Örkény Város Önkormányzata 2013. november 15-17. között II. alkalommal kívánja, megrendezi az Örkényi Téli Forraltbor és Gasztronómiai Fesztivált. A tavalyi évi Magyar Ízek vására és borutca sikerének apropóján idén újra várjuk a kiállítókat, kézműveseket a Fesztiválra, melyből az évek során szeretnénk hagyományt teremteni.
Legnagyobb örömünkre a 2012-es rendezvényen résztvevő látogatók mind a Fesztivál hétvége folyamán, mind azt követően pozitív visszajelzésekkel éltek a rendezvénnyel kapcsolatban. A 2013-as örkényi Forraltbor és Gasztronómiai Fesztivál vendége lesz a Ladánybene27 zenekar, a Bikini Együttes, Ferenczy György és a Rackajam, Koós János és Dékány Sarolta, valamint Varga Miklós. A 3 nap folyamán a Fesztivál házigazdája és védnöke R. Kárpáti Péter lesz. A sztárfellépőkön kívül a színpadon folyamatos műsorral szórakoztatjuk a közönséget, illetve a pénteki és szombati napon Márton napi Gasztonómiai programokkal is készülünk. A hétvége folyamán a látogatók szavazatai alapján eldől, ki nyeri a 2013-as év Forraltbora címet, illetve ki készíti 2013 legjobb Ludas kásáját.
Helyszín:
városközpont, a város főutcái, bevezető útjai piaccsarnok,
Belépő:
A rendezvény valamennyi programja ingyenesen látogatható. Belépőjegy nélkül lehet megtekinteni a Kézműves Magyar Ízek kiállítóit, a borászokat, a kézműves vásárt, illetve minden más kiegészítő program, illetve sztárfellépő műsorának megtekintése ingyenes.
IV. Örkényi Mártonnapi Ludasságok - november 15 péntek 18.00 óra
A néphagyomány úgy tartja, aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. Márton-nap jellegzetes hagyományos étele a töltött libanyak, a ludaskása amely az aprólékból készül és a libasült párolt káposztával, almával, amit elkészíthetünk egész libából, esetleg combokból. Idén IV. alkalommal kerül megrendezésre a városban a Mártonnapi Ludasságok. A város civil szervezetei, cégei, magánszemélyei ízletesebbnél- ízletesebb ludas ételekkel örvendeztetik meg a rendezvény látogatóit, akik meg is kóstolhatják a finomságokat.
Az ínycsiklandó ludasságok készítői között szakértő zsűri dönti el, ki nyeri a 2013-as év legfinomabb ludasétele címet.
Helyszín: II. Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai Nagyvásár- Rendzevénysátor
Márton napi étlap
Esély Szociális Szolgálat: Gyömbéres gesztenyével töltött libacomb, zöldséges savanyú káposzta lepényen, szőlőmártással, „Lúdláb” torta, Képviselőfánk
Kovács Józsefné: Nagyanyám káposztás Libacombja
Gyebnár Gábor és Steve Harding: Libagulyás
Manócska Óvoda: Márton Napi Cézár Saláta, „Vadliba” zsemlegombóccal, „Havas Liba”
Örkényi Napsugár Nyugdíjas Klub: Savanyú káposzta ágyon sült libacomb
Örkényi RendőrÖrs: Rendőrzúza betyár módra
Örkény Városfejlesztési Nonprofit Kft.: Tárkonyos libaragu leves
Polgármesteri Hivatal: Hivatalból töltött Libanyak
Svajerné Plavecz Zsuzsanna: Pityókás Libazúza pörkölt
Volárovics János: Libafinomságok
Ludaskása Főző Fesztivál- november 16. szombat 11.00 óra
A gasztronómiai rendezvények iránt mutatkozó érdeklődés és a tradíciók megőrzése érdekében az idén először megrendezésre kerül a II. Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai Nagyvásár keretein belül az I. Ludaskása Főző Fesztivál. Sokan vannak azok, akik érdeklődnek a gasztronómiai kultúra iránt és a mai napig őrzik és ápolják tradicionális szakácstudományukat. Megtapasztaltuk, hogy olyan egyszerű népi ételt mint a ludaskását, hányféleképpen és milyen gazdag ízvilággal képesek még ma is elkészíteni településeink, falvaink háziasszonyai. A helyszínen a média is képviselteti magát. A fesztiválon egész napos programkínálatot tervezünk nemcsak a helybélieknek, hanem a térségből, a megyéből és az egész országból érkezőknek.
További feltételek:
A nevezés feltétele a versenyen készített étel receptjének leadása.
A versenyétel receptjét kérjük a főzőhelyeknél jól látható módon kifüggeszteni.
A szervezők biztosítják a főzőhelyet, a munkaasztalt, a főzéshez szükséges fát és az ivóvizet.
A csapatok maguk gondoskodnak a főzéshez szükséges alapanyagokról, eszközökről és a tálaláshoz szükséges felszerelésekről.
A versenyre nevezett ételekből fajtánként 30 adag mennyiséget kell készíteni, plusz a zsűri részére (4 fő) egy díszített tálon (van lehetőség italt is felszolgálni az étel mellé), amelyet a rendezőknek átadnak.
A verseny értékelése:
A versenyételeket szakmai és társadalmi zsűri tagok értékelik.
Az értékelés 15.30 órától folyamatosan történik.
A verseny eredményhirdetésére várhatóan 17 órakor kerül sor.
Díjazás:
Minden induló részére - Emléklap,
A verseny I-III. helyezettjei részére - ajándék
A versenyen való részvétel ingyenes.
Helyszín: II. Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai Nagyvásár- Városi Piac mögött
Színpadi programok
november 15. péntek
13.00 Kézműves Ház ünnepélyes átadása - Fő út 50.
14.30 Kispipacs Néptánccsoport
15.00 Cziffra György Művészeti Iskola táncbemutatója
16.00 A Zene az Kell – R. Kárpáti Péter csapata, musical előadás
16.50 II. Forraltbor Feszivál és Gasztonómiai Nagyvásár megnyitója
17.00 Varga Miklós koncertje
18.00 IV. Márton napi Ludasságok (Zsűri: R. Kárpáti Péter és Csapata)
20.00 Ababházi Group élő koncertje
november 16. szombat
10.00 Furioso Lovasiskola ünnepélyes átadása
11.00 Varázslat – gyerekműsor (R. Kárpáti Péter csapata)
11.00 I. Ludaskása Főző Fesztivál (Zsűri: R. Kárpáti Péter és Csapata)
13.00-16.40 Kulturális Örökség - Térségi kulturális, közösségépítő rendezvénysorozat
17.00 Koós János és Dékány Sarolta élő műsora
17.55 I. Ludaskása Főző Fesztivál eredményhirdetése
18.00 Pittyendáré Együttes műsora
20.00 Ladánybene 27 koncertje
november 17. vasárnap
9.00 Hagyományos Városi búcsú (Városi Piac mögött)
16.25 Steel Orange - élő koncert
16.50 Forraltbor verseny eredményhirdetése
17.00 Bikini Együttes élő koncertje
Forrás: a fesztivál sajtóanyaga