A Gundel-családhoz „ezer szállal kötődő" Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum biztosította ismét a helyszínt a Magyar Vendéglátók Ipartestülete által alapított Gundel Károly-díj sajtótájékoztatójának, ahol kihirdették az idei nyerteseket.

Forrás: turizmus.com

A szakmai zsűri döntése alapján idén Bíró Lajos, (Bock Bisztró, Séf utcája, Vendéglő a Kisbíróhoz), Garaczi János (Tanyacsárda) és Jakabffy László (gasztronómiai szaktanácsadó) kapták.

Kovács László, az MVI elnöke szerint igen nehéz dolga volt a díjról döntő bizottságnak, hiszen tavalyhoz képest kétszeres mennyiségű jelölés érkezett, és számos kiváló szakember kapott jelölést. A bizottság tagjai egyébként két körben szavaztak az általuk legjobbnak tartott három jelöltre, így állt össze a végső hármas. Az MVI a díjjal nem csupán Gundel Károly emléke előtt kíván tisztelegni, célja, hogy maguk a díjazottak is példaképek legyenek.

A díjazottak tiszteletére az MVI november 22-én az Öbölház rendezvényközpontban nagyszabású gálaebédet szervez, amelyen neves hazai séfek párokban készítik az egyes fogásokat. A menüben Gundel Károly korának ízvilágát megidéző fogások szerepelnek – például az azóta elfelejtett belsőségek - , modern technológiával készítve.




 

Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés