Nyolcszázféle pálinka a gyulai pálinkafesztiválon

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Pin It

Több mint nyolcszázféle pálinka a gyulai pálinkafesztiválon

Kilenc országból több mint 800-féle gyümölcspárlat versenyez az idei, immár 19. alkalommal rendezett gyulai pálinkafesztiválon. Lovász Sándor, a fesztivál ötletgazdája és főszervezője az MTI-nek elmondta: az április 15-én kezdődő háromnapos rendezvénysorozat a világ egyik legnagyobb gyümölcspárlatversenye és szakmai megmérettetése.

Az idei magyar pálinka- és törkölypálinka-, valamint a nemzetközi gyümölcs- és borpárlatverseny eredményhirdetésére április 16-án kerül sor. A szakmai zsűri által legjobbnak talált pálinkát ezt követően a fővárosban, a Mezőgazdasági Múzeumban is elhelyezik. A fesztivál egyébként másképpen is kötődik Budapesthez, hiszen a megnyitót követően a főpolgármester-helyettes átadja Gyulának a főváros kulcsát, így vasárnap estig Gyula lesz a pálinka magyar fővárosa.

A Gyulai Vár előtt zajló program keretében ismét felvonul a Pálinka Lovagrend, új lovagokat avatnak, főző- és szépségversenyt tartanak, és szerepet kap a helyi gasztronómia, így a sertésfeldolgozás is a szombati böllérnapon. Az idén először pedig megmérkőznek egymással a lekvár- és gyümölcslékészítők is. Emellett minden este könnyűzenei koncertekre is várják a Gyulára látogatókat.

Pin It
©2019 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés