Az ország legfontosabb borversenyévé kíván válni a Magyar Bormustra - korábban Országos Borverseny -, amelyet május 28-29-én, 36. alkalommal rendez meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).

Forrás: MTI

A HNT 2013 végén alakult újra, szakmaközi szervezetté válva, és ezzel párhuzamosan megújul az ország legrégebbi, mintaszámban a legnagyobb borversenye is, amelybe több másik verseny mellett a Pannon Bormíves Céh által szervezett Pannon Bormustra is integrálódik - mondta a Magyar Bormustra keddi budapesti sajtótájékoztatóján a HNT elnöke.

Tornai Tamás hozzátette: céljuk, hogy a mustra az ország legjelentősebb borversenyévé váljon, melynek eredményére a nemzetközi piac is figyel.
A szervezet elnöke az MTI kérdésére közölte, hogy a mustra nevezési határideje május 21., mostanáig azonban már csaknem 600 mintát neveztek a borkészítők.

A bíráló bizottság a kategóriagyőztest, a legeredményesebb termelőt, női borászt, 35 év alatti borászt, valamint a legjobb fajtagyőztes bort díjazza. A beérkező mintákat a 42 fős zsűri 6 bizottságba tömörülve értékeli meghatározott bírálati elvek alapján. Munkájukat többek között a bormustra két társelnöke, Horkay András, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke és Mészáros Kálmán, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója felügyeli - számolt be.

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a versenyre immár határon túli magyar borászatok tételeit is nevezni lehet, a zsűribe pedig nemzetközi szakembereket is meghívtak.
A magyar borpiac nagyobb ütemben fejlődik, mint a hazai fizetőképes kereslet, ezért az igazi növekedési tartalékok a külpiacokban rejlenek - mutatott rá, hozzáfűzve: a magyar borokat meg kell ismertetni a külpiacokkal.

Mivel a borok a kereskedőkön keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, fontos lépés, hogy a HNT az egyik legjelentősebb hazai borkereskedő céggel, a Tescóval társult a verseny megrendezésében - mondta el Gál Péter.

Pirint János, az áruházlánc magyarországi beszerzési igazgatója emlékeztetett, az áruházlánc borbeszállítóinak háromnegyede, az értékesített borok mennyiségének pedig 97 százaléka magyar volt tavaly. A vállalat tavaly több mint 17 millió palack magyar bort értékesített áruházaiban - számolt be.




Pin It
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés