Bocuse d'Or Európai Válogató: Veres Istvánékat Széll Tamás erősíti

Bocuse d'Or Európai Válogató: Veres Istvánékat Széll Tamás erősíti - 5.0 out of 5 based on 1 vote
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 
Pin It

Egy hét van hátra a Bocuse d'Or európai válogatójáig, amelyet Észtországban, Tallinnban rendeznek meg október 15-16-án. Minden idők egyik legrendhagyóbb versenyére a magyar csapat maximálisan készen áll.

A koronavírus járvány természetesen a Bocuse d'Or versenyre is alaposan rányomta a bélyegét. Az Európai Válogatót kétszer is el kellett halasztani, először tavaszról szeptemberre, majd október közepére került át az időpont.
Rendhagyó felkészülés

Ez a rendhagyó helyzet rendhagyó felkészülést is vont maga után. A magyar csapat a tavaszi megszorítások előtt már gőzerővel készült a hústémával, azonban a karanténhelyzet beálltával felfüggesztette a felkészülést három hónapra.

A haltéma kötelező alapanyaga is a várthoz képest két hónappal később derült ki, június elejétől azonban a csapat visszatérhetett a Hungexpo területén található Bocuse d'Or versenykonyhába, és folytatódott a felkészülés, ekkor már a haltémával is, melynek fő alkotóeleme az afrikai harcsa lett.

Veres István séf, Molnár Bence commis és Volenter István coach minden héten hat napot készült a versenyre. Minden második nap az alapanyagok feltöltésével és az előkészítéssel, a többi napokon pedig az időmérő edzésekkel töltötték az időt.

A tallinni verseny a járványhelyzetre való tekintettel nem lesz tömegrendezvény, szurkolókat sem fognak beengedni, így valószínűleg ez lesz minden idők legcsendesebb Bocuse d'Ora.

A kiérkező csapatokat rendkívül komoly biztonsági ellenőrzésnek vetik alá, érkezéskor mindenkit tesztelnek, és az ott tartózkodás alatt a lehető legszigorúbb korlátozások vonatkoznak majd a résztvevőkre.

Veres István és csapata nagyon optimistán és magabiztosan néz a versenyzés elé „Minden energiámmal a felkészülésre koncentrálok, kizárom a gondolataimból a vírushelyzet okozta bonyodalmakat. Minden nap reggel 9-től délután 6-7 óráig dolgozunk, folyamatosan finomhangolunk, és próbáljuk csiszolni az időt.

A Bocuse d'Or olyan, mint egy háború, három lépésből áll: kitűzzük a célt, kidolgozunk minden eszközt és stratégiát, és a végén durr, támadunk! Arra törekszem, hogy minhárom lépés a lehető legapróbb részletekig ki legyen dolgozva" – mondja Veres István.

A csapatban szerepel minden idők legsikeresebb magyar Bocuse versenyzője, a 2016-os európai győztes Széll Tamás is. Ő utazik csapatelnökként Észtországba, és természetesen ő foglal majd helyet a kóstoló zsűriben is, hogy képviselje Magyarországot.

„Nem gondoltam volna, hogy ismét én ülök majd a zsűriben, de örülök, mert jó dolog kétévente látni, hogyan alakul a mezőny. Nagyon kár, hogy beárnyékolja a versenyt a Covid, és bár megértem a szervezőket, hogy előre menekülnek, és végül megrendezik a versenyt, nagyon sajnálom azokat a csapatokat, akik kénytelenek voltak visszamondani a részvételt, és ezáltal a lyoni döntőn való szereplésről is lemaradnak" – mondta Széll Tamás.

A Bocuse d'Or versenyen a csapatoknak a szokott módon két ételt kell elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústéma a fürjre, a haltéma az afrikai harcsára épül majd. A rendkívüli helyzetre való tekintettel több csapat visszamondta a szereplést, mert helyzetük nem tette lehetővé a lehető legkomolyabb felkészülést. Így október 16-án 17 csapat közül tíz fog továbbjutni a lyoni döntőre.

A világdöntő időpontja is változott, hiszen az eseménynek otthont adó SIRHA is a szokásos január végi időpont helyett május végén, június elején kerül majd megrendezésre.

„A verseny történetében még soha nem éltünk át hasonló helyzetet, mint ez a mostani – mondja Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke. – Nagyon rugalmasan kellett kezelnünk a felkészülést, mindenki részéről hihetetlen befektetéseket követelt az, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tudjon készülni a magyar csapat. Úgy érzem, és büszkén mondhatom, hogy ez sikerült: a magyar csapat magabiztosan utazhat Tallinnba, Veres István, Molnár Bence és Volenter István minden energiájukkal azon vannak, hogy a maximumot nyújtsák az Európai Válogatón, és így képviseljék Magyarországot ezen a fontos versenyen, ebben a rendkívül nehéz időszakban. Nagyon hálásak vagyunk a támogatóinknak, hogy kitartottak mellettünk, és segítettek abban, hogy megvalósulhasson mind a felkészülés, mind a versenyzés" – tette hozzá.

Műsorvezető Magyarországról

A tallinni versenyen az is erősíti jelenlétünket, hogy a műsorvezető páros egyik tagja Jókuti András lesz. Általában minden Európai Válogatón az otthont adó ország delegálja a műsorvezetőket, ezúttal azonban a szervezők a nagy Bocuse-múlttal rendelkező szakembert kérték fel a feladatra.

„Megtiszteltetés számomra, hogy én kaptam ezt a lehetőséget. Bár a show most nem olyan lesz, ahogyan megszoktuk, és a mi munkánk is elsősorban az online közvetítésre lesz optimalizálva, nagy várakozással nézek elébe. Nagy öröm, hogy több pozícióban is helyet kapunk mi, magyarok a versenyben, pedig csak pár éve csatlakoztunk a Bocuse d'Or családhoz."

Veres István és a magyar csapat október 16-án, másodikként rajtol majd a mezőnyben. A Magyar Bocuse d'Or Akadémia Facebook-oldalán folyamatosan friss információval jelentkeznek majd.

Szerző: Lami Juli

Forrás: turizmus.com

Pin It
©2024 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés