Zentai sárgadinnye

cukordinnye

Cimkék:kabakos termésűek, dinnyefélék, sárgadinnyék

Korai érésű, így nyáron az első szabadföldi sárgadinnye a szántóföldön.
A Zentai sárgadinnye a sárgadinnye (Cucumis melo) egyik híres tájfajtája. Gyors növekedésű, hosszú indájú, nagy terméstömegű fajta. Levelei középnagyok, sötétzöldek. Termése lapított gömb alakú, közepesen gerezdelt, középvastag paralécekkel. Héja vékony, halványsárga. Húsa sárga színű, édes. Súlya kb. 2-3 kg.
A rendszeres pozitív szelekció révén alakult ki a dél-vidéki parasztság kezén, Zenta egykori magyar mezőváros (ma Senta, Szerbia, Jugoszlávia) körül ez a tájfajta. Értékesítésében a dél-magyarországi kisebb-nagyobb városok (Ada, Nagykikinda, Törökkanizsa, Szeged, Szabadka, Zsombolya, Makó) és a Tisza, valamint a Maros vízi szállítása is előnyt jelentett. Elsősorban a jó kerti földeknek tartott fekete, humuszban gazdag határrészekben termelték. A dél-magyarországi, alföldi sárgadinnyékről lelkesen írt Evlia Cselebi török világutazó is 1661-1664 közötti magyarországi útjáról beszámolva. Később, 1735-ben Bél Mátyás is elismerőleg említette a magyarországi dinnyetermesztésről, hogy: "Ha meleg az idő, már július végén olyan bőségesen és olyan változatos fajták érnek, hogy elgondolni is nehéz." (Csoma, 1991.) A dél-magyarországi, Tisza menti dinnyetermesztést csodálta a XIX. század közepén John Paget angol utazó is, aki végül Erdélyben letelepedett és mintagazdaságot létesített. Azt írta: "Több magyar szerző szerint a dinnye a gondviselés különös kegye a puszta számára, s az ottani rossz vízért kárpótol. A sárgadinnye is kitűnő errefelé, s még a görögdinnyénél is olcsóbb." (Csoma, 1991.)
A jó sárgadinnye ennek ellenére hiány volt a pesti piacon. Egy 1858. évi beszámoló elpanaszolta, hogy a nemesebb sárgadinnyéket csak imitt-amott elvétve lehetett a pesti kofáknál drága pénzen kapni, mert ők még Bécsből is hajlandók voltak hozatni. Így került el a Zentai sárgadinnye a Tiszán és a Dunán, illetve Erdély belsőbb területeire a Maroson. Dunai szállításra Mohácson rakták be a dinnyét, az 1910-es évektől rendszeresen közlekedő Budapest-Mohács kofajáratra, amely Mohácsról délben indult, hogy kora reggelre a fővárosba érjen. A tájfajta elismerését az 1885. évi Országos Mezőgazdasági Vásár és az 1896. évi millenniumi kiállítás kertészeti pavilonjában való megjelenése is mutatta. Igazi népélelmezési gyümölcs lett, a szegény embertől a gazdagig mindenki asztalán megtalálható volt. Nagy hegyekben, gúlákban, piramisokban álltak a szomszédos és a távolabbi városok piacain, vásárain a dinnyék, illatukkal csalogatva a vásárlókat. "Hát még dinnyeéréskor! Egész Himalayák közé vannak ilyenkor temetkezve a kofák, gömbölyű, sötétzöld görög, illatos turkesztán, törpe leveses hógömb, mind külön-külön raktárra halmazva, mint háború idején a jól rendezett ágyugolyók..." (Csoma, 1998.)
Egy beszámoló szerint Pesten a kofák kihasználták a sárgadinnyék finom illatát, és ezzel is csalogatták vevőiket. Ezek között Zentai sárgadinnyefajta is lehetett.
A magyarországi dinnyetermesztéssel és a fajtaválasztékkal a XIX. század közepétől kiterjedt szakirodalom foglalkozott, mert gazdasági jelentőségét egyértelműen elismerték a szakemberek. Az 1848-49 utáni megtorlás idején, amikor az osztrák császári udvar, félve az újabb magyar rebelliótól, politikai gyülekezési tilalmat vezetett be, a magyar politikai és társasági élet képviselői kertészeti vásárokon, terménybemutatókon, dinnyekóstolókon találkozhattak nyilvánosan, az osztrák titkosrendőrség molesztálását és túlzott figyelmét elkerülve - így vált a dinnyetermesztés a politikai élet részévé.
A XIX. század második felében Girókúti Páltól egy több mint 700 fajtát ismertető dinnye-album jelent meg.
Nyersen fogyasztva, esetleg befőzve, lekvárnak készítették el, cukrászok kandírozás után használták.
Fészekbe vetették jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag földeken. A Zentai sárgadinnye rövid tenyészidejű, gyors növekedésű tájfajta, aminek termesztése a jó terület-kihasználás miatt is közkedvelt volt.
A termelés mennyisége a dinnyeévjárattól függően 200-350 tonnára tehető. A termelők száma is több száz, elsősorban Szeged és a határkörzet környékén, Dél-Magyarországon. A termelés időszaka tavasztól a nyár közepéig tart, amikortól a szabadföldi Zentai, Javított zentai fajta értékesíthető.
A tájfajta elismeréseként dr. Nagy József és munkatársai szelektálták ki az ún. Javított zentai fajtát, aminek a fajtafenntartója az 1960-as években a Kertészeti Egyetem volt. Ma ez a fajta államilag elismert és minősített.
Fajtafenntartó és -szaporító a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Rt., Budapest.