Elkezdődött a WACS Global Chef Challenge világdöntője, a görögországi Thessalonikiben, ahol két magyar is képviseli hazánkat.

Forrás: turizmus.com

Elek Richárd (Fausto's, Budapest - képünkön) a szakácsok között, Domonkos Dávid (Sugar! Design Cukrászat, Budapest) pedig a cukrászok között méri össze tudását a világ minden tájáról érkező versenytársaival.

A séfek versenyén a világ 20 országának, a cukrászokén pedig 10 ország legjobbjai készítik el a zsűri számára a fogásokat.

A szakácsoknak 4 fogást kell elkészíteni, 12 főre, 5 óra alatt. Az alapanyagok között kötelezően szerepelnie kell többek között a libamájnak, a skót lazacnak és fésűkagylónak, a holland borjúnak, illetve a Valrhona csokoládénak.

A cukrászok előtt sem áll kisebb kihívás, mint elkészíteni egy legalább 60 cm-es díszmunkát, tányérdesszertet 6 főre és 1 db gateaut (tortát) 8 főre. Domonkos Dávid a felkészülést májusban Malajziában kezdte meg, hiszen a csokoládé artisztika ilyen szintjét hazánkban már nem lehet fejleszteni. Így került ki az Academy of Pastry Arts Malaysia-ba.

A döntőben a séfek és cukrászok munkáját már commis-k is segítik, így Elek Richárd fiatal segítője a már Prágában is szerepelt Hack Barnabás (junior szakácsok között lett 3.), Domonkos Dávidé pedig Kiss Dániel (Kiss Családi Cukrászat, Lajosmizse).

Tavaly októberben Prágában rendezték a WACS közép-európai döntőjét, ahol a három versenyben – szakács, junior szakács és cukrász – összesen 4-en nyerhettek kvalifikációt a 2016-os világdöntőre. Különösen jól sikerült ez a megmérettetés nekünk, magyaroknak is, hiszen először sikerült világdöntőbe jutni, és rögtön két versenyben is.

Nem kevés munka és felkészülés áll a versenyzők mögött, hiszen március óta gyakorolnak, és tökéletesítik a versenyfeladatukat.

A versenyt és a magyar csapat szereplését folyamatosan követhetik a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Facebook oldalán: https://www.facebook.com/magyarnemzetigasztronomiaiszovetseg/

Fotók: MNGSZ




Mentés

Mentés

Mentés

Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés