A gasztroturizmus hatásainak mérése ugyan még nem megoldott, ám vitathatatlan, hogy komoly szerepet játszik a márka és az arculat meghatározásában – hangsúlyozta Somogyi Zoltán, a UNWTO főtitkár-helyettese az Utazás kiállítás szakmai fórumán tartott előadásában.

Forrás: turizmus.com

A gasztronómia divatos, sőt, divatot is teremthet, mert a fogyasztó az ételekről azonnal véleményt tud mondani, ami akár az ország megítélésén is változtathat. Mi több, néhány térségben épp a gasztronómia lett az a kitörési pont, ami a turizmust is magával húzza – jó példa erre Katalónia vagy Baszkföld, ahol ma a kulinária a legfontosabb vonzerő.

A UNWTO Global report on food tourism című kiadványában a világszervezet felmérést végzett tagjai között. Ebből kiderül: a válaszadók 88,2 százaléka szerint a gasztronómia meghatározó a desztináció márka- és arculatépítésében, és kétharmaduk szerint országának megvan a saját gasztronómiai márkája. Ami a gasztronómiai tevékenységeket illeti, elsősorban rendezvények, kiállítások és vásárok, tematikus utak, helyi termékek és piacok, workshopok szervezésével foglalkoznak. A marketingben pedig első helyen a rendezvények szerepelnek, ezt követik a reklámanyagok és weboldalak, de a blogok szerepe is igen magas. Ugyanakkor furcsa módon a gasztronómia megjelenítése a közösségi médiában nem igazán része a tevékenységnek.

A gasztroturizmust sokan regionális jelenségnek tartják, ezért marketingtevékenysége is elsősorban lokális, másodsorban nemzeti, harmadrészt nemzetközi, de a belső piac országonként mást és mást jelent.

Az együttműködés a válaszadók harmada szerint kezdetleges, nincs igazi intézményrendszere, bár a marketingakciók szintjén létezik összefogás, sőt, helyenként több, egymással rivalizáló szövetség, szervezet is létezik.

És ugyan szisztematikus analízis még nem született a gasztroturizmus gazdasági hatásainak  mérésére, de a felmérésben résztvevők becslése szerint a gasztronómia a turisztikai bevételek 30 százalékát is elérheti. A megkérdezettek egybehangzó véleménye, hogy a gasztronómia stratégiai elem a márka és az arculat meghatározásában, de hiányolják a stabil intézmény-együttműködési rendszert és szükséges továbbá a meglévő tudás átadása.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés