A Longines egy tradicionális svájci óragyár, amely a kollekcióját
leginkább az elegancia és a nagy ősök tiszteletének szellemében
alkotta. A történet 1832-re vezethető vissza, mikor is Auguste
Agassiz megnyitotta kicsiny üzemét St. Imierben. Agassiz egyik nővére
egy Lausanne-i kereskedő, Marc Francillon felesége lett, majd 1834-ben
fiuk született, akit Ernestnek neveztek el. Ő rakta le a Longines
cég alapjait. Ebben az időben a szakképzett munkaerő még szétszórtan,
különböző helyeken dolgozott, teljesen gazdaságtalanná téve a termelést.
Ez szúrt szemet Ernestnek, aki egy St. Imierhez közeli területen -
melynek a neve "Es Longines, magyarul hosszú legelő" -
megalapította az első gyárát, így a szakképzett munkaerőt egy
helyre összpontosította. Ez a lépés volt az, amely elindította
világhódító útjára Ernest Francillon cégét, a Longines-t. A Longines
1879-ben megépítette az első, független másodpercmutatóval rendelkező
kronográf szerkezetét. 1899-ben a Longines öt kronométert készített
a Savoine vezette expedíció számára, amely meghódította az Északi-sarkot
- ezalatt a Longines kronométerek kifogástalanul működtek. Ebben az
évben adta ki a gyár az egymilliomodik óráját. A Longines a kronográfjait
az újonnan megalakuló Olimpiai Bizottság és a játékok rendelkezésére
bocsátotta.1910-ben megszületett az első kronométeres karóra az L 13.33,
amely központi másodpercmutatóval, 30 perces számlálóval és egy nem
mindennapi megoldással volt felszerelve, nevezetesen a koronába volt
integrálva a kronográf nyomógombja. Megemlítendő, hogy Amundsen ebben
a periódusban tette meg sikeres expedícióját a Déli-sarkra, időmérő
műszereit természetesen a Longines szállította. 1920-ban a Longines
a kiélezett versenysport kedvéért megépítette, zsebkronográfját, amely
tized- és századpontossággal mért. A 20-as években igen komoly fejlődésen
ment át a cég, a munkások száma 20-ról 1200-ra emelkedett. 1900-ban
elhunyt az alapító Ernest Francillon, tiszteletére a cég felveszi a "Fabrique
des Longines, Francillon & Co." nevet.1933-ban a Brazil Nagydíj
(Forma-1) hivatalos időmérője lett a Longines.1940-ben a Longines elkészítette
a Helsinkiben rendezendő olimpiai játékokra alkalmas időmérőket, de
a játékokat a világháború miatt elhalasztották.1945-ben bemutatták
a Longines első férfi karóráját mely automata szerkezettel készült.1952-ben
a Longines a VI. Téli Olimpia hivatalos időmérője kitüntető címet szerezte
meg Oslóban.1953-ban Longines óráját viseli mélységrekord kísérleténél
Auguste Piccard professzort. 1954-ben a cég olyan szintre fejleszti
az első kvarc időmérőjét hogy abszolút pontossági rekordot állít be:
24 órás járás után járáseltérés nem mutatkozott. 1963-ban az Ausztrál
Nagydíj (Forma-1) hivatalos időmérője. Egy évvel később a Longines
bemutatta a valaha is készült legkisebb elektromos tengerészeti kronométerét,
amely az abszolút pontosságtól csak minimális mértékben tér el. Ebben
az évben is jelentős szerepet játszanak az úttörők a Longines történetében.
Ausztráliában Donald Campbell megdöntötte a szárazföldi sebességrekordot:
648,565 km/h. Az időmérésben és archiválásban a Longines eszközei voltak
segítségére. Ahogy a Téli Olimpián Innsbruckban is. 1967-ban a Monacói
Nagydíj (Forma-1) hivatalos időmérője. Még ebben az évben adták ki
a Tele-Longines 2002 nevű berendezést, amely egyszerre két időt is
tudott mérni, ezt úszásnál és atlétikánál használták. Ez az év jelentős
volt cégtörténeti szempontból is, hiszen 100 éve jegyezték be a szárnyas
homokórát, mint logót. Eddig több mint 15 000 000 órát gyártott a cég.
1969-ben kiadják a Longines Telesprint nevű órát, amely egy elektromos
stopper világító digitális kijelzővel. A cég régi hírnevéhez méltón
harmadszorra is megnyeri az ékszeripar Oscar díjának számító "Diamonds
International Award"-ot. 1971-ben forradalmi tettet hajtottak
végre az időmérésben, a Video-Longines rendszer, amely elektromos képfelvételt
készít, kiegészítve időméréssel. A Longines az első, aki az időkijelzést
élőben közvetíti a televízióban St. Moritzban, a sí világkupán. 1972-ben
bemutatták a Longines LCD-t Baselben, mely egy digitális karóra volt,
mely az órát, percet, másodpercet és a dátumot is kijelezte. Ebben
az évben a cég hivatalos időmérője a XX. Nyári Olimpiának Münchenben.
1975-ben először tűnik fel a képernyőkön a "Longines Timing" felirat,
amely a Longines felelősség-vállalása az időmérés tisztaságáért a sportversenyeken.
1976-ban a XXI. Nyári Olimpia (Montreal) és a XII. Téli Olimpia (Innsbruck)
hivatalos időmérője. 1980-ban megállapodás kötöttek a Ferrarival, majd
1981-től a Forma-1 hivatalos időmérőjévé válik a cég, és a Renault-val
is megállapodást köt. 1984-ben a Los Angelesben tartott nyári olimpia
és a Szarajevóban megrendezett téli olimpia hivatalos időmérője. 1988-ban
a XV. Téli Olimpia (Calgary) és a XXIV. Nyári Olimpia (Szöul) hivatalos
időmérője. 1992-ben a XVI. Téli Olimpia (Alberville) időmérője. 1994:
Megérkezett a Longines időzónát mutató órája. 1996-ban megszületett
a Conquest VHP, amely egy nagyon precíz, öröknaptáras óra. A járáseltérés
10 másodperc évente, amely hússzor pontosabb járást jelent a hagyományos
órákhoz képest, az öröknaptár pedig 2100-ig van kalibrálva. 1997-ben
a Longines is nyitott az új dolgok felé, kiadta az AHP nevű karórát,
amely a kvarc technológiát és az automata óra által nyújtott kényelmet
kombinálja.
www.longines.com
DOXA
Pontos mint a Doxa óra. Arra az emberre alkalmazzák ezt a jelzőt aki
a szokásosnál megbízhatóbb, pontosabb, precízebb. Nem tudjuk hogy ezt
a mondást a világ más részén ismerik-e, használják-e ebben az aspektusban,
de az biztos hogy a Doxa óra szerte a világon a pontosság szimbóluma.
A Doxát 1889-ben alapították, Svájc szívében, a svájci órakészítés legleleményesebb
fellegvárában, Neuchatel' s Jura hegyei között. A Doxa márka több mint egy évszázada
egy lendületesen fejlődő céget takar, amely a maga nemében úttörőmunkát végzett
az órák formatervezését illetően.
Az alapító, Georges Ducommun a Jura hegyekben született 1868-ban, Le Locle-ban,
egy 13 gyermekes szegény család sarjaként. Tizenkét esztendős korában inasnak
állt egy óramanufaktúrához. Saját órajavító üzletét 20 éves korában nyitotta
meg. Keményen dolgozott, hogy felépítse a cégét, s még télen is több tíz kilométert
gyalogolt, hogy saját termékeit személyesen kézbesítse.
Óráinak sikere lehetővé tették számára, hogy Chaeau des Monts-ba költözzön,
amely ma már a világhírű órakészítő múzeumnak ad helyet.
A Doxa és a sportautók
A harmincas évek elején, a repülőipar és az autóipar gyors fejlődése
hatást gyakorolt az órakészítő iparra is. Ducommun reagált a kibontakozó
versenyautó-iparra és elkezdte fejleszteni a beépíthető órákat autókhoz
és repülőgépekhez. Ezek kiváló minőségű 8 napos óraszerkezetek voltak,
amelyeket 1908-ban szabadalmaztatott, Doxa 8-day néven. Ezek az órák
nevüket arról kapták, hogy egy felhúzással nyolc napig jártak.
A DOXA 8-DAYS.
A híres Bugatti 35 1924-től 1931-ig épült, ez volt a gyár legsikeresebb
sportautója. A korszak legnagyszerűbb autógyártója, Bugatti, híres
versenyautóit a Doxa 8-day szerkezeteivel szerelte fel.
A doxa és a búvárórák világa - a legenda újjátszületése
1967-ben a Doxa elhatározta, hogy búvárórával bővíti kollekcióját.
A búvárórák gyártásának ötlete rendkívüli és kihívó volt egy hagyományos
svájci óragyár számára, mely addig elegáns, szolid fehér vagy sárga,
arany karóráiról volt ismert és híres.
A Doxa társult Amerika egyik legnagyobb sportbúvár szervezetével
hogy hasznot húzzon annak professzionális szaktudásából és kombinálja
ezt egy majd százéves svájci óramanufaktúrával, annak érdekében, hogy
kifejlessze a művészi búvárórákat.
A DOXA SUB 300T azért született, hogy két forradalmi innovációt mutasson
be. Az egyik az volt, hogy az óra mutatja a dekompressziós határt.
Ennek következtében az órát használó amerikai tengerészek figyelhettek
arra, hogy mennyi ideig és milyen mélyre merülnek.
Minden szabályt felrúgva a másik nagyon haladó döntés az
volt, hogy narancssárga számlapot használtak a megszokott, klasszikus
fekete-fehér helyett. E-mögött az az ötlet és szándék állt, hogy növeljék
az óramutató olvashatóságát még kivételesen sötét merülési körülmények
között is.
Sashegyi Árpád vagyok, az Időzóna óraszalonok tulajdonosa. 1991 óta
foglalkozom a Doxa órák hivatalos forgalmazásával.
A háború utáni években 2-3 svájci óra uralta a magyarországi
órapiacot, köztük az egyik a Doxa volt. A ’90-es évek nyitása után
a legkülönbözőbb óratípusok kerültek az üzletekbe, komoly konkurenciát
állítva a meglévő márkáknak. Igazából ez sem rendítette meg a Doxa
hazai sikerét, ami megbízhatóságának, pontosságának, s nem utolsó sorban
kedvező árfekvésének volt köszönhető.
Napjainkban a felső középkategória oszlopos tagja, mely
széles skálában kínálja időmérő szerkezeteit. A közel 400 modellből
álló, igen széles kollekcióban találhatunk 27 ezer forintos bőrszíjas,
elegáns férfi órát, brillköves női ékszerórát, 300 méter mélységig
vízálló sportórát, vagy kis, limitált szériában gyártott, kronométer
tanúsítvánnyal ellátott automata szerkezetes óracsodát. Ebből a modellből
500 darab készült, és 327 ezer forintba kerül. Ez egy nagyon kedvező
ár, ha arra gondolunk, hogy hasonló márkák sokkal nagyobb szériában
kiadott, hasonló műszaki tartalommal bíró órái közel a duplájába kerülnek.
Mit is jelent a kronométerminősítés? Ezt a Svájci Órások
Szövetsége állítja ki azokról a modellekről, melyek az általuk elfogadott
nagyon szigorú minőségi kontrollon átmennek. Huszonhárom 0C-on, 15
különböző pozícióban tesztelik az óra pontosságát, ami nagy terhelés
egy automata szerkezet számára. És csak a legprecízebb termékek felelnek
meg ennek az elvárásnak.
Számomra a Doxa óra egy biztos pont a napjainkban felbukkanó,
és pillanatok alatt eltűnő látványos és gyors sikerekre törekvő óramárkák
között. Ezt az időtállóságot szimbolizálja az előttem lévő, ma is pontosan
működő 104 éves óriás zsebóra. Egy felhúzással 24 napig jár ez a remekmű,
melynek mai értéke megközelíti az 1 millió forintot.
OMEGA
A görög ABC utolsó betűje, amely a tökéletességet szimbolizálja.
A céget Luis Brand alapította 1848-ban La-Chaux-de-Fondsban. Az
1900-as évek elejétől, konkrétan a Párizsi világkiállítás óta
szinte minden lehetséges szakmai eseményen kiváló helyezést és közönségsikert
érnek el óráik. Nagy büszkeség az Omega számára az 1936-os pontossági
rekord, amelyet a Key-Teddington obszervatórium hitelesített,
100 pontból az Omegának 97,8 pontot sikerült elérnie. A márka elismertségét
jól tükrözi hogy 21 olimpián vett eddig részt, mint hivatalos időmérő.
Itt is - hűen az Omega hagyományaihoz - sok újítást vezetett be, ezek
közül a legjelentősebb, hogy 1953-ban a Helsinki olimpián
először mért elektronikus módon. De az Omega nemcsak a sportban
vívott ki magának elismerést, hanem az űrkutatásban is nagy segítséget
nyújtott a NASA-nak. 1965-ben a NASA hivatalos órájának a Speedmastert
választotta, és négy évvel később, 1969-ben, Neil Armstrong karján
a holdraszállás idején is egy ilyen Speedmaster mérte az időt.
A közelmúlt egy érdekes, idevágó híre hogy megkerült a Holdat megjárt
három karóra egyike. Egy New York-i üzletember tulajdonában van az
egyik ama három, 30 éve elveszettnek hitt Omega-óra közül, amelyeket
a Holdra 1969 júliusában elsôként leszállt amerikai urhajósok viseltek.
Hogy a három urhajós közül melyiknek az órájáról van szó, azt csak
találgatni lehet, de az Omega egyik hajdani munkatársa feltételezi,
hogy Neil Armstrong viselte az órát, amikor a Hold felszínére lépett.
Egy amerikai üzletember 1991-ben szerezte meg az órát anélkül, hogy
ismerte volna annak történetét.
Mint az emberiség legtöbb tudományos küldetésében, az űrkutatásban
is elengedhetetlen feltétel a precizitás és megbízhatóság, ám a technikai
követelményeket túl még a világűr extrém körülményeivel is meg kell
küzdeniük a fellőtt tárgyaknak. Az űrhajósok pontos időméréséért két
svájci óragyár vállalja a felelősséget, ezek egyike az Omega.
Az óragyár, amelyet 1848-ban alapítottak számos igen sikeres
szériát készített, azonban minden kétséget kizáróan a Speedmaster sorozat,
az egyik legnépszerűbb óracsaládjuk mely igen komoly hátteret tudhat
magáénak, hiszen az űrhajózás történetében elévülhetetlen érdemeket
szerzett. A legelső mérföldkő az 1969-es holdraszállás volt, hiszen
akkorra már minden űrhajós hivatalos karórája az Omega Speedmaster
Professional volt – melyet a neves eseményről: Moonwatchnak neveztek
el. A NASA 12 márka közül választotta ki ezeket az időmérőket, és egy
komoly tesztidőszak után az Omega nyerte a kizárólagosságot, így válhatott
a Speedmaster a NASA űrhajósainak alapfelszerelésévé. A Speedmaster
természetesen nemcsak a Holdra kísérte el az asztronautákat, hanem
más űrutazások alatt is hűen szolgálta őket. Egy ilyen küldetés volt
az 1970-ben lezajlott esemény is, amely az Apollo XIII. nevéhez kötődik.
A küldetés során bekövetkezett incidens megoldásában az asztronauták
Omega Speedmaster Professional karórái aktív szerepet vállaltak. A
Hold után természetesen az Omega is felkészült a Mars meghódítására,
és bemutatta az X-33 névre keresztelt Speedmaster karórát, melyet az
Omega amerikai és orosz űrhajósok közreműködésével fejlesztett ki.
Omega Speedmaster:
1848-ban, a 23 éves Louis Brandt nevű fiatalember megalapította
órásműhelyét. A kis cég La Chaux-de-Fonds-ban működött, és a gondos
munkával készített zsebóráit külföldi piacokra szállította. Számos
neves díj, és sikeres év után a cégalapító 1879-ben meghalt, így
a cég vezetése két fiára, Louis-Paul Brandt-re, és Cezar Brandt-re
maradt. A manufakturális körülmények között dolgozó cég két év múlva
Bienne-be költözött, és elkezdte az óraszerkezetek szériagyártását.
Az új profilban dolgozó vállalat jóhírét olyan megbízható szerkezetek
öregbítették, mint a Labrador, a Gurzelen, vagy az 1894-ben bemutatott
OMEGA kaliber.
Az Omega Speedmaster sorozat több típusú karórából áll,
ezekben egyetlen közös vonás van: a többfunkciós óraszerkezet. Az
összes közül a Speedmaster Professional-nak van a legkülönlegesebb
története. A karóra szerkezetének legendás pontossága,
és megbízhatósága miatt a NASA - többéves tesztelés, és vizsgálódás
után - hivatalos karórájának választotta. A Speedmaster Professional
típus a NASA-űrhajósok hivatalos felszerelésének egyik nélkülözhetetlen
darabja lett. A karóra szerkezete kézi felhúzású, és az idő kijelzése
mellett stopperfunkcióval is kiegészítették. A karóra üvege a mai
napig ásványi kristályból készül, a lünettáján pedig sebességmérő
skálát (Tachymeter) találunk. A karóra különleges felhasználására
az Omega gyárban is büszkék, így a gyár múzeumába látogatók - a számos
érdekesség mellett - egy "menetkész" szkafandert
is láthatnak, amelyre természetesen egy Speedmaster Professional
is fel van erősítve.
Az 1848 óta órákat készítő cég a 2005-ös esztendőre is
ellátja a karórákat kedvelő közönséget érdekességekkel, nagyon szép
időmérőkkel.
Omega Seamaster:
Ez a modellcsalád az óragyár sportosabb darabjait tartalmazza.
Nagy igénybevételnek kitehető karórák ezek, amelyek természetesen
vízállóak, nem ritkán akár 300 méterig is. A Seamaster
család legújabb tagja az Aqua Terra nevű karóra.
Az Aqua Terra tokja a régi Omega vasutas órák formavilágát
idézik, de a vonalak itt már a Seamaster családra jellemző
allűröket öltöttek magukra. A karóra számlapján dátumablakot,
központi óra-, perc- és másodpercmutatót találunk, de
még ennél is fontosabb, hogy az Aqua Terra karórák a
kiváló, Omega által konstruált Co-Axial szerkezeteket
kapták meg. A karóra négyféle tokátmérővel kerül forgalomba.
A Seamaster család már régebb óta ismert tagjai a Professional
Diver modellek, amelyeknek kronográfszerkezetes változatai
már kaphatóak voltak, ezek a Valjoux 7750-es kaliberrel
kerültek forgalomba. A 2003-as modellévre az Omega bemutatta
a kronométer pontosságra szabályozott Admiral's Cup
Diver 300M karóráját, amely modell egy automata kronográfszerkezetes
időmérő az Omega 3303-as kaliberrel - ez a szerkezet
dolgozik a Speedmaster Broad Arrowban is. A karóra tokozása
300 méteres vízállóságot biztosít csavaros koronájával,
nyomógombjaival és hátlapjával. A számlapokon a központi
óra- és perckijelzés mellett a kis másodpercmutatót a
9-esnél, a 30 perces számlálót a 3-asnál, a 12 órás összesítőt
a 6-osnál találjuk meg. Természetesen dátumkijelzés is
van a karórán, ez is a 6-osnál. A tok és karcsat anyagául
a cég az acélt, a titániumot és az arannyal kombinált
titániumot választotta.
America's Cup Racing:
A harmadik újdonság, amit az idei kollekciójában mutatott
be az Omega, az America's Cup Racing karóra, amely
a kronométer pontosságra szabályozott 3602-es automata
Omega kronográfszerkezetet kapta meg. A tok megegyezik
a Professional Diver család tokjával, azonban azokénál
nagyobb, 44 mm átmérőjű. A számlapon a központi óra-
és perckijelzés mellett a kis másodpercmutatót a 3-asnál,
a 30 perces számlálót a 9-esnél, a 12 órás számlálót
pedig a 6-osnál látjuk. A legszembetűnőbb változtatás
az eddigi Seamaster kronográfokhoz képest, hogy visszaszámláló
funkciót is tartalmaz az óra, ennek a funkciónak a beépítését
a cég színes tárcsákkal oldotta meg.
Omega Constellation:
A
Constellation órák igen kedvelt darabok a világ minden
táján, így hazánkban is. Ezért is jelentős dolog, ha a Constellation
kollekcióban valami változás történik. Az idei újítás azonban leginkább
a hölgyek számára kedvező, hiszen két új Constellation látta meg
a napvilágot. Az egyik a Quadra Quartz Chronograph, ami egy stopperrel
felszerelt szögletes női modell. A 38×28 mm-es méretekkel
rendelkező tok a szögletes Constellation karórák minden
formajegyét magán viseli, ám azoktól igen eltérő technikát
foglal magában. Az 5200-as Omega kaliber egy kvarc kronográfszerkezet,
amely a számlapon keresztül a központi óra-, perc- és
másodperckijelzés mellett a 10-esnél elhelyezett 30 perces
számlálóról, a 2-esnél látható 12 órás kijelzőről és
a 6-osnál található kis másodpercmutatóról ismerhető
fel. A karóra egyébként kapható gyémántokkal kirakott
lünettával is.
A másik a Quadra Quartz Mini modell, amely teljes mértékben
ékszeróra. A karcsat háromféle méretben készül, a karreif
jellege miatt. A karóra csak fehér-, illetve sárgaaranyból
készül, és a kő nélküli fazontól egészen a briliánskövekkel
teljesen beborított fazonig minden megvásárolható.
Omega DeVille:
A legszembeötlőbb változás a kollekcióban, hogy a DeVille
karórák közt újra megjelent a kronográfos változat, amely
az Omega üdvöskéjét, a Co-Axial szerkezetet kapta. A
karóra neve Co-Axial Chronograph, a tok természetesen
egyenes ági leszármazottja a többi Co-Axial DeVille karóráénak.
A számlapon a stílus ugyanaz, mint a már ismert modelleknél,
azonban itt a kis másodpercmutató a 9-esnél, a 30 perces
számláló a 3-asnál, a 12 órás számláló pedig a 6-osnál
van, hasonlóképpen a dátumablakhoz.
CITIZEN
Az ’50-es évek elején két japán óramárka robbant be a világ órakereskedelmébe,
az egyik a Seiko volt, a másik a Citizen. Ez a két márka fej-fej mellett
haladt egészen addig, amíg a Citizen egy óriási választékkal, közel
ezer modellel, és egy 20 %-kal kedvezőbb árral meglepte a vásárló közönséget.
Ez a két dolog gyakorlatilag a Citizen sikerének az alapkulcsa. Ennek
a két japán óramárkának a megjelenése gyakorlatilag romokba döntötte
a svájci óraipart. Egészen a ’80-as évek elejéig tartott ez az egyeduralom.
Mi is okozhatta ezt a hatalmas törést a svájci óragyártóknak? Az eddig
hagyományos szerkezettel, felhúzóval és automata szerkezettel működő
svájci óráknak mind az előállítása, mind az anyagi igénye nagyon magas
volt. Ezáltal a késztermék ára is egy magas árszínvonalat ütött meg.
A Citizen óramárkának a neve is takarja, a Citizen, mint polgárt jelent. Az volt
a céljuk, hogy minden polgár számára elérhető legyen. Ez egy nagyon jó ötletnek
bizonyult, mert így óriási vevőkört tudtak kialakítani.
Mind amellett, hogy az órák nagyon olcsók voltak, a minőségük meglepően jó volt.
Ezek egy nagyon precíz, megbízható szerkezetek voltak, tetszetős külsővel és
rendkívül alacsony áron.
A Citizen modellpalettája közel ezer órából áll. Ebben megtalálhatjuk a könnyű,
műanyag, sportos nyári órákat, egészen a drága, kis strasszokkal, brill-, zafírkövekkel
kirakott női ékszerórákig. Mégis a legkedveltebbek és a mindenki számára legismertebbek
a titánium tokos órák, melyek egy szürke színűek, az acélnál sokkal könnyebb,
mégis ugyanolyan erős anyagot képeznek. Elsősorban a repülőgépgyártásban, és
az űrhajózásnál használták, onnan vette át a Citizen, hatalmas sikerrel. A titániumnak
az egyik legfontosabb tulajdonsága az említettek mellett az antiallergén hatás.
Azok, akik fémre, nikkelre allaergásak hordhatják bátran, semmilyen allergiás
tünetet nem eredményez.
A titánium mellett természetesen a nemesacél tokokkal és csatokkal felszerelt
órák is megtalálhatók. A Citizen annak ellenére, hogy egy polgári órának indult,
vannak exkluzív darabjai, melyek árban is megjelennek, tehát itt is találhatunk
több százezer forintos karórát. Ezek a nagyságrendek inkább a búváróráknál jelentkeznek,
itt is van 300, 500 és 1000 méter mélységig vízálló. A férfi órák mellett legalább
ugyanilyen súlyt fektet a Citizen a női órákra. Ezek az órák a klasszikus formától
egészen a napjainkban futó divatos modellekig mind megtalálhatók. A női modellcsaládok
több részre oszlanak. A fiataloknak szólók, inkább extravagáns külsővel rendelkeznek,
míg az idősebbeknek készültek inkább az ékszer jelleget követik, ahol brill kövekkel,
zafírkövekkel díszítettek, és vannak a női sportórák, amelyek kimondottan a sportolóknak
szól.
A Citizen másik világszabadalma az ekodrive technológia, mely az óra számlapján
elhelyezett fénygyűjtő cellákat takar. Ezek a cellák a fény energiát elektromos
energiává alakítják és az óra belsejében elhelyezett akkumulátorként működő kondenzátorba
továbbítják ezt az energiát. Ennek az a jelentősége, hogy az órában soha nem
kell elemet cserélni, bármilyen pici fényből elektromos energiát nyer. Igazából
ez azok számára érdekes, akik tartanak attól, hogy egy-egy elemcsere után nem
lesz vízálló az órájuk, vagy nincs lehetőségük szakszervizben elemet cseréltetni.
Ennek az ekodrive technológiának az érdekessége, hogy 16-18 óra alatt képes feltölteni
ezt a kis kondenzátort, és ezzel az egy feltöltéssel 100-120 napig működik. Nem
csak a napenergiát tudja elektromos árammá hasznosítani, hanem bármilyen mesterséges
fényből képes ugyanezt előállítani.
A Citizen órák igaz, hogy a kvarc szerkezettel robbantak be, és ezáltal nyertek
óriási piacot a világban, de ők is térnek át a klasszikus automata szerkezetekre.
Ezek a szerkezetek az óra hagyományára tekintenek vissza, melyben a retro stílus
kerül előtérbe. Az automata szerkezeteik 21 kövesek, ami igen ritka még a svájci
óráknál is.
A Citizen órák mindenki számára elérhetők, és mindenki megtalálja a saját ízlésvilágának
megfelelő modellt. Az öt Időzóna Óraüzletből a három legfrekventáltabban tartjuk
a Citizen teljes modellválasztékát. Mind amellett a Citizen országos szervízhálózatának
tagjai vagyunk, amely elég komoly tisztelet a Citizen cégtől, mert négy vidéki
cég kaphatta meg. Mindez azt jelzi, hogy a megfelelő műszerezettségünk mind a
vízállóságra, mind a pontosságra, az elemcserékre egy nagyon komoly alkatrészellátással
tudjuk azt elérni, hogy aki hozzánk betér akár nálunk, akár máshol vásárolt Citizen
óráját a legrövidebb időn belül tudjuk szervizelni.
TAG HEUER
Egy század másodperces pontossággal mérő, mechanikus
stopperórát mutatott be a világon
elsőként a svájci TAG
Heuer óragyár a Baselworld 2005 óra- és ékszerkiállításon. A
Calibre 360 tanulmány karóra a világ jelenleg legpontosabb
mechanikus kronográfja, ami valaha kikerült órásmester
keze alól. Az új megoldás
precíziós szabályozásának és független működésnek a Calibre
7 rendszer szolgáltatta az alapját, mely 42 órányi működéshez
elegendő tartalék energia tárolására képes egy óránként
28 ezer rezgést produkáló ketyegővel.
Ami igazán különlegessé teszi a Calibre 360 működését, az a stopper
funkció, mely nem az automata órához hozzáadott modul.
A rugóházban külön manuális felhúzó rendszerrel ellátott
stopper, külön fogaskerekekkel, független órabillegővel
és rugó mechanizmussal működik a rendszer. A stopper a
mérésre fennmaradó energia időtartalmát is kijelzi. A nagy
precizitású - kézzel szerelt - mechanizmus, rendkivül magas
frekvencián, óránként 360 ezres rezgésszámmal üzemel. A
Calibre 360 technológiája igazi mérföldköve a svájci óragyártásnak,
hiszen eddig gyártott órák rezgésszáma 28 ezer és 36 ezer
között mozgott.
Exkluzív óra a Mercedes-Benz-től és a
TAG Heuer-től SLR McLaren-tulajdonosoknak
A TAG Heuer óragyár mindig is fontos szerepet játszott az
autóversenyek időmérésében. A cég neve mára egybeforrt a legendás
McLaren-Mercedes versenyistállóéval. Ez a gyümölcsöző kapcsolat a
sportsikerek mellett nagyon szép karórákat is eredményezett.
A Mercedes-Benz és a TAG Heuer egyedi órát kínál SLR McLaren tulajdonosoknak.
Az óra legalább annyira különleges és izgalmas darab, mint maga a szupersportkocsi.
Igen kifejező, újszerű formában viseli magán a professzionális órakészítés
jegyeit. A McLaren-Mercedes és a TAG Heuer hosszú és eredményes közös
motorsport múltjára utalva egyedülálló módon ötvözi a funkcionalitást
és az eleganciát.
Az órát az teszi igazán különlegessé, hogy kizárólag Mercedes-Benz
SLR McLaren-tulajdonosok juthatnak hozzá. Már csak emiatt
is legalább annyira exkluzív, mint maga a szupersportkocsi.
Lágy vonalak, tökéletes arányok és abszolút egyedi megjelenés
jellemzi az SLR-órát. Fekete számlapja első pillantásra
olyan hatást kelt, mint az SLR McLaren műszerfala, a számlap
mellett szokatlan elrendezésben sorakozó gombok pedig a
sportkocsi váltógombjait idézik. További jellegzetes ismertetőjegyei
az oldalán kialakított "kopoltyúk".
A különleges órában TAG Heuer Kaliber 36 szerkezet dolgozik.
Ez az egyetlen óramű, amely egyszerre képes automatikus
felhúzásra, kronográf-funkcióra és dátum megjelenítésére.
36,000-es óránkénti frekvenciája olyan nagy fokú pontosságot
szavatol, hogy lehetővé teszi az idő tizedmásodperc alapú
mérését. A megbízható működést a különleges széria minden
darabja esetében COSC-tanúsítvány igazolja. A számlapon világosan,
jól leolvashatóan látszik minden információ.
A Mercedes-Benz SLR McLaren azon legendás SLR-versenyautók
hagyományát eleveníti fel, amelyekkel 1955-ben sorra nyerték
a versenyeket a Mercedes-Benz pilótái, többek között Fangio,
Moss, és Kling. Juan Manuel Fangio már akkoriban is TAG
Heuer órát hordott. Mikka Häkkinen, aki a Forma-1-be való
visszatérését követően világbajnok lett a McLaren-Mercedes színeiben,
szintén a TAG Heuer óráit részesíti előnyben pontosságuk és megbízhatóságuk
miatt
.
TAG HEUER - Carrera Tachymeter Racing
A TAG Heuer óragyár bemutatta legendás Carrera modellsorozatának legújabb
darabját, a Carrera Tachymeter Racinget. Az igen sportos
tervezésű karóra 2006 áprilisban
jelent meg a piacon. A TAG Heuer nem sokkal a Mercedes SLR sportkocsi
tiszteletére készült óra bemutatása után újabb
modellt mutatott be, mely kapcsolódik az autózás világához.
A Carrera Tachymeter Racing ugyanakkor nem a Porsche Carreráráról
kapta a nevét, hanem az ötvenes évek híres mexikói
autóversenyére, a Carrera Panamericanaról.
Jack W. Heuer 1964-ben indította útjára a versenynek emléket állító
Carrera órasorozatot. A típus a hetvenes években vált
igazán népszerűvé, amikor több F1-es pilóta is ilyen órát
viselt: a Carrera az óragyűjtők és szurkolók
körében is igen népszerű volt.
A sorozat legújabb darabja a Carrera Tachymeter Racing egyszerre
sportos, férfas, funkcionális és elegáns is. A polírozott
tok, a fekete számlap, a világos számjegyek és a részben
fehér, részben vörös mutatók harmonikus egységet alkotnak.
A Tachymeter Racing gumiból készült, részlegesen perforált
szíjat kapott.
A TAG Heuer újdonságába - a sorozat több tagjához hasonlóan - automata
szerkezetet építenek, de a kaliber pontos adatait
még nem hozták nyilvánosságra, ahogyan az árról sincs
információ. A Carrera Tachymeter Racing 2006 áprilisban
került piacra.