Minden évben május beköszöntével Gyomaendrődön újraéled a sajtkészítés mesterségének hagyománya, amelyet egy háromnapos rendezvénnyel ünneplünk meg itt, a Hármas-Körös ölelésében fekvő alföldi kis városban.
Az ország eme, a Körös holtágak által formált kis szigetén fennmaradtak azok a jellegzetes, tradicionális családi kis gazdálkodások, ahol az emberek még kétkezi munkával biztosítják saját megélhetésüket. Ez nagy felelősség és egyfajta kötelesség is egyben, melyet a sajtkészítés iránti szeretet tesz teljessé. Példaértékű lelkesedésük és elhivatottságuk tiszteletére rendezzük meg immáron 16. alkalommal a Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt-és Túrófesztivált.
Az elmúlt időszakban egyre több kézműves sajttal találkozhattak a hozzánk látogatók. A kül- és a belföldi kiállítók árusítással és kóstoltatással népszerűsítik termékeiket, és segítik azok ismertebbé tételét. Míg a termelők szakmai előadásokon, megbeszéléseken vehetnek részt, addig a látogatók megismerkedhetnek olyan különleges sajtfajtákkal, melyekkel a boltok polcain nem lehet találkozni. Házi tehén- és kecskesajtok, zöldfűszeres, hagymás, diós, paprikás, füstölt és még sok másfajta sajt kerül ki az elszánt és lelkes szakemberek kezei közül a legkülönfélébb formákban és színekben.
A fesztiválon a kézműves sajtkészítőkön kívül a magyar történelmi borvidékek termelői, pincészetei és a térség méztermelői is részt vesznek.
A hazai tejes termékek megismertetése mellett az egészséges táplálkozás fontosságára is felhívjuk a figyelmet, hiszen a sajt tápanyagokban gazdag élelmiszer, mely esszenciális vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. A sajt, ha mérsékelten fogyasztják, fontos része az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásnak.
A háromnapos rendezvény alkalmával ugyanakkor számos színpadi program keretében nyílik bemutatkozási lehetősége a helyi tehetségeknek is.
Időpont: 2014. május 1-3.
Helyszín: Gyomaendrőd, Hősök útja
PROGRAM
A rendezvény plakátja alább letölthető.
Május 1. csütörtök
(műsorvezető: Hunya Jolán)
„GYOMAENDRŐD SZERETLEK!”
19:00 Hevesi Imre akusztikus műsora
20.00 „25 ÉVES A VÁROS”: Gyomaendrődi színes műsor helyi amatőr művészekkel
21.30 Ünnepi fáklyás felvonulás
22.00 „SÁRKÁNYOK HARCA” zenés vízi parádé a Körös Kajak Sportegyesület közreműködésével
22.15 Tűzijáték
Május 2. péntek
(műsorvezető: Hunya Jolán)
10.00 Fesztivál megnyitó
A Fesztivált megnyitja:
Várfi András Gyomaendrőd Város Polgármestere
10.30 Selyem úti Óvoda táncbemutatója
11.00 Hórihorgas Hujákolók – Gólyalábas előadás
12.00 „Jó ebédhez szól a nóta” a Botos Cigány Zenekarral
13.00 A Legalizált Lámák Zenekar előadása (Fellépnek a Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei)
14.00 Sajtmustra (zsűrizik a közönség)
14.30 Musical dallamok Farkas Sándor előadásában
15.00 Sztárvendégünk: Sláger Tibó műsora
16.00 EREDMÉNYHIRDETÉS
17.00 Judo bemutató
17.30 Suttyomba Zenekar és a Körösmenti Néptánc Együttes
19.30 Bemutatkozik a Mediterrán Együttes
20.00 Sztárvendégünk Rokker Zsolti
21.00 Sztárvendégünk a ByTheWay fiúcsapata
21.40 Utcabál a Mediterrán Együttessel
Május 03. szombat
(műsorvezető: Nagyné Bódi Katalin)
10.15 Fesztivál köszöntő
10.30 A Tipi-Topi gyermek néptánc csoport bemutatója
11.00 Másfél Fecó bohócműsora
12.00 Szarvasi Harmónikás Együttes
14.15 Energy Dance Cool műsora
15.00 Délutáni melódiák Puj Feri & Puj Éva előadásában
16.00 Sztárvendégünk: Tajti Boy mulatós műsora
17.00 Kner Táncsport Egyesület bemutatója
17.20 Kangoo bemutató
17.30 Színfolt Mazsorett Csoport bemutatója
18.15 Zumba bemutató
19.00 Zenél a Scattered Light Együttes
20.00 Sztárvendégünk: Szandi
21.00 Sztárvendégünk: Takács Nikolas
21.40 Utcabál Bálint & Bíró Duó közreműködésével
GYEREKSZIGET PROGRAMJA
Május 2-án
10.00-18.00 Népi játszóház
Sok-sok játék: íjászat, ugrálóvár, trambulin, rodeobika, sorversenyek, szerencsekerék, népi játékok, stb.
15.00-15.45 Játszon együtt a család!
Labdajátékok, sorjátékok családi hangulatban
Május 3-án
10.00-18.00 Népi játszóház
Sok-sok játék: íjászat, ugrálóvár, trambulin, rodeobika, sorversenyek, szerencsekerék, népi játékok, stb.
Majális családi péntek kolbásszal és sörrel!
SZAKMAI PROGRAMOK
Április 30. szerda
„BETHLEN NAPI SZAKMÁZÁS”
11:00 Szakmai előadások
Előadó: Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, főigazgató, NAKVI
Az agrár-szakiskolai hálózat és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat bemutatása
Előadó: ifj. Hubai Imre, vidékfejlesztésért felelős alelnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A kézműves élelmiszerek előállításának jelentősége a vidékfejlesztésben
Előadó: Dr. Seregi János, főtanácsos, Kaposvári Egyetem
A magyar élelmiszerlánc kialakítása
Előadó: Dr. Juhász Anikó, tervezési referens, NÉBIH
A rövid ellátási láncok (REL) jelentősége, szerepe a 2014-2020-as vidékfejlesztési programban
Előadó: Dr. Gyuricza Csaba, dékán, Szent István Egyetem
Az agrár-(felső) oktatás stratégiai irányai
Előadó: Kis Zoltán, osztályvezető, Vidékfejlesztési Minisztérium
Önellátás, agroszociális gazdálkodás, vidékfejlesztés
15:30 A Szarvasi Mozzarella Kft. Örménykúti üzemének meglátogatása
Május 01. csütörtök
„SAJTOS KITEKINTÉS A VILÁGRA”
9:00 A VM fenntartású Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Tangazdaságának és Sajtüzemének tanulmányozása
15:00 Szakmai előadások
Előadók: Kacem Boussouar, a Fromagora Nemzetközi Sajtszövetség elnöke és Jacky Salingardes, a Francia Kecsketenyésztők Országos elnöke
A francia sajtkészítés technológiája
Előadó: a Lengyel Nagykövetség képviselője
A lengyel sajtfogyasztás hagyományai. Tradíció és piaci elvárások.
Előadó: Sánduj Edit, az Erdélyi Sajtkészítők Egyesületének elnöke
Az erdélyi sajtkülönlegességek, régiós és országos fogyasztási szokások
Előadó: Kiss Ferenc a Kiss Házi Sajt Manufaktúra vezetője
Aktuális kérdések a sajtkészítésben, HAACCP elvárások.
A szakmai programok bárki számára díjmentesen látogathatók.
FŐVÉDNÖK: Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter
TÁMOGATÓK: Gyomaendrőd Város Önkormányzata, Gyomaendrődi Üdültetési Szövetség Turisztikai Egyesület, Bethlen Gábor Mezőgazdaági és Élelmiszeipari Szakképző Iskola és Kollégium, Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet
MÉDIATÁMOGATÓK: Radio1, Radio Sun
A rendezvények látogatása díjmentes!
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!