Bronzérmes lett a Szent András Sörfőzde Meggyes söre és a Zip Indai Pale Lager-e a csehországi Taborban megrendezett 25. jubileumi Nemzetközi Sörfesztiválon, ahol Japántól Belgiumig közel kétszáz főzde több mint 700 söre versenyzett.
Idén február 16. és 21. között a csehországi Taborban rendezték meg az egyik legrangosabbnak számító európai sörversenyt, az Arany Sörpecsét 2015-öt. A fesztivál jellegű verseny presztízsét jelzi, hogy már 2014-ben is több mint 154 sörfőzde nevezett, idén pedig 168 főzde több mint 700 sörrel szállt versenybe a fődíjért. Évről évre egyre jelentősebb nemzetközi érdeklődés mellett rendezik meg a csehországi versenyt, amit az is jelez, hogy a hagyományosan erős - cseh, belga és német - versenyzők mellett már megjelentek a kazah, orosz, norvég és japán főzdék sörei is.
A szakmai kóstoláson alapuló Arany Sörpecsét 2015 verseny idén két magyar sikert hozott: az IPA kategóriában bronzéremmel díjazták a miskolci Zip’s India Pale Lagerét. A gyümölcsös sör kategóriában a Szent András Sörfőzde bronzérmes Meggyese mellett a második helyezett a cseh Konícek Ryzler lett, az aranyérmet pedig a német Bergquell Erdbeer Portere kapta. Az összevont Major Award fődíjat a csehországi Heineken Starobrno Medium söre nyerte.