Nyitott tűzhelyen, vasháromlábon, nyárson, szabadtűz felett bográcsban, parázson és kemencében főznek-sütnek majd a július második hétvégéjén Visegrádon, hogy megidézzék a reneszánsz konyhát.

Forrás: turizmus.com

A Nemzetközi Palotajátékok részeként a régészek segítségével készítik majd a rekonstruált fogásokat. Az archeológusok 2007 óta mintegy 130 féle ételt készítettek el eddig a rendelkezésükre álló receptekből. Alapvető forrásuk Mátyás király esküvői menüsora, amelyhez korabeli leírásokat párosítanak 15. századi magyar, olasz, francia, angol, német szakácskönyvekből.

Az akkori főúri körökben sem ettek háromszor egy nap, csupán kétszer, és nem volt ismert a mai előétel, leves, főétel, desszert felosztás sem. A tehetősebbek kedvelték a különleges fűszereket és egzotikumokat. A sáfrányon kívül nagy népszerűségnek örvendett a szerecsendió, a bors és a gyömbér. A látvány ugyancsak fontos volt. Az akkori receptekben nem részletezték, miből hány deka kell, inkább csak az arányokat tüntették fel.

A visegrádi palotajátékok keretében megrendezendő főzőshow receptjeinek átiratában és mai megvalósításában Zay Orsolya nyújtott segítséget a szervezőknek.

Készül majd vadnyúl hagymás szószban, sós-húsos magyar torta és édességnek rizs mandulatejben. A korabeli konyhában úgynevezett tálaló kenyéren kerültek asztalra a fogások, de ma a húsos ételekhez többnyire különféle köreteket kívánunk.

A 32. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra – az időjárás függvényében – több tízezer látogatót várnak.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés