Bármikor hungarikum lehet a kürtőskalács - közölte a földművelésügyi tárca, hozzátéve, hogy kizárólag a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület mulasztása, hogy még nem jegyezték be hagyományos különleges termékként.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtöki közleménye szerint ugyanis a kürtőskalács hagyományához nem méltó és hiányos előterjesztéssel nem foglalkozhatott a Hungarikum Bizottság.

A FM közleményben arra reagált, hogy a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület kifejtette, hogy a kürtőskalácsnak, mint hagyományos különleges terméknek a bejegyzését a Magyar Eredetvédelmi Tanács elutasította.

Az FM jelezte: a kérelem nem felelt meg a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek. A kürtőskalács elnevezés ugyanis termékfajtát jelöl, az adott termékcsoport általános jellemzőjére utal. Ezt az elnevezést ezen termékek gyártása és forgalmazása során széleskörűen használják, ezért az idevonatkozó uniós rendelet miatt nem jegyeztethető be - áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint emellett a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület által benyújtott dokumentumok nem bizonyítják egyértelműen azt, hogy a szaktestület jogosult-e arra, hogy kérje a kürtőskalács hagyományos különleges termékként való bejegyzését.
A minisztérium kitér arra is, hogy a Hungarikum Bizottság többször felhívta a szaktestület figyelmét a hiányos iratok, adatok pótlására. Ezt még mindig megtehetik és akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy a kürtőskalácsot a hungarikumok között üdvözölhessük - tartalmazza a tárca tájékoztatása.

A Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület székelyföldi tagjai azt mérlegelik, hogy romániai hagyományos különleges termékként jegyeztessék be a kürtőskalácsot az Európai Unióban - tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében a szaktestület elnöksége csütörtökön.

A szaktestület azért mérlegeli ezt a lehetőséget, mert közölése szerint a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium elutasította a székely-magyar ételkülönlegesség hagyományos különleges termékként történő bejegyzésének a támogatását. A tárca elutasító határozatát a szaktestület a bíróságon támadta meg.

Forrás: MTI




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés