Hírek, programok
Borászat
Vengéglátóhelyek
Gasztronómia
Kulinária
Receptek
Gasztronómiai fesztiválok
Idegenforgalmi adatbázis
Jeles ünnepeink
Videók
Bor és környéke
Vendéglátó marketing
Oldaltérkép
 
 
 Facebook Twitter email

 

 

Kérjük támogassa oldalunkat!

Ha tetszik és hasznosnak ítéli oldalunkat, valamint rendelkezik PayPal számlával, kérjük támogasson bennünket 1000 Ft-tal!


Köszönjük!

Cimkefelhő

by Zaragoza Online

Chef Laszlo életrajza 5. rész Nyomtat Email
( 0 Votes )



Chef Laszlo (Séf László) életrajza - 5. rész

2000 decemberében indultunk el. Kezdetnek Floridába vettük az irányt (Kaliforniából), három hétig utaztunk odafelé úgy, hogy közben az összes útunkba kerülő nevezetességet, nemzeti parkot megnéztük. Grand Canyon, Marble Canyon, Glen Canyon és Page település a Navajo indiánokkal. Gyönyörű helyek, örülhetnek az amerikaiak, hogy a természet, a geológiai adottságok és a körülmények szerencsés összejátszása folytán ilyen vátozatos, -néha szinte fantasztikus természeti kincsekben gazdag- világrészen élhetnek. Mégis, legtöbbje leéli a fél életét úgy, hogy nem hagyja el azt a várost, államot ahol született. Pedig valamennyi bármikor megtehetné.
Sok vörös kő és a száraz sivatagban egy hatalmas repedés, ez a Glen Canyon. "A hely ahol a fák rettegésben haltak meg!"  Így beszéltek a területről a Navajo-k az ötvenes években, hiszen semmi sem volt ott akkor még. 1966-ban elkészült  a Hoover gát, az erőmű, ami többek között munkát, áramot biztosított a lakóknak (Las Vegasnak is), majd Page a kisváros is benépesült. Az óriási gát szabályozza a Colorado folyót, ami 70 mérföldet kanyarog délnyugatnak míg eléri a Grand Canyont. Ott a Canyon már kiszélesedik és a mélysége sem olyan drasztikus. Tehát, ha a környéken jár az olvasó és nem tud sokat időzni, akkor inkább a Glen Canyont válassza a teljesen egyedi látvány miatt! Brutális varázsát a Grand Canyon soha sem fogja utolérni, a hatalmas mélység előtt állni olyan mintha isten előtt állna az ember (vagy valami ilyesmi), olyan hatalmas az energia, hogy szinte nyomta a mellkasunkat és percekig szótlanságba mélyedtünk. Ezt az érzést nem éreztük Grand Canyonnál.
Arizonából északnak Utah-ba haladtunk tovább, ahol túráztunk a Zion Nemzeti Parkban és a Bryce Canyon-ban, csodálatos az egész. Denver-ből Santa Fe-n keresztül jutottunk Dallas-ba, majd onnan New Orleans-be, ahol egy sprilituális temetésen is részt vettünk a Francia Negyedben.
Karácsonyra értünk Florida észak-nyugati csücskébe ahol az egyik éjjel a 19-es útról letérve eltévedtünk. Kelet helyett nyugat felé vettük az irányt, átszeltünk egy hatalmas kietlen mocsarast, majd Cedar Key-be érkeztünk, ahova nagyon sok emlék fűz azóta. Külvilágtól eldugott kisvárosról van szó, közvetlenül a Mexikói Öböl partján. A helység kikötőből, pár házból és egy-két üzletből áll. A vadon élő állatvilág páratlan, nem csak itt, hanem egész Floridában. Cedar Key-ben láttunk először fehér pelikánokat, sütkérező alligátorokat és olyan madarakat amikről nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán léteznek. Az Anhinga nevezetű úszó-repülő madár lett a kedvenc, azért mert olimpiai bajnokként úszik azzal a különbséggel, hogy amikor megúnja, mint  egy rakéta kilő a vízből, majd elrepül. Honnan és hogyan rugaszkodik el ennyire, hogy ilyen sebességet tudjon produkálni nem tudom.  
Az unatkozó nyugdíjasok idevándorolnak a rideg kanadai, téli fagyok elől, majd RV-ban (lakóautókban) élnek hónapokig, úgy mint Marci Hevesen! Megvan mindenük, még a cserepes virágjaikat is magukkal viszik. A szentestét egy kempingben töltöttük, tábortűz melett jót traccsoltunk a éjféli mise előtt ezekkel a tapasztalt öreg csavargókkal. Tőlük hallottuk először a "full timer" szakkifejezést. Igy hívják azokat akik föladják az otthonukat és a közlekedési eszközükben élik az életüket, főként azért hogy közelebb kerüljenek a természethez. Így éltünk mi is, sokáig szabadon, gondtalanul, nem voltak számlák, nem kellett lakbért sem fizetni, megszünt az agymosás is ami a TV csatornákból ömlik. A helyiekhez hasonlóan mi is golfkocsival jártuk a környéket, alapvető dolgokért igyekeztünk; f riss víz, áram, élelem. Többnyire az erdőszélen vadkempingeztünk, amit szerintem normális ember ritkán tesz meg, ha csak nem akarja elveszteni az egyik lábát egy nyugodt délutáni séta során.
A vízhez közel álltunk le és betakartuk a van-t faágakkal, majdnem mindig főztünk magunkra, spóroltunk, hogy az élmény minnél hoszabb ideig tarthasson. Éjjel a hídról pecáztunk, lámpával fogtuk a rákokat, sokszor kaptunk élő halat is a horgászoktól. Az ilyen helyek tele vannak kedves emberekkel akiktől sokat lehet tanulni. Itt ettünk először alligátort is, amit rántva készített a kisváros egyetlen étterme. Iszap ízű volt mint a fene! Amikor megúntuk a környéket, továbbálltunk, új helyet kerestünk és lassan haladtunk délre. Közben megnéztük Orlandót, Tampát.  
De visszatérve az alligátoros láb-elvesztésre, egyfolytában az foglalkoztatott hogy miként lehetne minnél közelebb kerülni ezekhez a hatalmas mozdulatlan állatokhoz. Majd elérkezett az én időm! Az Everglades mocsaraiban már egymást érték, szinte már hemzsegtek. A 41-es út szélén félreálltunk, átmentünk az út túloldalára és egyből ott voltak, pimaszul sütkéreztek. Félve közelebb lopakodtunk, apró kavicsokat is hajigáltunk, de nem érdekelte őket, meg sem mozdultak. Majd az egyik hirtelen lebukott a víz alá, azt hittük hogy megúnta és elúszik, helyette inkább közvetlen az orrunk előtt bukkant fel tátott szájjal. Ekkor kezdtünk el a karunkat az égbe dobva, sikoltozva rohanni mint az állat! Át az úton keresztbe (körbenézés nélkül) balról semmi, jobbról egy halálos sebességű csőrös kamio n, fékezni már nem volt ideje! Mi pedig Matrix mozdulattal hátradőlve próbáltunk talpon maradni, menekülni az örvények erejétől. Megúsztuk! Leültünk az út közepére pihenni szótlanul, mozdulatlanul, sápadtan. Eltelt 5 perc úgy, hogy egyetlen autó sem jött, annyira kihalt volt az út. (Miami-ig 10-nél több autót nem láttunk, kamiont egyet sem, 40 mérföldes körzetben még egy faház sem volt.) Az alligátor tényleg félelmetes állat, majdnem sikerült is kinyírnia minket, kivárta a rusnya dögje amig jön egy kamion!Miami Beach-en ünnepeltük meg az életbenmaradásunkat egy 100 dolláros homár-vacsorával. Az asztalon toporzékoló Olasz gitáros és a fia pörgette a gitárt, olyan cigányos pörgős ritmusban, kegyetlen volt a hangulat, az étterem előtt pedig csápoló túrista tömeg. Hú de jól éreztük magunkat! Mégis, Miami nem tetszett annyira, nem tudom milyen lehet Kuba, de vannak megérzéseim. Ritka már az angol nyelv, ami nem baj akkor, ha fel vagy készülve rá. Mi másra számítottunk, hiába kerestük Will Smith-et és a Miami videó klippjében látható görkorcsolyás sexy lányokat, a felhajtást.
Vissza a természetbe! Azonnal, (gondoltuk). Key Largo, Marathon, Key West. Mindegyik szigeten eltöltöttünk pár napot, Key West-re szilveszter estére érkeztünk és három hétig maradtunk. Homoszexuális paradicsom, világ legjobb Key Lime Pie (zöld citrom habos torta), zsúfolt italozók-éttermek, kristálytiszta óceán, conch (hatalmas kagyló) a vízben mindenütt, ami a mi lábasunkba is belekerült. A főtéren pedig az ezüstre festett siófoki úriember, aki közepes zsonglőrmutatványaival évek óta fárasztja az adakozó túristákat. Kedvező volt, hogy Key West túlzsúfoltsága és a liberális törvények korlátlanul engedélyezik a strandon, autóban való alvást. Igy soha sem kellett attól tartanunk hogy édes álmainkat egy rendőri kopogtatás zavarja fel. Tehát újra szabadon éltünk, ha éhesek voltunk lepakoltuk a gázpalackot és a tűzhelyet a tetőről, nem egyszer még marhapörkölt is rotyogott! Leálltunk a part mellé egy jókora pálmafa alá és hetekig meg sem mozdítottuk az autót. Olyan volt, mintha a paradicsomban lennénk.Maradtunk volna tovább is, de a pénzünk ki volt számolva, így elindultunk vissza Kaliforniába. Titusville-ben leragadtunk majdnem egy hónapra, (Miami-tól északra 200 mérföldre) ugyanis az Atlantis kilövésére vártunk közel egy hetet. Majd újra hármat, mivel a NASA elhalasztotta a kilövést. Csak azért, hogy minnél közelebbről láthassuk az eseményt beálltunk egy akkor még kietlen parkolóba 4 mérföldes látótávolságra a NASA-tól, nem volt más közöttünk csak egy hatalmas mocsár és az Indián folyó. A csendes parkoló pár nap múlva benépesült kiváncsi túristákkal és olyan volt mintha egy jókora kempingbe lennénk. Lassacskán Woodstock-i hangulat kezdett eluralkodni, nagyon jól éreztük magunkat. A falu két mérföldre volt, gyalog jártunk be élelemért, horgásztunk is sokat. A helyiek itt is a hídról horgásztak. Éjjel, lámpával. Érdekes volt az egész. Az egyik nap a folyó pezsgett a delfinektől, mindenhol láttuk őket, felszaladtunk a hídra és órákig bámultuk ahogy harcoltak egy eltévedt cápával. Véletlenül úszhatott be a cápa az öbölbe, ahol a delfinek kiméletlenül elkezdték támadni, közvetlen elöttünk torpedózták, gondolom azért mert féltek tőle? Nem tudom. Mindenesetre a látvány felért mindennel, a gyengébb idegzetű hölgyek még sikoltozásba is kezdtek és pityeregtek. Majd olyan is volt hogy a delfinek a parthoz közel tereltek egy jókora hal rajt, bekerítették őket és a szemünk láttára falatoztak egyenként be-beúszva a halraj közepére, teljesen precízen úgy hogy a kis halaknak esélyük sem volt elmenekülni. Makrélák, vagy heringek lehettek. Méteres távolságban néztük végig a koraesti vacsorázást.
Az égbolt kristálytiszta volt a kilövés estéjén. A mocsár elhallgatott, síri csend lett majd megláttuk a szikrázó Atlantist. Félelmetes volt dübörgött a föld. Lassan emelkedett fel, balra ívelve és szinte érintette az alacsonyan virító teli holdat. A látvány páratlan volt! Majd lassacskán elhalkult minden, újra elkezdtek a békák kuruttyolni és a tömeg hatalmas tapsolásba kezdett. Addigra már csak a hihetetlen formákat alkotó füstfelhőket láthattuk az égen. Óriási élmény volt, megérte a várakozást!
Egyenesen vissza Kaliforniába, ez volt a cél. Az utazás során a fejünk kitisztult és alig vártuk már, hogy újra a Silicon Völgyben legyünk, biztonságban. Újra azt a biztonságot kerestük, amit csak a rutinszerű birka élet biztosíthatott: forgalmidugó-robotolómunka-forgalmidugó-pihenés, forgalmidugó-robotolómunka-forgalmidugó-pihenés.
Mielőtt a nyugati partra értünk volna, Texas-on áthaladva egy ártatlannak mondható közúti ellenőrzés során kellemetlen bonyodalmakba keveredtünk. Erről és az ezt követő időszakról a következő részben számolok be. Igérem a főzés is be fog indulni, ezerrel!

folyt.köv

Cheflaszlo

Március. 20. 2008 Santa Monica, CA

Chef Laszlo életrajza  5. rész
 

További cikkek a Séf László kategóriából

Tavaszi Hamburger 08 március 2010

Chef Laszlo (Séf László) 08 március 2010

LA nyersen 2. 08 március 2010

LA nyersen 1. 08 március 2010

Az új Sonoma 08 március 2010

A Sajtvilág forradalma 08 március 2010

Sajtok és a borok, pezsgők párosítása 08 március 2010

Sajtimádók, figyelem! 08 március 2010

Sajtimádók figyelem 2. rész: Gouda 08 március 2010

Régi palack új dugót kíván! 08 március 2010

Antal Pincészet Baja - Antalvin Kft.

Barátcsuha Borház Balatonakali, Nagy Imre borász. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Olaszrizling, Rajnai rizling, Szűrkebarát, Muskat ottonel, Rose, Merlot

Béla Borászat Imrehegy. A Béla Borászat minőségi palackozott borai: Riesling, Olaszrizling, Nektár, Cserszegi Fuszeres, Cabernet Cuvée, Kékfrankos, Pinot Noir - Kékfrankos Rose

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Varsányi Pince Verpelét. A Varsányi Pince bemutatkozó oldala. Boraink: Verpeléti Muskotály, Debrői Hárslevelű. Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

 

Mentés