A kíváncsiság inspirálja a borfesztiválok látogatóit




Ismeretlen borokat, pincészeteket felfedezni járnak elsősorban borfesztiválokra a magyar fogyasztók - derült ki a Borászportál.hu 14 ezres mintán elvégzett online felméréséből. A szakmai honlap által az MTI-hez pénteken eljuttatott felmérésben 2013 áprilisában és májusában vehettek részt az internetezők. Mint a készítők hangsúlyozzák, az adatsor nem tekinthető reprezentatívnak a teljes lakosságra, ugyanakkor a nagy minta miatt jól mutatja az internetezők véleményét.

Értékelésük szerint meglepőnek számít az az eredmény, amely szerint az internetezők csupán 2,5 százaléka nem járt 2012-ben boros rendezvényen.
A válaszadók csaknem háromnegyede úgy nyilatkozott, hogy a legfontosabb a számára ismeretlen borok, pincészetek felfedezése, de a látogatók harmadának lényeges szempont a barátokkal való találkozás, a hangulat és a borásszal való közvetlen találkozás is. Csupán 15 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a kapcsolódó szolgáltatások - például koncert - döntőek lennének számukra.
A legnépszerűbb helyszín a felmérés szerint a "házi borkóstoló", amelyen a válaszadók csaknem 80 százaléka részt vett az elmúlt évben. Emellett szabadtéri borfesztiválokra, kisebb (15-100 fős) borkóstolókra is elment a kitöltők mintegy háromnegyede.
Mint a felmérés kimutatta, a látogatók leggyakrabban kettesben érkeznek a boros rendezvényekre (43 százalék), de sokszor 5-6 fős társasággal, nagyon ritka ugyanakkor, hogy valaki egyedül fesztiválozzon. Az emberek leginkább párjukkal érkeznek, de gyakran baráttal, ismerőssel.
Az internetezők negyede hozzávetőleg 5000 forintot költ egy-egy rendezvény alkalmával, de közel ennyien valamivel 10 ezer forint felett, és 16 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy 15 ezer forintot meghaladó ez az összeg.
A válaszadók több mint 40 százaléka a fix belépős, korlátlan fogyasztással szervezett rendezvényeket részesíti előnyben, érdekes ugyanakkor, hogy a többiek körében népszerűbb a kóstolójegy vagy fesztiválkártya használata, mint a készpénzes vásárlás - derült ki a Borászportál.hu pénteken közzétett felméréséből.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés