Eddig 24 rompincét mentettek meg az enyészettől önkéntesek és borászok a Somló-hegyen. A rompincéket ezentúl az örökbefogadó borászatok tartják tisztán - tájékoztatta az egyik szervező az MTI-t.

Forrás: MTI

Cartwright Éva, a Somlói Borok Boltjának tulajdonosa szerint a kezdeményezés lényege, hogy egy ma működő somló-hegyi borászat, gazdálkodó vagy helyi vállalkozás megtisztít a bozóttól a hegy tetején lévő pincék közül egyet-egyet, hogy az újra láthatóvá és körbejárhatóvá váljék. Ezáltal a vállalkozás az adott pince "védnökévé" válik, és egyben vállalja, hogy a választott rompincét évről évre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által kijelölt időszakokban gondozza és tisztán tartja - tette hozzá.

A Somló hegy legtetején zajló mezőgazdasági művelésnek és szőlőtermelésnek az államosítás vetett véget az 1950-es évek elején, a Somlót tájvédelmi körzetté nyilvánították. Az itt lévő szőlőkhöz tartozó, kőből épült kis pincéket az elmúlt évtizedekben a bozót teljesen belepte, mára már csak néhánynak állnak a falai. A pincék kora változó, az eddig talált adatok alapján párat már a XVIII. században készült térképeken is be lehet azonosítani.

A somlói önkéntesek a Nemzeti Park segítségével és a helyi borosgazdákkal összefogva 2013-ban kezdték el a Fogadj örökbe egy rompincét közösségi mozgalmat, amelynek eredményeképpen idén tavasszal 24 pincerom kitisztítására került sor - tájékoztatott Cartwright Éva, aki szerint Somló ezáltal újabb jelentős idegenforgalmi látványossággal gyarapodott.

Megjegyezte, hogy az elmúlt hetekben elvégzett munka milliós értéket képvisel, arra a somlóiak semmilyen külső segítséget, sem pedig pályázati pénzt nem vettek igénybe.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés