Az idén 25 éves Chain des Rotisseurs magyar tagozat a negyedszázados jubileum megünneplésére sikerrel pályázott a világszervezet ifjúsági szakács világbajnokságának szervezésére.

Forrás: turizmus.com

Így szeptember 11-én, Budapesten méri össze a tudását 20 ország egy-egy, 27 év alatti versenyzője, akik közül többen már Michelin-csillagos éttermekben szerezhettek tapasztalatot.

A Chaine des Rotisseurs a világ legrégebbi, 1248-ban alapított gasztronómiai szervezete, amely80 országból 25 ezer tagot számlál, és 40 éve szervez ifjúsági világbajnokságot – mondta el a budapesti sajtótájékoztatón David Terault, a világszervezet igazgatótanácsának tagja, az ifjúsági szakács-vb zsűrijének elnöke. Tagjai közt amatőröket és profi gasztronómusokat egyaránt találni, itthon fele-fele arányban képviseltetik magukat a vendéglátó-iparban dolgozók és a minőségi ételek iránt elkötelezett érdeklődők, külföldön az utóbbiak aránya 60-70 százalék.

Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért és vendéglátásért felelős helyettes államtitkára szerint ugyan Magyarország már felkerült a gasztronómia világtérképére, ám minden egyes megjelenés tovább erősítheti az ország kulináris imázsát, amely időközben már önálló vonzerővé nőtte ki magát. Ráadásul a versenyhez Budapesten a szoftver és a hardver is rendelkezésre áll, hiszen felkészült, elkötelezett szakemberek és új, minőségi alapanyagok egyaránt megtalálhatóak.

A verseny célja, hogy felkészítse a fiatal szakácsokat a további megmérettetésekre – hangsúlyozta Pintér Katalin, a Chaine des Rotisseurs hazai irodavezetője. Számos ismert hazai séf pályája indult már a junior verseny dobogós helyezésével – Kovács Lázár az USA-ban, Götz Zsolt Szingapúrban. Szulló Szabina Párizsban, Széll Tamás Dél-Afrikában, Ádám Csaba Németországban szerzett érmet.  A tavalyi, durbani világbajnokságon Horváth Ákos, az Arany Kaviár szakácsa a negyedik helyet szerezte meg, a zsűriben Magyarországot Bárka Áron, a Hotel Continental Budapest séfje képviselte. Az idei világversenyen a Chaine des Rotisseurs hazai szervezete a tavasszal megrendezésre kerülő versenyen választja majd ki a magyar indulót.

A versenyszabályok

A versenyzők két turnusban érkeznek majd a helyszínre, ahol egy „fekete dobozt"-ot kapnak. A benne található 6-8 kötelező hozzávalónak legalább a felét fel kell használni, a többi alapanyagból válogathatnak. Ezután fél óra alatt kell kitalálniuk és leírniuk egy három fogásos, négy fő részére szóló menüsort (amit akár segítséggel is lefordíthatnak angolra), majd 3 és fél óra elteltével tálalniuk kell az előételt, negyedórával később a főételt és a desszert tálalására szintén 15 percük marad. Három zsűritag a konyhában figyeli az előkészítést, ők a technológia, a rendezettség, az alapanyagok felhasználási aránya, a szaktudás, a tisztaság és az idő szerint pontoznak. A kilenc főből álló kóstoló zsűri pedig az ízhatást, a prezentációt, az eredetiséget és az összbenyomást pontozza. A verseny fődíja egy öt hetes kurzus a Le Cordon Bleu iskolában, és minden résztvevő egy éves Chaine des Rotisseurs tagságot is kap.

A Metro Gasztroakadémián megrendezendő budapesti világbajnokságot az interneten élőben is követhetik az érdeklődők, magyar és angol nyelvű szakkommentárral. Vele egyidőben, a hazai Chaine Egyesület is jubileumi, nemzetközi találkozót tart, ahol 8 napos program keretében mutatja be hazánk turisztikai és kulináris nevezetességeit. A verseny lebonyolítását számos cég és szervezet, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium is támogatja.




Pin It
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés