Hamburger Day a Millenárison




A világban még mindig tart a street food láz, nincs ez másképp hazánkban sem. Erre az egyik legjobb példa a Magyarországon idén elsőként megrendezésre kerülő Hamburger Day, melynek a Millenáris ad otthont 2013. június 21-23. között. A pénteki bemelegítő nap után szombaton és vasárnap felcsapnak a lángok, serceg a zsír, sülnek a húsok, töltődnek a zsemlék. Aki pedig elég merész, benevezhet hamburgerevő versenyre is, melyet kézműves sörökkel, borokkal, pálinkákkal öblíthet le. Az érdeklődők ezeket szintén fogyaszthatják kényelmesen sétálva, vagy egy padon ücsörögve, élvezve közben a nyári napsütést.
Hogy érdemes legyen a szakmának is megjelennie ezen a hétvégén, a rendezvényt követően a vendégek szavazatai alapján megválasztják a legjobb hamburgert, aminek elkészítője egy éven keresztül használhatja a „Best of Hamburger” díjat az üzletében/éttermében, a webfelületein, s emellett 100.000 Ft pénznyereményben is részesül.
A rendezvény mindhárom napján a közönség csak hamburgereket tud kóstolni, ilyen nagy kihívás még eddig soha nem volt az itthoni hamburgertörténelemben.
A rendezvény ingyenesen látogatható, csak a fogyasztásért kell fizetni.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés