámra viszik teherautókon a szomszédos megyékbe, sőt Budapest piacaira is a "szabolcsi krumplit", amelynek ma is rangja van.
Háztartásokban történő felhasználása általános. Ipari feldolgozásra is alkalmas, készülhet belőle hasábburgonya, burgonyapehely és chips.
Tenyészideje 115-120 nap. Középkorai fajta. Hámozási vesztesége a sima felület következtében kicsi. Főzéskor gyengén széteső, közepesen lisztes állományú.
A levélsodró vírusra fogékony, közepesen ellenáll a fitoftórának és a varasodásnak, viszont vasfoltosságra hajlamos.
Talaj- és éghajlati igénye nagy, a magasabb hozamok érdekében jó talajerőben lévő és jó vízgazdálkodású talajokat igényel.
Tárolhatósága közepes, alacsonyabb hőmérsékleten (2-3 °C) megfelelő szellőztetéssel azonban jól tárolható.
A köztermesztésből történő visszaszorulása fajtafenntartási problémák és a vírusfertőzésre való érzékenysége miatt történt.
A mai, korszerű nemesítési, fajtafenntartási eljárások és növényvédelmi lehetőségek mellett fenntartása biztosított lehetne.
