Kiemelkedően szerepeltek a magyar pálinkák a Destillatán




Szép magyar eredménnyel zárult a 2013-as, ausztriai Destillata nemzetközi párlatverseny, ahol 14 ország 163 főzdéje összesen 1555 mintával nevezett, hazánkat 15 pálinkaház képviselte.

Idén a bécsi Palais Ferstel adott otthont a díjátadó gálának, ahol a magyar főzdék 113 érmet szereztek, és az országok szerinti összesítésben a harmadik helyet foglalták el. A Nemzetgyőztes 21 éremmel az Agárdi Pálinkafőzde lett, amely az üzemek értékelése során bekerült a 9 tagú Legjobb főzdék körébe is.
A második helyen az Árpád és Vadász Pálinkaház végzett 17 éremmel, a harmadik pedig a Gyulai Pálinka Manufaktúra lett, ők 13 érmet nyertek. A legtöbb aranyat az Agári Pálinkafőzde és a Brill Pálinkaház kapta, mindkét főzde 3-3 terméke lett aranyérmes.
Az időjárási viszontagságok miatt a hazai nyertesek többsége nem tudott részt venni a március 15-i bécsi díjátadó gálán, ezért a díjakat március 22-én a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban vehették át Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől és Wolfgang Lukas ügyvezető igazgatótól.
A kitüntetettek ismét bebizonyították a világnak, hogy nemzeti italunk nem csupán tradíció, hanem nagyon is élő hungaricum. Gazdag, gyümölcsös ízvilága és magas élvezeti értéke semmilyen más röviditalhoz nem hasonlítható – mondta köszöntőjében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Destillata párlatverseny hazai díjátadó ünnepségén, és megköszönte a résztvevőknek, hogy képviselték a magyar pálinka ügyét.
A magyar főzdék idén is kiválóan szerepeltek a párlatversenyen. Az összesített eredmények alapján Ausztria (669 éremmel) végzett az első helyen, a második (275 éremmel) Németország, harmadik pedig hazánk lett (113 éremmel).




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés