Borászportál
2014. május 13.
A nemzetközi bortrendek alakulásának köszönhetően az utóbbi években itthon is egyre keresettebbek a könnyen fogyasztható, gyümölcsös ízekkel hódító borok. Ennek a borfogyasztói szemléletnek pedig jelentős szerepe van a szekszárdi borok növekvő népszerűségében. Mindennek jogosságát egy, a borvidék kínálatát felvonultató borbemutató keretei között bizonyítják a szekszárdi borászok május 23-án Budapesten.
Az immár nyolcéves hagyománnyal bíró, tavasz végi fővárosi borkóstolónak a szekszárdi borászok 2014-ben új nevet adtak: Szekszárdi - kulcs a szívedhez. Az elnevezés arra utal, hogy a borvidék boraiban rejlő szerethetőség nem új keletű, a modern bortörténelemhez kapcsolódó érdem, hiszen Hamvas Béla már 1945-ben így írt a szekszárdi borokról A bor filozófiája című könyvében: „A Szekszárdi kifejezetten nőbor, éspedig leginkább huszonhét-huszonnyolc éves asszonyhoz hasonítanám, erejének és szépségének teljességében…”
Mindennek megvalósulásához a borvidék klimatikus és földrajzi adottságai mellett a borászok szemléletmódjára is szükség van. A helyi pincészetek az érvényesülés lehetőségét abban látják, hogy szívesen és büszkén készítenek a szőlőből származó gyümölcsös illatokat és ízeket középpontba állító borokat. Nem véletlen, hogy a borvidék egyediségét a kadarkán, a kékfrankoson és a szekszárdi bikavéren keresztül látják megmutathatónak. E három bortípus jellemzője, hogy bár magas minőségű tételei megfelelő körülmények között tárolva sokáig érlelhetőek, többségük már fiatal korában jól fogyasztható.
Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus a szekszárdi borok kapcsán így nyilatkozik: „Szoktuk mondani, hogy az angyalok az Úr dicsőségére Bachot játszanak, de a saját örömükre biztosan Mozartot. Valahogy így vagyunk a szekszárdi borokkal is. Lehet, hogy más borvidék vörös szépségeire több pontot adunk, de legelőször általában a szekszárdi palackok ürülnek ki. S akad-e valaki, aki Mozart zsenialitását megkérdőjelezhetné? Ez vonatkozik a fiatalos kadarkákra és kékfrankosokra éppúgy, mint számos komolyabbnak mondott, de feltétlenül hosszabb kort dicsőségben megélt tételekre is. Ma már lehet beszélni az Iván-völgy, a Baranya-völgy, a Porkoláb-völgy, a Szeleshát vagy a Görögszó karakteréről. Tanuljuk a szekszárdi dűlőket, és bízunk benne, hogy a termelők legalább olyan komolyan veszik ezt a játékot, mint a fogyasztók.”
Mindezekről a gyakorlatban is tapasztalatokat szerezhetnek azok a borkedvelők, akik május 23-án ellátogatnak a Corinthia Hotel Budapestben megrendezett borvidéki borbemutatóra. A Szekszárdi – kulcs a szívedhez elnevezésű esemény keretein belül 17:00-21:00 között lehet megkóstolni húsz helyi pince és egy pálinkaház három-három tételét. A jegyvásárlással és a rendezvénnyel kapcsolatban további információkat talál a www.kulcsaszivedhez.hu oldalon.